bezár
 

irodalom

2010. 04. 07.
Szavalóverseny Faludy György emlékére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Faludy György emléke előtt tisztelegve, születésének 100. évfordulójához és a költészet napjához kapcsolódva szavalóversenyt rendeznek pénteken Tabon a Rudnay Gyula Középiskola szervezésében.

prae.hu

A somogyi város középiskolájában az idén harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt. A Faludy-évfordulóra tekintettel a költő özvegye egy eredeti kéziratot ajánlott fel az első helyezettnek - közölte Tóth Ágnes, a tabi oktatási intézmény magyartanára, a verseny szervezője szerdán az MTI-vel.

Az első szavalóversenyt 2007-ben, néhány hónappal a költő halála után tartották; Faludy György a halála előtt Tabon találkozott utoljára középiskolás diákokkal. Három évvel ezelőtt Kányádi Sándor költővel és Fenyő Iván színművésszel találkozhattak a résztvevők, tavaly Szőcs Géza költő zsűrizte a produkciókat és Hobo (Földes László) volt a rendezvény vendége. A szavalóversenyek zsűrijének állandó tagja a költő özvegye, Faludy-Kovács Fanny.

A versenyre, amelyre idén is egy szabadon választott Faludy-verssel lehetett nevezni, 43-an vesznek részt. A zsűri tagja lesz többek között Székhelyi József színművész, Szőcs Géza költő, Böszörményi Zoltán író és Mester Csaba ügyvéd. Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt a résztvevők Hobo egyórás, megzenésített Faludy-versekből összeállított műsorát láthatják.

Az idei verseny megrendezéséhez szükséges forrást a helyi önkormányzat, valamint tabi vállalkozók hozzájárulása biztosítja - mondta Tóth Ágnes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Gerevich Andrással XXX című kötetéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés