irodalom
A programok több helyszínen folynak: a Győri Nemzeti Színház tereiben, valamint a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében és Muzeális Gyűjteményében. Az eseményen országosan ismert és helyi szerzők mutatják be műveiket a három nap alatt.
A fesztivál megnyitóján, november 14-én adják át a Győri Könyvszalon Alkotói Díját. A programon közreműködik a Korpás Éva Trió.
A könyvkiadók és kiállítók standjai mellett a Könyvszalon irodalmi beszélgetéseinek vendége lesz Szörényi Levente, Kepes András, Jakupcsek Gabriella és Szinetár Miklós. A pszichológia és önismeret témaköréből pedig Tari Annamária és Buda László érkeznek. Bemutatja legújabb könyvét Darvasi László, Turczi István, Tisza Kata, Szabó T. Anna és Vámos Miklós is. Az eseményen beszélgetnek továbbá Majoros Nóra Boszorkány a lovardában című könyvéről, Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről, Both Balázs Gyújtópont című kötetéről, Gárdos Péter Hamisítók című önéletrajzi ihletésű regényéről és Spiró György Padmaly című nagyregényéről.
A színház nagyszínpadán és a Kisfaludy-teremben több előadás várja a közönséget, akik megtekinthetik egyebek mellett a Dráma a Szalonban című kortárs drámajátékot és a Ha itt lennél velem… – Sorok között Lutter Imrével című zenés irodalmi estet.
A legkisebbeket a VSG Táncszínház Játssz(ma) egy királyságért! című zenés, táncos mesejátéka, Berecz András mesemondó estje, Gubik Petra zenés koncertje, valamint mesefoglalkozások, kézműves programok és interaktív előadások is várják. A rendezvényen fellép továbbá Jordán Tamás, az Aranykapu Zenekar és a Brass Cirkusz. A fesztivál záró eseménye a Grecsó & Hrutka zenekar Miénk a ház című produkciója lesz.
Fotó: a Győri Könyvszalon honlapja



