bezár
 

színház

2010. 11. 18.
Alföldi "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Jobbik változatlanul Alföldi Róbert azonnali menesztését várja a kormánytól. A párt véleménye szerint az igazgató "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat.

Szkéné színház

Szávay István csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Alföldi Róbert lehetővé tette, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén a Nemzeti Színházban fogadást rendezzenek Erdély és a Román Királyság egyesülésére emlékezve. December elseje a románság számára ünnep, Nagy-Románia létrejöttének évfordulója, a magyarságnak azonban nemzeti tragédia - mondta a jobbikos politikus.

Hozzátette: provokáció, hogy több millió magyar ember "idegen, sőt, ellenséges uralom alá helyezését" a magyar adófizetők pénzéből fenntartott közintézményben tervezik megünnepelni. "Ez olyan, mintha egy anya keresztelőt szervezne a halott gyermekének" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy noha Alföldi szerdán visszavonta engedélyét, ezt szerinte nyilvánvalóan pozícióféltésből, nem meggyőződésből tette, ezért a Jobbik továbbra is a színigazgató azonnali menesztését követeli a kormánytól.

Szávay István élesen bírálta Alföldi Róbert elmúlt évekbeli tevékenységét.

Egyebek mellett azt mondta: "kuplerájjá züllesztette" a Nemzeti Színházat, rendezései "köszönőviszonyban sincsenek a magyar kultúrával". Úgy vélekedett: Alföldi "az obszcenitást, a perverzitást, a pornográfiát emelte művészi szintre; a Nemzeti Színházba látogatók homoszexuális Jézussal (...), a színpadon kisgyermekeket megerőszakoló öreg emberekkel találkozhatnak".

A Jobbik álláspontja, hogy amíg a kultúrairányítás "Alföldi Róbert-féle ripacsok, nemzetellenes árulók kezében van", valamint amíg "egy belpesti önjelölt értelmiségi réteg megszállva tartja a magyar kultúrát", addig nem beszélhetünk Magyarországon forradalomról - hangoztatta Szávay István.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Yorgos Lanthimos: Bugonia
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés