bezár
 

színház

2026. 04. 30.
Meghirdette új évadát a szentesi Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghirdette új évadát a szentesi Színház Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház szerdán. A teátrum ötféle bérletet kínál 2026/2027-re.

Kancsár Orsolya igazgató az MTI-nek nyilatkozva rendkívül fontosnak nevezte a kulturális sokszínűséget, különösen egy vidéki színház számára.

Hozzátette: a népszínházként működő kulturális intézmény műsorában egyaránt szerepelnie kell klasszikusoknak, drámáknak, kortárs daraboknak, vígjátékoknak és a zenés műfajhoz tartozó előadásoknak. Közölte: a program összeállítása során különös hangsúlyt fektettek a fiatalok megszólítására.

Az új évadban önálló bérletet kínálnak az óvodásoknak, a kisiskolásoknak, a felső tagozatosoknak és ismét meghirdetik az ifjúsági bérletet – közölte a színész, rendező. Hozzátette: családok számára bérleten kívül is szerepelnek a műsoron bábszínházi eladások, ezeknek a novemberben megnyílt Őze Lajos-színházterem ad majd helyet.

A színház a nézői utánpótlás nevelése mellett kiemelt feladatának tartja a közösségformálást. Ezért folyatódik a Szentesi szalon sorozata, amelyen a város közösségének kiemelkedő teljesítményt nyújtó tagjait ismerhetik meg jobban a nézők, saját bemutatói előtt megrendezi a Ráhangoló című esteket, a Kulisszajárás című rendezvényeken pedig a szecessziós épület rejtett zugait mutatják be a közönségnek.

Újdonságként pedig már májusban kezdődik az Indítópálya című tehetséggondozó sorozat, amelyben elsőként Borbás Rebeka Angéla népdalénekes lép színpadra – közölte Kancsár Orsolya.

A következő évadban a Tóth József Színház két felnőtteknek szóló saját bemutatót tervez. Elsőként a Sarkadi Imre novelláján és Fábri Zoltán filmjén alapuló Körhintát viszik színre a szentesi Jövőnkért Néptáncegyüttes és a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjainak közreműködésével, Varga Bálint rendezésében. Az évad végén pedig Presser Gábor és Adamis Anna Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljét láthatja majd a közönség Somogyi Szilárd rendezésében– tudatta az igazgató.

Kortárs darabként Egressy Zoltán Portugál című vígjátéka szerepel az évad programjában a Békéscsabai Jókai Színházzal együttműködve, ahogy Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátéka is a Békés vármegyei teátrummal kooperálva látható majd Szentesen. Mikó István rendezésében, a nyíregyházi Mandala dalszínház produkciójaként tűzik műsorra a Charley nénje című zenés vígjátékot, Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje, A padlás pedig Zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház előadásaként látható majd – ismertette a direktor.

A progresszív, kísérletező előadásokat elsősorban az Őze Lajos színházteremben láthatják majd a nézők. Így ott játsszák a következő évadban is Csehov Sirály című tragikomédiáját, amelyet márciusban mutattak be az örmény származású Karo Balyan rendezésében.

Bérleteiket május 1-jétől május 15-ig újíthatják meg a nézők, ezt követően egészen szeptember 30-ig válthatók új bérletek.

Fotó: behir.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés