bezár
 

színház

2026. 04. 29.
Szakadék a színpadon
Ősbemutatóra készül az Udvari Kamaraszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szakadék a színpadon Új, tavaszi bemutatóra készül az Udvari Kamaraszínház, ezúttal Csáky Pál Szakadék című darabját tűzik műsorukra. A dráma az 1919. február 12-i pozsonyi sortűz előzményeit és tragédiáját idézi fel.  

A Szakadék című előadást május 16-án Andrási Attila rendezésében fogják bemutatni. Csáky Pál vegyészmérnök, politikus és író írásai főként történelmi ihletésűek, ilyen a Szakadék című műve is.  

Az 1919-es pozsonyi sortűz mélyen és méltánytalanul elhallgatott része a felvidéki magyarság történelmének — mondta Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendező. A jelenlegi politikai helyzetben az Udvari Kamaraszínház vezetője rendkívül fontosnak tartja, hogy emléket állítsanak az áldozatoknak, és hogy minél többen megismerjék ezt a korszakot.  

Ez a történet azokról szól, akik nem voltak hajlandóak elhagyni az otthonukat. Arról szól, hogy száz éven keresztül miként lehetett fennmaradni kisebbségként. Andrási szerint az író azt próbálta megfogalmazni a főszereplő pozsonyi család történetén keresztül, hogy hogy egyszerre hal meg az ország, a család és a jövő.

További információkat és jegyeket az Udvari Kamaraszínház honlapján találnak. 

 

Fotó: Udvari Kamaraszínház

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével

Más művészeti ágakról

Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés