bezár
 

irodalom

2010. 02. 26.
A "másik Csinszka" a debreceni Modemben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csinszka, vagyis Boncza Berta Ady Endre halála utáni életét, munkásságát, de mindenekelőtt Babits Mihályra és Márffy Ödön festőművészre gyakorolt hatását mutatja be a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) csütörtökön nyílt tárlata.

prae.hu

Rockenbauer Zoltán, A másik Csinszka című kiállítás kurátora a megnyitón rámutatott: Csinszkát általában az "Őrizem a szemed" és más Ady-versek ihletőjeként ismerjük, azonban a kiállításon bemutatandó "másik Csinszkáról" már kevesebbet tudunk.

A tárlat az Ady utáni időszakot mutatja be. Az Ady temetésén készült rövid filmmel induló kiállítás korabeli dokumentumokon keresztül idézi fel az elkövetkező 15 évet egészen Csinszka haláláig. A kiállított tárgyak között levelek, kéziratok, rajzok, vázlatok és fényképek is láthatók, amelyek Csinszka Adyval töltött utolsó éveit, Babitscsal folytatott rövid viszonyát és Márffy-val kötött házasságát dolgozzák fel.

A kiállítás legfontosabb részét mégis az a több mint ötven Márffy-festmény jelenti, amelyek többségét Csinszka ihletett. A festő számára - akit Ady jó barátjaként ismert meg a későbbi múzsa - házasságuk és az utána következő évek a nyugodt életet és a boldogság keresését jelentették. Legfontosabb közös élményük - mint azt a kurátor elmondta - budai villájuk építése volt. Ennek, a "boldogság szigetének" megteremtését jelentő nyolcéves időszaknak az illusztrálása jelenti a kiállítás gerincét.

"Csinszka nélkül sem Ady, sem Márffy művészete nem lenne az, ami. A tárlat segít bennünket, hogy megismerjük Márffyt és a másik Csinszkát is" - zárta köszöntő szavait Rockenbauer Zoltán.

A május 23-ig látogatható tárlaton Márffy festményei mellett látható Rippl-Rónai József Csinszkáról festett portréja is. A több mint száz kiállított tárgy mellett megtekinthető Deák Krisztina Csinszkáról készült filmje, továbbá hallható Ady, Babits és Csinszka egy-egy verse Latinovics Zoltán, Cserhalmi György és Ráckevei Anna előadásában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés