A kanadai székhelyű Les 7 doigts de la main egy francia kifejezéssel játszik: „a kéz öt ujja” – különböző elemek szoros együttműködésére utal, ez esetben a hét alapító tag együttműködésére. Társulatuk ars poeticája nemcsak a cirkusz és a színház, de legalább annyira a rendkívüli és a hétköznapi határainak a felszámolása. Ahogy a társulat honlapján írják, az alapítók egy „emberi léptékű cirkuszt” álmodtak meg, és a Müpában bemutatott, Cuisine & Confessions (Konyha és vallomások) című előadásukban ez az álom maradéktalanul valóra is válik. 

Néhány héttel ezelőtt harmadszor is részese lehettem a chilei főváros kulturális élete egyik kiemelkedő eseményének, ezúttal ráadásul annak szinte teljes időtartamára. Útleírás egy távoli kontinens színházi seregszemléjéről.

Robert Wilson rendező háborús víziójában a világégés tragédiája, a front borzalmaitól a hátországban maradt emberek hétköznapjainak banalitásáig, túllép a racionalitás határain. Az események emberi léptékű értelmezéséhez ezért nem marad más kulcs, mint a revü, a kabaré, a bohóctréfa sajátos, egyszerre elemelt és cinikus nyelvezete.

A Recirquel társulat második darabját mutatta be a Művészetek Palotájában. Erényei ellenére felvetődik a kérdés: mit is értünk újcirkusz alatt. A cirque nouveau műfaja több mint negyvenéves múltra tekint vissza, mégis, sokszínűsége okán viszonylag nehéz pontosan meghatározni vagy körülírni. Még nehezebb egyértelműen eldönteni, hogy A Meztelen Bohóc valóban oda sorolható-e, vagy pedig "csak" egy látványos, nagyszerűen megálmodott és színpadra vitt, modern cirkuszi előadás.

Nem könnyű kortárs táncról kritikát írni - kivált, ha a darab az első perctől az utolsóig távolságtartóan tárgyilagos szemlélődésre kényszeríti a nézőt. A Mouvements/Mozgások hideg intellektualitását az előadás második darabja, a Gymnopédies frivol humorral oldja fel. A téma, nevezetesen az emberi test, azonos. A két megközelítés viszont nem is különbözhetne jobban.