Horváth Nóra két nyelvű, magyar-angol könyve különleges helyet foglal el a monográfiák között. Nem az alkotót, vagy annak eddigi műveit helyezi ugyanis a középpontba, hanem azt a gondolati hátteret, amely egyfelől inspirálja a szóban forgó koreográfus alkotói módszereit és szemléletmódját, másfelől pedig előadásainak is immanens része.A kötet szerzője egyszerre néző és alkotó. Kívülálló, aki mélyen ismeri Frenák Pál színpadi munkáit, és a kötet elkészítéséhez láthatóan alapos kutatást végzett a Frenákkal készült interjúkban és nyilatkozatokban. Egyúttal azonban bennfentes alkotótárs, aki az elmúlt években filozófiai konzultánsként vett részt a Cage, a Spid_er és a Fig_Ht című előadások létrehozásában. A Frenákkal folytatott beszélgetései intim közeget teremtenek a tanulmányban, amelynek anyaga a fentiek értelmében kevésbé maga az előadásokban testet öltő életmű, sokkal inkább az alkotás, a testiség, és természetesen a frenáki oeuvre filozófiája. Ahogy Horváth megfogalmazza, „a cél nem az, hogy mindenki ugyanazt gondolja Frenák munkáival kapcsolatban, vagy hogy nehezen értelmezhető elméleteket prezentáljak, hanem hogy az is lássa a darabjaiban rejlő szellemi tartalmakat, mélységeket, aki nem annyira, vagy egyáltalán nem jártas a filozófiában.”

A címválasztás és a könyv szerkezete is erre utal: a Frenákra nagy hatást gyakorló francia filozófussal, Gilles Deleuze-zel készült, összesen nyolc órát felölelő interjúsorozat címe L’Abécédaire de Gilles Deleuze. A mester és tanítványa közötti beszélgetés huszonöt fogalomból kiindulva járja körül a filozófus gondolkodását, Horváth pedig tizenöt, maga által választott, de Frenák koreográfusi világát meghatározó fogalomra építi fejezeteit. Ezek éppúgy, ahogy az előadásokban, a könyvben is egymást kiegészítve és megerősítve hol összekapcsolódnak, hol vissza-visszatérnek, fejezetről fejezetre új részletekkel, gondolatokkal gazdagodnak. Így lesz a kötet, a gondolatok szabadon áramló táncára épülő műalkotásként, Frenák és Horváth közösen létrehozott előadásainak következő, ezúttal verbális darabja. Az előszóban olvasható frenáki idézet szerint „olyan kommunikációra vágytam, mellyel a nagyon mélyen tárolt dolgok is átszűrődhetnek, és ami lehetővé teszi, hogy a nézőket önmagukkal szembesítsük” – óhatatlanul épp ez történik, ahogy a Bezártság, Tükör, Néma sikoly, Spirál, Rezonanciák-Ösztön-Animalitás, Butoh, Káosz-instabilitás-destabilizáció, Vágy-erotika-(libidó)energia című fejezeteket olvassuk.

A könyv az első fejezettől az utolsóig izgalmas és inspiratív; ennek ellenére szeretném kiemelni a kötet első fejezetét, A megragadhatatlan megközelítését. Nem pusztán azért, mert betekintést enged Frenák Pál alkotói műhelytitkaiba, hanem elsősorban azért, mert letisztult egyszerűséggel, sallangmentesen tárgyalja a kortárs tánc ideális befogadói attitűdjét: azt a nyitott, szabad asszociációkra építkező gondolkodásmódot, amely nem olvasható cselekményre, vagy explicit „mondanivalóra”, hanem a néző zsigeri érzeteire, nem, vagy nehezen verbalizálható élményére fekteti a hangsúlyt. Frenák Pál koreográfiái az alkotói folyamat során felszínre bukkanó gondolatok, emlékek, érzések kibontásaként jönnek létre, és ezért ellenállnak a racionális értelmezésnek, egyúttal pedig arra kényszerítik a nézőt, hogy létrehozza saját, egyedi, személyes előadásélményét. Horváth személyes hangvételű Frenák-idézetekkel támogatott szövege ezt a kortárs táncra általánosan érvényes alkotó-befogadó viszonyt teszi érthetővé, és ami még fontosabb, könnyen alkalmazhatóvá. Ahogy Frenák fogalmaz, „a darab szerkezete egy kicsit olyan, mint a galaxisok mozgása. A táncosban ott forog minden, de én nem határolhatom be. Nem tartom szükségszerűnek, hogy »elmondjak« valamit, de ez nem jelenti, hogy annak, amit csinálunk, ne lenne mondanivalója. Kinek-kinek magának kell a mondanivalót megfogalmaznia.”

A kortárs művészeti és filozófiai téma ellenére Horváth írása a szó legnemesebb értelmében véve egyszerű és jól olvasható. Deleuze, Frenák, illetve a szerző saját gondolatai mellett Platóntól George Bataille-on keresztül Kirkegaard-ig számos más filozófus is felsorakozik a könyv oldalain, úgy, hogy a filozófiában kevésbé jártas olvasó sem vész el a különböző gondolati iskolák és irányzatok között. Horváth ügyel arra, hogy átlátható kontextust teremtsen a filozófiai és művészeti okfejtésekhez, miközben a szöveg mindvégig személyes és emberi marad. Ez köszönhető a szerző érintettségének és a téma – sőt, mindkét téma – iránti, elmélyült rajongásának, amely ellenállhatatlanul magával ragadja az olvasót is. Megkockáztatom, függetlenül attól, hogy hasonlóan viszonyul-e Frenák munkáihoz, vagy más okból vette kezébe a kötetet.

A Frenák Pál Abécédaire-jének kettős fókusza, sajátos, filozófia-központú szemszöge, annak ellenére, hogy mind Frenák Pál, mind Horváth Nóra kiáll a mindenkori néző egyedi előadás-interpretációja mellett, egyedi értelmezését adja a frenáki életmű egyes darabjainak. A szövegbe ágyazott idézetek, alkotói vallomások maguk is sokszor értelmezik, konkretizálják az előadások egyes mozzanatait. Ugyanakkor mind Horváth, mind Frenák olvasatai kellően nyitottak ahhoz, hogy teret adjanak a reflexióra, vonatkozzon az akár a szövegre, akár az előadások érzelmi vagy eszmei tartalmára. A végeredmény ezáltal inkább gondolkodásra késztet, mint megmagyaráz, sőt, a könyv olvasása, hasonlóan ahhoz, ahogy Frenák leírja a táncosokkal végzett munkáját, könnyen válhat párbeszéddé, a szerzővel és a koreográfussal közös, szellemi alkotófolyamattá.

„A tükör egy út, hogy önmagamból kiindulva, de magamat átlépve eljuthassak az ismeretlenbe, és átjárhassam a tükörben határtalanul megnyíló mélységeket.” A Frenák Pál Abécédaire-je az a tükör, amelyben, a „pucérra vetkőzve” táncoló, hatéves, intézetis Frenákhoz hasonlóan, mi magunk is „behatolhatunk önmagunkba”.