bezár
 

színház

2019. 03. 09.
Bábos Drámaíró Verseny: idén is megrendezik márciusban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Március 21-24. között rendezik meg idén a Bábos Drámaíró Versenyt Békéscsabán - közölte a rendezvényt szervező Békéscsabai Napsugár Bábszínház. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház idén 6. alkalommal játszik együtt bábosokkal, írókkal, színészekkel, rendezőkkel, zenészekkel. Az esemény társrendezője idén a veszprémi Kabóca Bábszínház, melynek színészei vesznek részt a versenyben.

A rendezvény március 21-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik. Mint korábban, ezúttal is itt húzzák ki a témát, amelyből éjszaka három író színdarabot alkot. A megnyitón Mesélnek a koffertigrisek címmel a Békéscsabai Napsugár Bábszínház összeállítása látható az előző drámaíró versenyek darabjaiból és zenéiből. Az idén Turbuly Lilla, Adamik Zsolt és Dániel András vállalta a darabírást. Csütörtök este sorsolják ki azt is, hogy melyik színészcsapat, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni.

Szkéné színház

Péntek reggel ismerhetők meg az elkészült darabok és az is kiderül, hogy melyik rendező kinek a darabjával és melyik csapattal kezdi el a munkát. A rendezőként Bereczki Csilla, Halasi Dániel és Perényi Balázs dolgozik a csapatokkal. A színészcsapatok az idén a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a veszprémi Kabóca Bábszínház színészeinek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak részvételével állnak össze. A csapatok ezután az idővel versenyt futva dolgoznak az előadásokon. Feladatuk, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak. A fesztivál igazi különlegessége a nyilvánosság. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végig kísérhetik, így az olvasópróbától a tapsig részesei lehetnek a produkciók születésének.

A kész előadásokat a közönség március 24-én, vasárnap 15 órától láthatja az Sík Ferenc Kamaraszínház színpadán. A záróeseményen az előadásokat követően, a zsűri döntéshozatala alatt a Rokodál zenekar játszik.  A versenyről az idén is folyamatosan hírt adnak a színház Facebook-oldalán és a https://babosdramairo.blogspot.com oldalon. A szakmai zsűri az idén a legjobb színészt és színésznőt, a legizgalmasabb férfi és női karaktert, a legjobb rendezőt és a legjobb drámát díjazza. A nézők szavazhatnak a nekik legjobban tetsző előadásra, amely közönségdíjat kap.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés