bezár
 

irodalom

2010. 05. 26.
Hiller sok milliós támogatást ítélt oda több médiumnak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyik utolsó intézkedéseként Hiller István távozó oktatási és kulturális miniszter sok millió forintos támogatást ítélt oda több médiumnak áprilisban - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

prae.hu

A lap a Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett adatokra hivatkozva azt írta, hogy a Hócipő című lap ötmillió forintot kaphat a miniszteri keretből hat lapszám megjelentetésére. Az ATV-nek 20 millió forintot fizetnek a Reggeli jam című műsor kulturális blokkjának megvalósítására, különös tekintettel a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa rendezvényeinek bemutatására.

A Magyar Nemzet szerint a Mozgó Világ című folyóirat 7 millió forintot kap idei lapszámainak megjelentetésére. A Pallas Páholy 3,5 millió forintot kap Hiller István miniszteri keretéből. A lap hozzáteszi, hogy ebből az összegből fedezik a Halhatatlanok Társulata örökös tagjai lábnyomainak elhelyezését a budapesti Nagymező utcában, a "Pesti Broadwayn".

Négymillió forintot ítéltek oda egy Görgey Artúrról szóló történelmi dráma megírására. Görgey Gábor volt kulturális miniszter pedig 600 ezer forintot kapott Hiller István keretéből a Vadászszőnyeg című regényének hangoskönyvkénti kiadásáért - olvasható a Magyar Nemzetben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés