Jeanne d’Arc fehér köpenyben / Emmanuelle Bercot: 150 milligramm / PRAE.HU

Jó francia filmhez méltóan egyből a sűrűjébe csöppenünk bele. A kezdő szekvenciában – némi kötelező természeti képsor után – azonmód egy nyitott szívműtét zajlik Brest oktatókórházában, melyhez hősünk, a kiváló pulmonológus asszisztál. Az operáció bemutatása tökéletesen megelőlegezi a film egészét: naturális és őszinte – bordák villanak, dobogó, majd mesterségesen leállított szívet látunk, és minden sokkal, de sokkal kevésbé véres, mint a hagyományos filmes ábrázolásokban. Nincs a háttérben riasztóan sípoló műszer, spriccelő vörösség, váratlanul rosszabbra forduló helyzet, kiabáló orvosok és mérgezett egérként fel-alá futkosó műtősök. A bemutatott operáció voltaképpen kimondottan megnyugtató: az orvosok higgadtak és kompetensek, mindez napi rutin a számukra, tökéletesen uralják a helyzetet, a modern orvostudomány diadalának lehetünk tanúi. Ez a bevezetés szükséges ahhoz, hogy valós bizalom alapozódjék meg bennünk az evidencia alapú orvoslás és a filmben felvonultatott szakemberek iránt. Ez a már-már tárgyilagos távolságtartás pedig, amellyel a film a nyitott szívműtétet kezeli, megmarad a történet egészében, ami különös ellentétben áll a középpontba helyezett, impulzív és fokozatosan egyre egzaltáltabbá váló orvosnő karakterével.

150 mg

Irene Frachon – a mozi alapjául szolgáló könyv nagyon is valóságos szerzője – ugyanis szakmai működése közben komoly összefüggést fedez fel egy engedélyezett és széles körben alkalmazott fogyasztószer hatóanyag molekulája és súlyos, másképp magyarázhatatlan szívizom-károsodások között. A doktornő – miután meggyőzte közvetlen feletteseit és kollégáit – háborúba indul a gyógyszercég ellen, hogy elérje a szer betiltását a megfelelő felügyeleti hatóságoknál.

A cselekmény ezt a küzdelmet kíséri végig pontról pontra, szinte dokumentatív jelleggel és a hűvös breton tengerparti tájhoz illő mértéktartással. Ebben az értelemben a 150 milligramm hű az európai filmes hagyományokhoz, hiszen ellenáll a kísértésnek, hogy amerikai stílusú, túldramatizált összeesküvős krimit kanyarítson a történetből. Tényfeltáró munka történik, nagyon is hétköznapi hősökkel, a tét pedig nagy – hiszen emberéletekről van szó –, Emmanuelle Bercot rendezése azonban elkerüli azt a csapdát is, hogy a gyógyszercéget valamiféle mitikus háttérhatalomként ábrázolja, amely a háttérből irányít ismeretlen célok elérése érdekében, emberéleteken átgázolva, egy homályos terv részeként. Bemutatja ehelyett, hogy mint minden nagy vállalat, ez a cég is alapvetően egy bürokratikusan működő, vízfejű és profitorientált szervezet, amelynek képviselői nem veszik komolyan a végsőkig idealista, vidéki tüdőgyógyászt.

150 mg

A film őszintén és a túlzó felmagasztalástól szerencsére mentesen mutatja be a nemes ügy buktatóit és az egészségügy Jeanne d’Arc-jának küzdelmeit. Nem rejti el előlünk a kezdeti szövetségesek meghátrálását, a készülő esettanulmány metodológiai hibáit, a meghozott rossz döntések következményeit és azt sem, hogyan marad végül Irene teljesen egyedül a harcban. A 150 milligrammban – a tényfeltáró drámák esetében jellemző módon – elsősorban az Ügy a fontos. A San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjának indulója és a César-díj két kategóriájának jelöltje fontos film, hiszen a témája azzá teszi. Dicséretes a mértéktartás és a hitelességre való törekvés is, Sidse Babett Knudsen pedig mindent megtesz a főszerepben azért, hogy azonosulásra alkalmas, mégis a végletekig kitartó, idealista főhőst formáljon Irene valóságos alakjából.

A hitelesség tehát egyértelmű előnyt élvez minden mással szemben a rendezői koncepcióban. Filmként kissé terjengős és túlbeszélt, vizualitásában határozottan konzervatív munkát látunk, melyben folyamatosan a néző feltételezett érdeklődésére és partnerként való együtt-gondolkodására apellálnak. Emiatt aztán, ha valakiben nincs alapvető affinitás az egészségügyi témák vagy a „kisember a nagy cégek ellen” felállás iránt, már a felénél könnyen elunhatja a filmet.