bezár
 

építészet

2010. 08. 29.
Sárkányhajót vásárol Szeged
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sárkányhajót vásárol a szegedieknek a város önkormányzata. A vízi járművel a helyi diákok ingyenesen kipróbálhatják és gyakorolhatják az egyre népszerűbb sportágat - mondta el az MTI-nek Botka László (MSZP) polgármester vasárnap az MKB Sárkányhajó Világbajnokság eredményhirdetését megelőzően.

prae.hu

Véleménye szerint fantasztikus siker volt a városban a hétvégi világbajnokság, ahol a profik mellett települések és különböző cégek is indultak: a futamokra sok ezer szegedi látogatott ki.

Mindez azt bizonyítja, hogy az egy-két évtizede Magyarországra került sárkányhajó rendkívüli karriert futott be, aminek talán két oka van. Ez egyik, hogy bárki bármikor elkezdheti, a másik, hogy nagyon jó közösségépítő tevékenység - fejtette ki a városvezető, hozzáfűzve: ezért döntöttek úgy, hogy hajót vásárolnak.

Az önkormányzat által valamivel több, mint másfél millió forintból megvásárolt vízi jármű a Szegedi Sport és Fürdők Kft. fenntartásába kerül. A tervek szerint a város valamennyi iskolása ingyen használhatja, emellett természetesen az igazgatóság szervezésében később bárki számára bérelhetővé válik.

Mint a polgármester elmondta, az országban nem tud másik városról, amely hasonló lehetőséggel élt volna.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés