bezár
 

színház / hírek

A moszkvai Nagyszínház lemondta a Nurejevről szóló balett világpremierjét
Lemondta az évad legjobban várt bemutatóját, a Rudolf Nurejev életéről szóló balett világpremierjét a moszkvai Nagyszínház.
Összművészeti fesztivált rendeznek Szerencsen
Színházművészetre épülő összművészeti fesztivált rendeznek Szerencsen, külhoni társulatok részvételével a várban és környékén - mondták a szervezők az M1 aktuális csatornán szombaton.
Nemzetközi színházi kurzus kezdődött Kaposváron
Nemzetközi Színházi Műhely nyílt Kaposváron, a tíznapos kurzuson három országból mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgató és rendező gyakornok vesz részt - mondta az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen pénteken tartott sajtótájékoztatón.
Kosztolányi Dezső szerelmeiről készül színdarab Szegeden
Hajnali részegség címmel Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária szerelmi háromszögéről láthat színdarabot augusztus elején a közönség a szegedi REÖK Szabadtéri Színpadon.
A képzelt beteg című előadást mutatja be idén a vajdasági Tanyaszínház
Moliére A képzelt beteg című darabját mutatja be az idén 40. évadát kezdő vajdasági Tanyaszínház, a társulat ezúttal huszonhét helyre látogat el.
Új bemutatóra készülnek a gyulai Shakespeare Fesztiválon
Új bemutatóra is készülnek Gyulán a XIII. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet a várszínházi évadon belül július 7. és 16. között rendeznek meg - közölte a teátrum megbízott ügyvezetője kedden sajtótájékoztatón.
Előadás- és nézőszámot is növelte az elmúlt évadban a Soproni Petőfi Színház
Az előadások és a nézők számát is növelni tudta a 2016-2017-es évadban a Soproni Petőfi Színház, amely a következő évadában a mostani teljesítményt is szeretné túlszárnyalni - mondta a teátrum igazgatója a vasárnapi társulati ülésen Sopronban.
VéNégy Fesztivál Vácott
Ismét megrendezik Vácott a VéNégy Fesztivált, a korábban a visegrádi országok színházi társulatainak együttműködéséből kibontakozott, zenei programokkal átszőtt fesztivál július 5-től 9-ig tart.
A roma dráma értékeire fókuszál az első nemzetközi Roma Storytelling fesztivál
Roma hősök címmel szervezik meg július 27-én és 28-án az első nemzetközi Roma Storytelling fesztivált a budapesti Stúdió K Színházban, hogy európai kortárs szerzők monodrámáin keresztül hívják fel a figyelmet a roma dráma értékeire, a roma nők és közösségek helyzetére.
Elhunyt Simon György Jászai Mari-díjas színész
Elhunyt 94 éves korában Simon György Jászai-díjas színész, érdemes művész szombaton - közölte a család az MTI-vel.
264   265   266   267   268   269   270   271   272 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés