bezár
 

art&design

2010. 03. 23.
Már az utolsó vacsora is "supersize" volt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az emberiség bizony már ezer éve túleszi magát, legalábbis erre következtetnek kutatók, akik az utolsó vacsorát ábrázoló több mint ötven festményt tanulmányozva mutattak rá arra, hogy már a híres vacsora is "supersize" volt.

prae.hu

Az érdekes kutatást a Cornell Egyetem tudósa, és annak fivére - egy presbiteriánus miniszter, egyben a vallási tanulmányok professzora a virginiai Wesleyan Főiskolán - végezte. Az eredmények azt mutatják, hogy az utóbbi ezer évben az utolsó vacsora ábrázolásain 23-69 százalékkal nőtt a tányérok és az adagok mérete.

Mindez arra utal, hogy a nagyobb adagok nagyobb tányérokon kínálása - amely túlevésre sarkallja az embereket - bizony nem új keletű, hanem az elmúlt évezred termése - fogalmazott Brian Wansink, a Cornell Egyetem élelmiszerlaboratóriumának igazgatója, az étkezési szokások szakértője.

"Az utóbbi ezer évben drámaian nőtt az élelmiszer termelése, hozzáférhetősége, biztonsága, mennyisége és elérhetősége" - mutatott rá közleményében a kutató. "Úgy véljük, mivel a művészet a valóságot tükrözi, a változások a történelem leghíresebb vacsorájának ábrázolásán is tetten érhetők" - tette hozzá.

A szakemberek a bibliai jelenetet lefestő 52 képet vettek górcső alá. Munkájuk során komputeres design technológiát is alkalmaztak, hogy elemezzék a főfogás, az előétel, a kenyér, valamint a tányérok méretét - összevetve Jézus tanítványainak átlagos fejméretével.

A kutatások felfedték: az elmúlt ezer évben a főétel mennyisége 69 százalékkal, a tányér mérete 66 százalékkal, a kenyéradag pedig 23 százalékkal nőtt.

A Wansink fivérek által vezetett kutatásról a The International Journal of Obesity című tudományos folyóirat számol be áprilisi számában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Krajcsovcis Éva és Zséger Olivia „Leképezés” című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés