építészet
A NYITVA! Fesztivál több mint egy kulturális esemény: az ingatlanközvetítés kooperatív formája. A KÉK - Kortárs Építészeti Központ és a RÉV8 által szervezett, és a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával megvalósuló fesztivál célja, hogy a Népszínház utcában és környékén régóta üresen álló üzlethelyiségek új bérlőkre találjanak, új lendületet hozva a városrész életébe.
A program idejére üres, kiadó budapesti üzlethelyiségekbe költöznek be olyan helykereső kezdeményezések és vállalkozások, amelyeket helyi kötődésű, szakmai zsűri választ ki. A tulajdonosok és beköltözők csökkentett kockázatok mellett próbálhatják ki együttműködésüket, így a fesztivál végére megalapozott döntést hozhatnak a folytatásról. A vállalkozásindítást a szervezők csoportos mentorprogrammal segítették, az önkormányzati üzlethelyiségeket pedig a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ készítette elő a beköltözésre.
A decemberben meghirdetett pályázatra közel 100 projekt jelentkezett, melyből végül a következő 8 vállalkozó valósíthatja meg ötleteit:
- a MicroVibes, ahol a mikrozöldek helyben nőnek, szem előtt, közelebb hozva a tudatos táplálkozást;
- a Secontaste Upcycling (Food) Space, amelyben egy pop-up bolt és programok segítségével a pazarlásmentes gondolkodás kézzelfogható élménnyé válik;
- a LUPÉ, amely alkotótérként, oktatási helyszínként és fotóművészeti stúdióként működik;
- a ChewBabka, ahol a babka nemcsak sütemény, hanem mindennapi ünnep – a tér egyszerre műhely, kóstolóhely és találkozópont;
- Ólomüveg Mónika műhelye, aki egyedi, hagyományos technikával alkot, és workshopokon keresztül adja tovább mestersége tudását felnőtteknek és gyerekeknek,
- a Menedék reKult - újrahasznosító és találkozási pont, amely közösségi terével és adományboltjával a befogadást és az esélyteremtést szolgálja;
- a MODULÁRIS, egy nyitott és befogadó közösségi tér, ahol a kultúra, aktivizmus és kikapcsolódás erősítik egymást;
- valamint a MAACRAFT - The social workshop, ahol autizmussal és értelmi fogyatékossággal élő alkotók által készített design tárgyakat lehet megvásárolni, és a látogatók a műhelymunka folyamatába is betekinthetnek.
Április 24–26. között egy lendületes fesztiválnyitó hétvégével indul a programsorozat: a negyed frissen beköltöző vállalkozói eseményekkel és workshopokkal készülnek, miközben a helyi közösségi szereplők is izgalmas programokkal csatlakoznak. A teljes Népszínház utca életre kel: részvételi táncperformansz, helytörténeti séta és kiállítás, a Teleki piacon filmvetítés, a Népszínház POSTA épületében városi zine és képeslapkészítés várja a kicsiket és nagyokat, a helyieket és az ide látogatókat egyaránt.
A teljes program elérhető a nyitóhétvége facebook-eseményében; a két hónapos fesztiválról pedig itt található bővebb információ.
Fotó: RÉV8/Szabó Sipos Tamás



