bezár
 

irodalom

2010. 06. 01.
Lekerült a napirendről az egymilliárdos Márai-program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Váratlanul lekerült a napirendről az egymilliárd forintos Márai könyvprogram beindítása - írja a Népszabadság keddi számában egy körlevélre hivatkozva.

prae.hu

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése hétfőn küldött körlevelet tagjainak, amiben közölte, hogy Aradi Zsolt "nem hagyta jóvá" a program fedezetét, amelynek sorsa az új kormánytól függ.

Zentai Péter László, az egyesülés igazgatója a Népszabadságnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a tavalyi könyvhéten jelentette be a kulturális miniszter a programot, aminek szakmai előkészítése azóta folyt.

A program gazdája a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). Az alap elnöke, Harsányi László azt nyilatkozta: "...a kihirdetéshez minden készen áll, a program részletei korrektek és végrehajthatók".

Aradi Zsolt, a lap szerint kormánykincstárnok, a Népszabadságnak cáfolta, hogy akadályozná a finanszírozást, mint mondta: a folyamat "még nem tart ott, hogy léphettem volna".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 5. számáról
(mely a sírkövén is olvasható)
Szendrői Csaba Féyn kettő című kötetéről

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
art&design

Ajánló a Finom illesztésekhez
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés