bezár
 

színház

2010. 03. 29.
Újvidéki szerző nyerte a Drámaíró Versenyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mind a szakmai zsűri, mind a közönség Gobby Fehér Gyula újvidéki drámaíró darabját minősítette a legjobbnak az 15. alkalommal megrendezett Drámaíró Versenyen, amelynek ezúttal a békéscsabai Jókai Színház adott otthont.

Szkéné színház

A versenyen ezúttal három határon túli szerző, a nyertes mellett a szintén vajdasági Brestyánszki Boros Rozáliának és az erdélyi Láng Zsolt vett részt. Nekik a Békés Megyei Hírlap szombaton megjelent számának kefelenyomata segítségével kellett egy drámát írna.

A "Csörte a számlák felett - A szolgáltató mosolyog, a kedves ügyfél a haját tépi" című, egy internet-előfizető kálváriáit taglaló cikk alapján készítették el egyfelvonásosukat, amelyekhez sorsolás alapján választották ki a rendezőket és a közreműködő színészcsapatokat.

Az írók még szombat délelőttre elkészítették a kéziratokat, majd pedig két napon keresztül próbáltak a színház művészei Fekete Péter, Tege Antal és Hernyák György rendezők irányításával.

A vasárnap este tartott három bemutató után a szakmai zsűri és a közönség Gobby Fehér Gyula darabját találta a legjobbnak. A legjobb rendezői díjat ezúttal Tege Antal érdemelte ki, míg a legjobb férfi főszereplőnek Katkó Ferencet, női kategóriában pedig Faragó Editet ismerték el. A szűri és a közönség csak a szavazást követően tudhatta meg, hogy az előadásoknak pontosan ki volt a szerzője.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Celine Song: Többesélyes szerelem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés