bezár
 

színház

2026. 01. 15.
Februárban kezdődik a Deszka Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Februárban kezdődik a Deszka Fesztivál Február 24-étől március 1-jéig tart a debreceni Deszka Fesztivál, a kortárs magyar dráma ünnepe, amelyet 16. alkalommal rendeznek meg – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, a Csokonai Fórumban.

A Deszka Fesztivál a kortárs magyar dráma egyik legfontosabb seregszemléje. Az egyhetes fesztiválon a 2025 szeptemberéig bemutatott legfrissebb magyar nyelvű színházi alkotásokból válogatott programot láthat a közönség Debrecenben a kőszínházi, független és határon túli műhelyek egyenrangú részvételével – hangzott el.

A tájékoztató sajtóközleménye szerint a rendezvény hat napja alatt 18 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők, a kínálatban felnőtt, ifjúsági és gyermekprodukciók egyaránt szerepelnek.

Ott lesz a fesztiválon mások mellett a Katona József Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szkéné Színház, a 6SZÍN, a Dante Casino és az Exit Generáció, míg a határon túli magyar színházakat a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház képviseli.

Házigazdaként a debreceni Csokonai Nemzeti Színház két előadással – Portugál és Nem akarok felnőni - mutatkozik be – közölte Vadász Dániel, a teátrum igazgatója.

Elhangzott, hogy a fiatalabb korosztálynak ezúttal is megrendezik a görDeszka-programot, amelynek során a Vojtina Bábszínház, a Budapest Bábszínház, a Mesebolt és a Ciróka Bábszínház, valamint több ifjúsági társulat tart előadást „a kapcsolatok, a kamaszlét és a felnőtté válás kérdéseiről” kortárs szemlélettel.

A fesztivál felvezető programjaként ugróDeszka címmel rendezik meg a Magyar Művek Szemléjét február 20-21-én, amely amatőrszínházi fesztiválként ad lehetőséget a társulatok bemutatkozására – jelezték a szervezők.

A Deszka Fesztivál programjában ezúttal is lesznek szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, közönségtalálkozók, koncertet ad a Csokonai Színészzenekar, és külön beszélgetést rendeznek ifj. Vidnyánszky Attila rendezővel, a fesztivál díszvendégével. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vizsgaelőadásukkal vesznek részt a rendezvényen – hangzott el a tájékoztatón.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról
színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
színház

A Katona József Színház Közösségi színházi projektjének bemutatójáról
színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről

Más művészeti ágakról

Lynne Ramsay: Dögölj meg, szerelmem
Kiss Tibor Noé Olvadás című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés