bezár
 

színház / hírek

Gazdag színházi program a Vásárhelyi Forgatagon
Gazdag színházi program a Vásárhelyi Forgatagon
Gazdag színházi program várja a közönséget a Vásárhelyi Forgatagon, ahol összesen 11 előadást mutatnak be - közölték kedden a szervezők.
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz a Csíksomlyói passió című előadás
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz a Csíksomlyói passió című előadás
Augusztus 20-án, a magyar államalapítás és Magyarország fővédőszentje, Szent István király tiszteletének ünnepnapján adja elő a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást Vidnyánszky Attila rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Fesztivállal és könyvbemutatóval ünneplik Magyarország legidősebb bábszínházát Szegeden
Fesztivállal és könyvbemutatóval ünneplik Magyarország legidősebb bábszínházát Szegeden
Fesztivállal és könyvbemutatóval ünneplik az idén 75 éves szegedi Kövér Béla Bábszínházat augusztus végén Szegeden.
Új otthona van a Székesfehérvári Balett Színháznak
Új otthona van a Székesfehérvári Balett Színháznak
Székesfehérvári Balett Színház új otthonra lelt a Kaszap István utca 6. szám alatt.
Augusztusban öt előadással várja az érdeklődőket a Zsámbéki Nyári Színház
Augusztusban öt előadással várja az érdeklődőket a Zsámbéki Nyári Színház
Augusztusban öt előadással várja az érdeklődőket a Zsámbéki Nyári Színház a Zichy-kastély kertjében.
Felavatták Agárdy Gábor színművész emléktábláját Szegeden
Felavatták Agárdy Gábor színművész emléktábláját Szegeden
Szegedi szülőházán felavatták Agárdy Gábor emléktábláját a színművész születésének centenáriuma alkalmából kedden.
Sziget: cirkusz, tánc és színház a programkínálatban
Sziget: cirkusz, tánc és színház a programkínálatban
Utcaszínházi előadások, nemzetközi cirkuszfesztivál és kortárstánc-produkciók is várják a közönséget a Sziget fesztiválon augusztus 10-től 15-ig.
Kedden kezdődik az Ördögkatlan fesztivál
Kedden kezdődik az Ördögkatlan fesztivál
Kedden kezdődik a 15. Ördögkatlan fesztivál, amelyen több mint hatszáz programmal, köztük színházi előadásokkal, koncertekkel, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi programokkal várják öt napon át a látogatókat.
Közösségi színházi előadás a Szentendrei Teátrumban
Közösségi színházi előadás a Szentendrei Teátrumban
Hátrányos helyzetű fiatalok és négy országból érkező, szociálisan elkötelezett alkotók együttműködésével születik meg a 2078 km című előadás, amelyet július 28-án a Szentendrei Teátrumban, július 29-én pedig Hernádszentandráson, a TeatRom fesztivál egyik előadásaként láthat a közönség.
Több mint félszáz programmal várja a látogatókat a 31. Zempléni Fesztivál
Több mint félszáz programmal várja a látogatókat a 31. Zempléni Fesztivál
Több mint félszáz program, köztük komolyzenei és dzsesszkoncertek, színházi előadások, kiállítások, kirándulások, családi és gasztronómiai programok várják a látogatókat augusztus 12-21. között a 31. Zempléni Fesztiválon.
124   125   126   127   128   129   130   131   132 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés