bezár
 

zene

2026. 07. 20.
Nyári akadémia Tokajban
A 22. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mától kezdetét veszi Tokajban a 22. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál (CSI). A kéthetes, július 31-ig tartó nemzetközi mesterkurzusokra több mint háromszáz résztvevő érkezett a világ minden tájáról.

A résztvevők egyéni hangszeres órákon, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera- és barokk kurzusokon vehetnek részt magyar és nemzetközi neves művészek vezetésével.

prae.hu

Hozzátették, hogy a rendezvény a képzés mellett számtalan programot is kínál a fellépők és az érdeklődők számára. A koncertek repertoárja a barokktól a kortársig, a kamarától a szimfonikus koncertig és operaestig terjed. Az elkövetkezendő két hétben felcsendül majd egyebek mellett Mozart A-dúr (K. 201) szimfóniája, operaestet tartanak Handel műveiből, a CSI szimfonikus zenekara pedig Antonin Dovořák 7. szimfóniáját szólaltatja meg.

Mint kiemelték, a nyári akadémia fontos része a Kortárs zenei percek című sorozat, amelyet idén már hatodik alkalommal tartanak meg. Idén a 100 éves Kurtág György mellett Sándor László és Tornyai Péter zeneszerzők munkássága kerül az előadások középpontjába.

A fesztivál honlapján elérhető programkínálat szerint több mint húsz eseményt rendeznek Tokajban, a CSI résztvevői pedig a koncertek mellett pedig zenés istentiszteleteken is részt vesznek. A CSI hangversenyei ingyenesen látogathatók, adományokat a helyszíneken fogadnak.

Fénykép forrása: https://www.crescendoinstitute.org/hu/galeria

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés