zene
A szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint az eseményen az autentikus prímászenétől a nemzetközi világzenén át a mulatós partikig számos hazai cigány- és nem cigány zenekarral, külföldi fellépőkkel és látványos divatbemutatóval ünneplik a cigány kultúra gazdagságát.
Az idei fellépők között szerepel Lakatos Mónika és a Romengo, a MazsiMó GipsyMó, valamint Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band is, olyan nem cigány zenekarokkal együtt, mint a Zűrös banda vagy a Tárkány Művek.
Külföldről is érkeznek fellépők, köztük a romániai Marius de la Brasov, valamint Tsa Limberger és triója. A latin zenét képviseli a kubai zenészekből álló Estilo Cubano – Latin party. A fesztiválon Farkas István és zenekara, valamint a Ternipe, a hagyományt a kortárssal összekötő formációja is hallható lesz. A programot zenés cigány divatbemutató teszi teljessé.
„Elképesztően gazdag és sokszínű a kultúránk, és arra szeretnénk buzdítani mindenkit, hogy vegyen ebben részt és élvezze azt a végtelen zenei és kulturális energiát, amit a magyarországi és nemzetközi cigányzenei formációk képviselnek” – idézik a közleményben Rostás Mihály Mazsit, a fesztivál alapító-művészeti vezetőjét, a Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózat (IGAWNA) elnökét, a Romengo zenekar alapítóját. Ezenkívül kiemelte, hogy a fesztivál jó alkalom arra is, hogy összehozza a cigány és nem cigány embereket.
A közleményben kiemelik, hogy a Kristály Színtér 2025-ben hagyományteremtő szándékkal hozta létre a cigány kultúra sokszínűségét bemutató Romazuri összművészeti cigányfesztivált. Az idén törekvéseit folytatva ismét teret ad egy többnapos, roma művészetet bemutató eseménynek, az IGAWNA által megvalósított Budapest GipsyFest 2026 rendezvénynek.
A Budapest GipsyFest támogatója a Belügyminisztérium, további információ a programokról a Kristály Színtér weboldalán érhető el.
Fotó: a Romego zenekar. forrás: a Kristály Színtér weboldala



