bezár
 

film

2025. 11. 14.
Elkezdődött az első CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy ország fiatal tehetségeinek rövidfilmjeit vetítik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) által első alkalommal megrendezett CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztiválon pénteken és szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával megvalósuló eseményen a vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez – közölte az SZFE pénteken az MTI-vel.

A CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál az idén 160 éves SZFE jubileumi programsorozatához kapcsolódik. A rendezvény a Cinema New Generation mottó szellemében a jövő filmes tehetségeit hivatott bemutatni, amelyet a logón és az emlékszobron látható kék cinege is jelképez: a madár a fiatal alkotók első, bátor szárnycsapásait testesíti meg a nemzetközi szakmai közegben – olvasható a közleményben.

Mint írták, a kétnapos programon Szlovákia, Románia, Olaszország és Magyarország mozgóképes egyetemi hallgatói mutatják be alkotásaikat kisjátékfilm, dokumentumfilm és animáció kategóriákban; minden intézmény hat-hat rövidfilmmel képviselteti magát.

A tájékoztatás szerint a filmfesztiválon idén részt vevő intézmények Szlovákiából a Pozsonyi Előadóművészeti Akadémia (VŠMU), Romániából a bukaresti I.L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Nemzeti Egyetem (UNATC), Olaszországból a római Centro Sperimentale di Cinematografia (CSC), valamint Magyarországról a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE).

A filmvetítések mindkét napon 10 és 20 óra között zajlanak öt blokkban, minden blokk után színpadi beszélgetést tartanak az alkotókkal, lehetőséget adva a közvetlen párbeszédre és a nemzetközi tapasztalatcserére. A vetítések mellett kiemelt szakmai programok is várják az érdeklődőket: pénteken Haumann Máté színművész a nemzetközi filmezésről tart mesterkurzust, szombaton pedig Koltai Lajos Este című filmjét vetítik különleges alkalomként, melyet beszélgetés követ a rendezővel.

A magyar hallgatók A boldogság egy könnycseppel kezdődik (rendező: Czifrik Lilla, osztályvezető tanárok: Kékesi Attila, Almási Tamás), az 1 történet 2 szereplővel (rendező: Papp Márton, osztályvezető tanár: Zilahy Tamás), a Sose lesz vége (rendező: Somossy Barbara, osztályvezető tanár: Koltai Lajos), a Hybris (rendező: Dóczé Péter, osztályvezető tanár: Koltai Lajos), az Exit (rendező: 2nd Unit rendező osztály, osztályvezető tanárok: Gulyás Buda, Piroch Gábor), valamint a Gátak és emberek (rendező: Dózsa Endre, osztályvezető tanárok: Barlay Tamás, Moys Zoltán) című alkotásokkal vesznek részt a fesztiválon.

Kiemelték azt is, hogy a filmvetítéseket kísérő programként az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet operatőr hallgatóinak és oktatóinak fotóiból nyílt kiállítás tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínház tereiben. A Hely/Szín - Hogyan lát, gondolkodik, álmodik a filmkészítő? című tárlat a helyszínkereséstől a vizuális jegyzetelésen át a fényviszonyok megragadásáig enged betekintést a filmkészítés kreatív folyamatába és a vizuális gondolkodás világába – olvasható a közleményben.

A fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletes program és a regisztrációs felület az SZFE weboldalán található.

Fotó: a Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Reisz Gábor: Földszint
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés