építészet / hírek
2017. 07. 16.
Időarányosan és jól halad előre az országszerte összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram - mondta Virág Zsolt az MTI-nek, kiemelve, hogy az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már.

2017. 07. 14.
Sportolónak és szurkolónak egyaránt életre szóló élményt nyújt majd a vizes világbajnokság legromantikusabb helyszíne, a Városliget. A szinkronúszó versenyszámoknak otthont adó helyszínt a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. mai sajtótájékoztatóján járhatták be a sajtó képviselői, akik az elsők között hallhatták a VB hivatalos szurkolói dalát, a We are the water-t is.
2017. 06. 30.
Lezárult a budavári Szent György tér és Dísz tér megújítására, urbanisztikai-építészeti újrafogalmazására kiírt tervpályázat; a nyílt pályázaton hét pályamunka részesült elismerésben, összesen 22 millió forint értékben.
2017. 06. 09.
A tervek szerint halad a kaposvári Csiky Gergely Színház épületének rekonstrukciója - mondta a somogyi megyeszékhely főépítésze az építkezés csütörtöki sajtóbejárásán.
2017. 06. 04.
Folytatódik a Tolna megyei Závodon a hagyományos sváb parasztházak felújítása, az ICOMOS-díjas településen a Závod Értékeiért Közalapítvány újabb pályázatot írt ki a rekonstrukciók támogatására.
2017. 05. 30.
A jövő építészetére koncentrál a brit sztárépítész nevével fémjelzett Norman Foster Alapítvány, amely a héten nyitja meg központját Madridban.
2017. 05. 25.
Makovecz Imre (1935-2011) építész emléke előtt tisztelegő kiállítás nyílik pénteken a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban.
2017. 04. 12.
Prágában a héten megkezdődött az Óvárosi városháza tornyának felújítása. A mintegy másfél évre tervezett munkálatok során néhány hónapra eltűnik a híres csillagászati óra, az Orloj is, amely a cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványossága.
2017. 04. 05.
Ötven pályázatot támogatnak Budapest több mint 390 millió forintos műemléki keretéből, ennek köszönhetően 37 épület homlokzata, bejárata, valamint 13 egyéb jelentős építészeti értéket hordozó épületrész és épületdísz újulhat meg a főváros 14 kerületében.
2017. 02. 27.
Május 10-ig nyújthatják be munkáikat családi házak és kis társasházak tervezői a 2017-es Év háza pályázatra.