zene
Március és május között rendezi meg első Tavaszi Összművészeti Fesztiválját a budapesti Magyar Zene Háza, ahol új bemutatók és korábban már játszott, megújított produkciók is helyet kapnak.
A május 21-ig tartó programsorozat nemcsak a koncertteremben, hanem az intézmény több terében – egyebek mellett a Popkulturális klubkönyvtárban és a Hangdómban – várja a közönséget. A fesztivál célja, hogy különböző művészeti ágak találkozásán keresztül új formákat és értelmezéseket mutasson be - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki tájékoztatójában.
A rendezvény részben az intézmény 2024-ben és 2026-ban meghirdetett összművészeti felhívására épül. Ennek részeként lesz látható március 26-án Góbi Rita Ne hisztizz! című előadása, valamint május 3-án Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című művének új feldolgozása.
Ősbemutatóra készül a Vass Lajos Kamarakórus és a Grotesque Gymnastics társulata is. Utóbbitól március 30-án és 31-én lesz látható a Felfeszítve című produkció, amely a reneszánsz kóruszenét ötvözi kortárs cirkuszi elemekkel.
A fesztivál további programjai között szerepel a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház vendégjátéka, valamint a DOME_LIVE sorozat részeként A bögöly, a lódarázs és a cincér című moduláris miniopera is, amelyben Kocsi Olga animációját és Sirokai Mátyás szövegeit kelti életre Jordán Adél.
A fesztivál részeként kurátori hétvégéket is tartanak: március 28-án és 29-én Hégli Dusan, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője által válogatott előadások mutatkoznak be a Zene Háza tereiben. Korábban többek között Harcsa Veronika és Sebő Ferenc is kurátorként működött közre.
A Hangdómban filmes produkciók is helyet kapnak: április elsején vetítik a Közelség című alkotást, amely Katona Klári írásaira épül, a zenét Gőz László, Fekete-Kovács Kornél és Emil Gherasim jegyzi, a rendező Goda Gábor.
A színpadi programok között szerepel a Futaki Pál és az ördög című zenés tragikomédia is, amelynek főszerepét Hajdu Szabolcs alakítja. A darab május 7-én lesz látható.
„A zene nem elszigetelt műfaj, más művészeti ágakkal párbeszédben új kontextusokat nyit meg" – idézi a közlemény Horn Mártont, az intézmény igazgatóját, aki szerint az összművészeti program hozzájárul a hazai kulturális élet sokszínűségéhez.
Az esemény részletes programja a Zene Háza honlapján érhető el, az előadásokra bérlet is váltható.



