Kilencéves volt, amikor meghalt az apja, attól kezdve a megélhetésért nyáron vályogot vetett, télen egy kevés ételért zenélt. Már 15 éves korában zenekart szervezett, saját bandájának "köhögős kis prímása" volt - így ismerték, mert már akkor kínozta a cigányfertályról hozott tüdőbaj.

Szegedre kerülve a híres Kass kávéházban muzsikált, a Szegedi Napló ott megforduló munkatársai - Gárdonyi, Mikszáth, Pósa, Tömörkény - ismerték fel benne a tehetséget. Dankó ugyanis mások nótái helyett szívesebben játszotta a sajátjait, amelyekhez a zsurnaliszták is írtak verseket. Első nagy sikerét 1895-ben aratta, amikor a Zúg a szélvész, háborog a Balaton... kezdetű dalával elnyerte az Új Idők című folyóirat Pósa Lajos balatoni verseinek megzenésítésére kiírt népdalpályázatának 300 koronás pályadíját. Ekkoriban daltársulattal járta be az országot, de fellépett Oroszországban is.

1896-ban Pestre szerződött, dalainak legnagyobb népszerűsítője Blaha Lujza volt. A "nemzet csalogánya" annyira szerette nótáit, hogy olykor színpadi szerepeibe is beiktatott néhányat. Dankó Pista nemcsak szívhez szóló magyar nótákat szerzett, hanem számos népszínműhöz is komponált betétdalokat (Cigányszerelem, A halász szeretője). Közülük több is nagyon kedvelt lett a századfordulón, például a Gárdonyi Géza szövegeire írt Göre-nóták.

Dankó Pista ösztönös tehetség volt, úgy komponált, hogy a kottát sem ismerte, nótáit később mások írták le s adták közre. Nem tiszta cigányzenét, de még csak nem is magyar nótát játszott: autentikus cigány és magyar népi elemekből összegyúrt, sokszor teljesen szabadon kezelt, improvizatív elemekkel egyénített örömmuzsikát húzott a mulatozók fülébe. Eltörött a hegedűm; Szőke kislány, csitt, csitt, csitt; Búsan szól a kecskeméti öregtemplom nagyharangja; Most van a nap lemenőben; Darumadár; Bíró uram, bíró uram; A szegedi kertek alatt - néhány az általa költött mintegy négyszáz nótából.

Mesés karriert csinált a millennium lázában élő ország mulatozásra fogékony hangulatában, kedvelték, elismerték, boldog mégsem volt, mert a polgári társadalom nem fogadta be. Jellemző, hogy apósa, Joó Ferenc szegedi portréfestő szó szerint halálba itta magát bánatában, amikor lánya szerelmes lett Dankó Pistába és feleségül ment hozzá.

A gyermekkorából hozott tüdőbaj ellen hiába küzdött. Íróbarátai és Wlassics Gyula kultuszminiszter segítségével többször is a kitűnő klímájú San Remóban kúrálhatta magát, de betegségéből nem tudott kilábalni. 1902 novemberétől már fel sem tudott kelni, s 45 évesen, felesége karjai közt halt meg budai lakásán 1903. március 29-én.

A nótakirályt egy ország gyászolta, temetésén 500 cigányzenész húzta Dankó dalait. Szegeden 1912-től márványszobor őrzi emlékét, alakját emlékezetes filmen