zene
„Amikor eltelnek évtizedek, a tárgy megtisztítására nemcsak hajlamom, hanem kedvem és boldogságom is van. Tíz évvel ezelőtt, a huszadik évfordulóra már egyszer újra elővettük a Shalomot, akkor csak egy koncert erejéig, most viszont készül az új album, sőt, trilógia Jerusalam, My Love címmel, amely a Shalomra kacsint vissza" –mondta Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója, vezetője az MTI-nek.
Az együttes már 2017-ben bemutatott egy műsort Jerusalem, My Love címmel a CAFe Budapest fesztiválon, Heidi Vogel brit dzsesszénekesnő, a Cinematic Orchestra hangja közreműködésével. A produkció tele volt héber és közel-keleti hatással, zenei motívummal, gospellel.
Prieger kitért arra is, hogy nem ugyanúgy fogják előadni a Shalom dalait, mint tíz évvel ezelőtt, eljátszásuknál ugyanis az 1995-ös csapatból csak Bognár Szilvia énekesnő és ő lesz a színpadon. Közben kiadták a Jerusalem, My Love első részének címadó dalát, a Talita Kum-ot, amely a közel-keleti megbékélésre szólít fel, és a koncertig további két új szám jelenik meg.
„Logikusnak gondolom, hogy reagálunk arra, ami van. Amikor megcsináltuk a Talita Kum című dalt, akkor még a véres eseményekről jöttek hírek, most meg fegyverszünet van, de igazából nincs béke. Ami a Jerusalem, My Love-trilógiát illeti, az a célom, hogy 2027-re jelenjen meg a harmadik rész. Az elmúlt években többször jártam a Szentföldön, ahol felvételeket is készítettem, rögzítettem például zarándokok énekét" – mesélte Prieger Zsolt.
Az Anima Sound System 1993-ban alakult Szombathelyen. A zenekar eddig tizenhárom stúdióalbumot készített. Állandóan változó stílusú produkcióik különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adja. Az Anima modern elektronikus tánczenét játszik, de a reggae és a dub, a hiphop és a pop, a hagyományos dalok és a zenei kísérletek, az erdélyi magyar és a zsidó népzene is jellemzi a csapatot.
Fotó: az A38 Hajó Facebook-oldala



