bezár
 

zene

2026. 01. 13.
Nyilvános a 35. Művészetek Völgye első fellépőinek listája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyilvános a 35. Művészetek Völgye első fellépőinek listája A Kispál és a Borz, a Budapest Bár és Geszti Péter is fellép idén a Művészetek Völgye fesztiválon, amelyet július 24. és augusztus 2. között rendeznek meg Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden – tájékoztatták a szervezők kedden közleményben az MTI-t.

Mint írták, a 35. Művészetek Völgye fesztiválon a jubileumi évben ismét lesznek programok a taliándörögdi várrom, azaz a Klastrom területén is. A most meghosszabbított jelentkezési határidőnek köszönhetően még van lehetőség jelentkezni a Fényártban a Klastrom – Fényfestészeti pályázatra.

prae.hu

A fesztivál ideje alatt az alkotók életre keltik ezt a történelmi helyszínt, ahol például Vecsei H. Miklós, Takács Dorina (Deva) és Balla Gergely (Platon Karataev) romtemplomokhoz készített vetített előadását is láthatja majd a közönség. A Kispál és a Borz újjáalakulása óta először érkezik a fesztiválra, a Budapest Bár mellett a tavaly koncertet adó Geszti Péter idén is színpadra lép.

Láthatja majd a közönség az Orlai Produkciót, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett hallgatóiból álló SICC Production, valamint a Delta Produkció előadását is.

A már korábban bejelentett fellépők között van az Elefánt, az Esti Kornél, Co Lee, Dzsúdló, Beton Hofi., a KFT, Zorán és Koncz Zsuzsa is. A jubileumi fesztiválra készülő Völgy Szimfonik 35. a hazai zenei élet legismertebb neveivel, a Duda Éva Társulat best of műsorával, míg a Feledi Project Kulka Jánossal közösen a Cseresznyéskerttel lép majd a közönség elé.

A közlemény szerint ha valaki nemcsak kikapcsolódna, hanem hozzá is tenne a közösség építéséhez, január második hetétől önkéntesnek is jelentkezhet a fesztiválra.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Verdi Nabuccója a Nemzeti Filharmonikusok előadásában
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus

Más művészeti ágakról

Az Alföld és a Jelenkor 2026 januári lapszámairól
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel
gyerek

A <19 Formáld a világod! pályázat díjazottjainak kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés