bezár
 

építészet

2010. 05. 23.
Megújul Pécel központja - 714 milliós beruházás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idén megkezdődhet Pécel városközpontjának rehabilitációja, a 714 millió forint összköltségű beruházáshoz a város félmilliárd forint uniós támogatást nyert el pályázatával; az erről szóló szerződést a napokban írta alá az önkormányzat és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából a Pro Régio Közhasznú Kft. - közölte Benkovics Gyula (MSZP) polgármester az MTI-vel.

prae.hu

Mint elmondta, a pályázat jóvoltából az unió 520 millió forintnak megfelelő összeget nyújt a beruházáshoz, a hiányzó részt az önkormányzat gazdálkodja ki. A megvalósításra hamarosan közbeszerzési eljárást írnak ki, a legkedvezőbb ajánlat tevője augusztusban kezdhet hozzá a munkálatokhoz.

A 14 ezer lakosú város centrumában, a Ráday-kastély és az iskola közötti területen 300 méter hosszú sétálóutcát alakítanak ki, díszburkolattal, régi idők hangulatát idéző kandeláberekkel, szökőkúttal, padokkal. Megszépül a Kossuth tér, és a környéke is új arculatot kap.

A Műemlékek Nemzeti Gondnokságával egyeztetve a barokk műemlék kastély kertjében álló, eddig kihasználatlan, az enyészet által kikezdett márvány istállót rendbe hozzák. Elkészülte után itt irodalmi esteket, képzőművészeti kiállításokat, koncerteket rendeznek majd. Az átadás várhatóan 2011. végén lesz - tette hozzá a Pest megyei település vezetője.

A városközpont megújítása része annak a több lépcsőből álló fejlesztési koncepciónak, amely Pécelt igyekszik bekapcsolni a Budapesthez közeli idegenforgalom vérkeringésébe - hangsúlyozta a polgármester. Az elképzelések szerint a Gödöllőnél eredő és a Dunába haladó, 28 kilométeren át csörgedező, sokáig elhanyagolt Rákos patak medrét a többi érintett település önkormányzatával egyeztetett tervek alapján kikotorják, megtisztítják, hogy ismét vízi élőlények telepedhessenek meg benne.

A péceli part mentén is fákat telepítenek, kerékpárutat építenek. A város határában kutat fúrtak, ahonnan a föld mélyéből feltörő 32 fokos vizet hasznosítva fürdőt építenek - mondta Benkovics Gyula.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is

Más művészeti ágakról

Tudósítás egy dél-koreai irodalmi estről Stockholmból
Verdi Nabuccója a Nemzeti Filharmonikusok előadásában
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Bemutatták a Bertók László összes verseit tartalmazó kötetet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés