bezár
 

irodalom

2010. 12. 13.
Múzeum nyílt Alberto Moravia római lakásában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Múzeummá alakították Alberto Moravia (1907-1990) író, a 20. századi olasz irodalom egyik meghatározó alakjának egykori római lakását.

prae.hu

A Tiberis-folyó partján, a Lungotevere della Vittoria rakpart 1. szám alatti lakásban minden úgy maradt, ahogyan gazdája idején volt. Moravia 1963-tól egészen haláláig ebben a lakásban élt és alkotott.

Azóta is ugyanaz a több ezer könyv sorakozik a polcokon, ugyanazok a díszpárnák vannak a díványon, még a hetvenes évekbeli konyhabútor is megmaradt és a panorámás terasz mediterrán növényei sem száradtak ki. A falakon a Moraviával kortárs olasz festők alkotásai láthatók és azok a fából faragott álarcok, melyeket az író afrikai útjairól hozott magával. A dolgozószoba óriás íróasztala közepén egy Olivetti 82-es írógép áll, bár Moravia mindig kézzel írta a regényeit.

Arról, hogy a lakásból múzeum legyen, Alberto Moravia két egykori felesége, Dacia Maraini olasz és Carmen Llera spanyol írónő döntött. Olasz sajtóbeszámolók szerint a Moravia nevét viselő alapítvány által működtetett lakásmúzeumba egyelőre minden hónap első szombatjának délelőttjén léphetnek be a látogatók.

Az ingyenes látogatás 15 fős csoportokban, vezetéssel történik, a kötelező helyfoglalásért viszont öt eurót kell fizetniük az érdeklődőknek.
A lakásmúzeum a híres író halálának huszadik évfordulója alkalmából nyílt meg.

Alberto Moravia első regénye 1929-ben jelent meg és azonnal híressé tette. Regényeiben, alkotásaiban (mint például a Boldogtalan szeretők és az Elhibázott becsvágyak) nagy hangsúlyt kapott a szexualitás ábrázolása, hőseinek legnagyobb kudarca, hogy képtelenek tartós érzelmi kapcsolatokat teremteni.

Római elbeszélései és a belőlük regénnyé terebélyesedett az Egy asszony meg a lánya ugyanakkor szeretetteljesen ábrázolta az egyszerű emberek hétköznapjait, a köztük meglévő szolidaritást.

1952-ben a Vatikán indexre tette Moravia műveit, ám ez hírnevének és olvasottságának csak jót tett. Az olasz kulturális életben mindig eseményt jelentettek Moravia kritikái, tanulmányai és publicisztikai munkái, évtizedeken keresztül írt riportokat a legnagyobb lapoknak.

Politikus alkat volt, sohasem titkolta rokonszenvét az Olasz Kommunista Párt iránt, 1983-ban párton kívüli függetlenként, de a párt listáján választották meg az Európai Parlament képviselőjévé.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés