bezár
 

gyerek

2015. 04. 03.
Belső utazás
Satoe Tone: Pipó utazása. Kisgombos Könyvek, 2014
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyerekkönyvek tetemes hányadának meghatározó része az illusztráció. Most induló sorozatunkban a képzőművészet területén járatos kritikusok írnak egy-egy kötetről, elsősorban annak képi világáról, vizuális eszköztáráról, szöveg és kép kapcsolatáról. Első cikkünk szerzője, Ulrich Sára tervezőgrafika, design és vizuálisművészet-tanár szakokat végzett a MOME-n, ahol immár tanít. A Budai Rajziskolában két éve tanít gyerekeket sokszínű, képzeletalapú vizuális megjelenítési technikákra.

A Pipó utazása című kötet, mely díjnyertes könyv volt a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv Illusztrációs Versenyen 2013-ban - minden tervezői választásával az igényes, szép könyv kategóriáját célozza meg. Egy nemzetközi illusztrációs porondon megszerzett díj önmagában még nem feltétlenül elegendő fokmérője egy elegánsan, magas színvonalon kivitelezett mesekönyvnek; viszont ha ez egy olyan nagy hagyományú fórum kiemeltje, mely évente tizenkétezer gyerekkönyv kiadót vonz, és melynek zsűrije háromezer nevezett pályamű közül választhat, ott a díjnyertes könyvben valóban lehet valami egyedülálló és varázslatos. Ennél is különösebb a helyzet, ha a nyertes könyv alkotója egy majdnem teljesen ismeretlen, fiatal japán illusztrátor.

prae.hu

A könyvélmény, melyet Satoe Tone teremt – és amely egyébként nem kizárólag a gyermekeknek szól – a papír minőségével és a kiadvány formájának, méretének megválasztásával kezdődik. A papír elegáns súlya, a lakk-fóliázott motívumok a címoldalon és az ezüsttel szedett cím mind a képek anyagszerűségét, rétegzettségét emelik ki, emlékezetes részletek egy gyermek szemének. Épp csak egy árnyalatnyi különbséget jelentenek a könyv  finomhangolásában, mégis magasan az átlagos gyerekkönyvek fölé emelik a Pipó utazását. Egy gyermeki kézben hatalmasnak tűnik a kötet, a méret a túlzásra épít, ám az mégis erőteljes eszköze a gyermek bevonásának, a képek fontos alkotóelemévé válik. A könyv nagyjából eredeti méretében közli a festményalapú illusztrációkat, melyek ezáltal még inkább az illusztrátor elképzeléseit tükrözik.

pipóutazása1

A képeken Pipó, a főszereplő béka egészen apró részletnek tűnik, a figyelem mindig a lapról lapra változó háttérvilágra irányul. A Pipó utazása mintha egy mai, gyermeki Odüsszeia lenne: magáról a világról szól, melyet a képek rétegei teremtenek meg, és foglalnak egységes időrendi, körforgásos keretbe. A történet egy évet ölel fel, egyfajta képes kalendárium.  A háttérvilág a sziporkázó részleteivel, mesés gazdagságával egy belső bolygó képpé formálása, a történet csak másodlagos, szimbolikus, elbeszélő jellegű.  

Az illusztrációk tere és meditatív, lírai előadásmódja az illusztrátor, Satoe Tone vizuális-kulturális hátteréről árulkodnak; az előadásmód a japán kortárs gyermekkönyv-illusztrációs trendekbe simul. A képek légies karakterükkel a japán képalkotási tradíciók hatását hordozzák, mégis anyagszerűségükkel, sűrű anyaghasználatukkal akár az itáliai festészeti múltra építkező kortárs olasz illusztrációs vonalba is besorolhatóak. Ezt a sejtést azért lehet megfogalmazni, mert a fiatal díjazott alkotó Olaszországban él, és művei az olasz gyermekkönyvpiacon jelentek meg először, a könyvet pedig az olasz kiadóval való szoros, barátságra épülő együttműködés formálta. A Kisgombos kiadó által megjelentett magyar nyelvű könyv az olasz kiadvány átvétele, igényesen megjelentetett formában. Az illusztrációk mellett a tipográfiai feldolgozás visszafogott, nem hozza a gyermekkönyvekre sokszor jellemző túlzó bohóckodást. Hiszen a szavak a történetben csak láthatatlan ablakként szolgálnak, melyek a képekre irányuló tekintetet irányítják.

Előnyös, de nem egyedülálló eset, hogy a történet szövege és képi világa egyetlen ember képzeletvilágát tükrözik. Együttesen alakulnak, egymást kiegészítve jelennek meg, ezért érdemes a könyvet egyetlen, szétbonthatatlan egységként értékelni. A szavak és a képek mellérendelt szerepbe kerülnek, egymással csendes, nagy hallgatásba merülő játékot űznek: az egész könyvben épp olyan erős formáló eszköz a szándékolt üresség, a kihagyás és a csend, mint amilyen eszköz a rendkívüli kifinomultsággal alkalmazott színhasználat, vagy az ecsetkezelés. Egy-egy mondat után sok-sok leíratlan szó következik, melyet az olvasó maga egészíthet ki. A ténylegesen leírt egy-egy mondatos történetfoszlányok ezáltal csak irányadói a történetnek. 

pipoborító

A képalkotás folyamatában rejtőzik egy mély, akár rituálisnak mondható gesztus. Satoe Tone úgy építi föl az egyes képeket, ahogy a világ maga is felépül. Gazdag sötét alapozást használ, mintha a világ földjét, magját teremtené meg, melyre rétegenként kerülnek rá a későbbi, a képalkotásban már valóban résztvevő színek. A szemlélő nem lát a hosszadalmas folyamatból semmit, épp csak érzékelni lehet a felületek munkás gazdagságát. Ez a festészeti gesztus a japán mokume-gane készítés tradíciójával rokonítható, mely a fém felületét az ötvözet újra- és újramegmunkálásával alakítja. A tudatos festékrétegezés Satoe Tone esetében épp annyira a ráhangolódás része, személyes elhagyhatatlan eszköz, mint amennyire a képek gazdagítására is szolgál. Azonban e gazdagítás a szemlélő számára láthatatlan marad. 

A Pipó utazásában a történetnek és mesélésnek legalább annyi tere van, mint ahogy az illusztrációkban is megnyílik a tér. A mesélés leginkább a képzelet birodalmában zajlik, és hatása, értékessége nagyban függ attól, hogy maga az olvasó mennyit hajlandó az egyes oldalakon elidőzni, mennyit tud saját maga hozzátenni a mesélés folyamatához. Az élmény - bár igényes, magasszintű grafikai megvalósítás támasztja alá - valójában attól függ, hogy képes-e a történet olvasója nem csak olvasóvá, hanem mesélővé válni, és hozzátenni saját történetét a csekély sorokhoz. 

Az illusztrátornak is ez az örök feladata, nagy megmérettetése. Képes-e a könyv történetéhez a képek eszközével hozzátenni? Alárendeltje-e a szövegnek a kép, vagy egyenrangú elemként jelenik meg? Képes-e ez a történet és a képi anyag, mely ennyire egyszerű és bájos, olyan méretű feladatot teljesíteni, amilyen a negatív érzelmek feldolgozása, a reménytelenség érzése, vagy a magány állapota?  Satoe Tone szándéka univerzális, mesei allegóriát teremteni olyan veszteség-helyzeteknek, negatív érzelmeknek, sérülékeny emberi értékeknek, melyet a gyermekek, de olykor a felnőttek is nehezen kezelnek a maguk valóságában. A történet tüskék és sárkányok, arany és lovagok, váratlan fordulatok és hatalmas nevetések nélkül fut – egyszóval élek nélküli mese. Ha az olvasó – akár a betűzni tanuló gyermek, vagy a mesélő szülő ilyen csillogó, hangos, izgalmakkal teli élményre vágyik, a könyv mindösszesen lapozgatni való bájos szépség, mely nem tudja beteljesíteni fontos feladatát.  A könyv értő közegben varázslatos közvetítője lehet Satoe Tone érzelmekkel és vágyakkal teli mediátori szándékának, újra és újra elismételve, lapozgatva, megismerve, a gyermek és szülő számára is fontos rituálévá válhat. Viszont megközelíthetetlen azok számára, akik nem hajlandóak Satoe Tone csendes, bensőséges világába aktívan, nyitottan belépni. E könyv tehát elmélyült forgatást, sok-sok gondos figyelmet, mély élményt ígér, és el is vár.

nyomtat

Szerzők

-- Ulrich Sára --


További írások a rovatból

Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötetéről
Merészen új gyerekkönyvek
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés