Miközben az 1980-as években felbukkant amerikai független filmes generáció nagy nevei – úgymint Gus Van Sant, Spike Lee vagy Richard Linklater – az ezredfordulóhoz közeledve fokozatosan betagozódtak a hollywoodi fősodorba, és csak kivételes esetekben köszön vissza korai filmjeik markáns szerzői hangja, addig a New York-i eklektikus összművészeti közegből érkező filmrendező, zenész és költő, Jim Jarmusch esetében kis túlzással azt mondhatjuk, hogy következetesen ugyanazokat a különös mikrovilágokat és mikrohelyzeteket varázsolja a vászonra. A tíz évvel ezelőtti, nagyszerű Paterson (2016) ítéletmentesen szemlélődő buszsofőrjéhez hasonlóan Jarmusch továbbra is a hétköznapi életből sző (film)költészetet: az epizodikus, szituatív helyzetek, a város és az utcák sajátos hangulata, valamint a csendesen visszatérő, egymásra rímelő motívumok érdeklik a leginkább.

Mindezek ellenére – vagy éppen ezért – életműve aligha nevezhető dokumentarista igényűnek, és a realizmus irányzataihoz sem sorolható.

Különc, a társadalmi normákon kívül álló karakterei, a western, a szamurájfilm vagy a vámpírhorror ironikus műfaji idézetei, az ikonikus zenehasználat, valamint filmjeinek lassú, ringató ritmusa egyedülálló szerzői univerzumot teremtettek.

Ebbe a világba érkezik a már címében is „jarmuschos” Father Mother Sister Brother című antológiafilm is – amely a rendező fordításokkal szembeni averziója miatt itthon angol címen került a mozikba. Az alkotás azonban az életmű érdemi bővítése vagy egy Patersonhoz hasonló szerzői ars poetica helyett inkább fáradt és meglehetősen tanácstalan benyomást kelt.

A problémák már az első képsoroknál nyilvánvalóvá válnak. Egy férfi (Adam Driver) és egy nő (Mayim Bialik) – mint később kiderül, testvérek – autóval utaznak, hogy rég nem látott apjukkal próbálják feléleszteni feszültségekkel és értetlenséggel terhelt kapcsolatukat. A zárt tér, az elnyújtott utazás, az elmélázó beszélgetések ismerős jarmuschi elemek, ám a jelenet esetleges vágása, a gördeszkázó fiatalokat kísérő indokolatlan lassítás, és mindenekelőtt a darabos, élettelen dialógusok – amelyeket még egy Adam Driver kaliberű színész sem tud igazán életre kelteni – már az első percekben előrevetítik azt a kifáradtságot, amely az egész filmet áthatja. A testvérpár megérkezik az apához, akit a legendás zenész, Tom Waits alakít.

Waits – Jarmusch visszatérő alkotótársa – annyira ösztönösen hozza a rendező világának hangulatát, hogy a nézőben óhatatlanul felmerül: bárcsak az egész film erről a különc, magányosan élő figuráról szólna.

A második epizódban újabb sztárszínészek tűnnek fel: a Kávé és cigaretta (2003) egyik epizódjában már korábban felbukkant Cate Blanchett, valamint az elmúlt években nemzetközi ismertségre szert tett Vicky Krieps, az anya szerepében pedig Charlotte Rampling. Az impozáns színészgárda ellenére a jelenetek itt ugyancsak élettelenek maradnak: a kémia hiánya és a steril dialógusok nem engedik kibontakozni a szituációt.

Jarmuscht ezúttal is egy visszatérő motívum különböző variációi foglalkoztatják – a szülők és gyerekek ambivalens találkozásai –, ám ezek inkább humoros vagy semleges hatású összecsengésekben (öltözékek, visszatérő gördeszkások, formai ismétlések) jelennek meg, semmint valódi, kifejező kreatív erőben.

Tehát éppen az ösztönösség, a humoros posztmodern megidézések, és persze az izgalmas kulturális miliő apró részleteinek szellemes megidézése hiányzik az új filmből, amely miatt Jarmusch korábban annyira szerethető volt. Ez azért sajnálatos, mert nem arról van szó, hogy a rendező elhagyta volna azokat a formulákat és elemeket, amelyeket ismer, ellenkezőleg. Ezek a régi és begyakorolt elemek azonban nem képesek igazán bevonni a nézőt vagy mélyebb gondolati rétegeket megnyitni, különösen egy olyan letisztult film után, mint a Paterson.

A harmadik epizód talán még direktebben idézi meg Jarmusch korábbi munkáit: nemcsak az Éjszaka a Földön (1992) párizsi hangulata köszön vissza, hanem egy Kávé és cigaretta-epizódra emlékeztető jelenet is beúszik. Két testvér (Luka Sabbat és Indya Moore) próbálja felidézni tragikusan elhunyt szüleik emlékét, így elmennek szüleik egykori, mára üres és magára hagyott lakhelyére, hátha valami értelmet vagy utólagos tudást tudnak szeretni egy olyan időszakról és emberekről, akikhez már nem tudnak valóban közelebb férni, és hamarosan a feledésbe merülnek. Bár a film ritmusa továbbra sem teljesen kiegyensúlyozott, ez a rész mégis a legkoherensebb: képes valamelyest keretbe foglalni az addig bizonytalanul haladó koncepciót.

E ponton válik igazán láthatóvá, hogy Jarmusch – bár a fiatal generáció nézőpontjára koncentrál – valójában önmagát próbálja megérteni. Mintha az elmúlt ifjúság elvesztésének fájdalmát és az öregedés tapasztalatát helyezné párhuzamba ezekkel a töredékes történetekkel.

A film zárlatában két fiatal a szülőktől származó, raktárban hagyott régi limlomokat szemléli, és felteszik a kérdést: vajon valóban megismerhetjük-e egymást? Ez a gondolat a veterán rendező összegzéseként is értelmezhető: közelebb jutott-e ahhoz, amit egész pályája során keresett, és mit hagy maga után.

A Father Mother Sister Brother tematikusan és gondolatilag szervesen illeszkedik Jarmusch életművébe, ám éppen az a legnagyobb hibája, hogy nem képes azt érdemben továbbgondolni vagy gazdagítani. Sajnos már hasonló probléma jellemezte a 2019-es, Magyarországon be nem mutatott zombiszatírát, a The Dead Don’t Die-t is. Nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a velencei fődíj inkább az életmű egészének szóló tisztelgés, semmint ennek az egyetlen filmnek járó dicséret. Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az életmű a Patersonnal érte el csúcspontját. Remélhetőleg nem ez az utolsó szó.

Father Mother Sister Brother - amerikai–olasz–francia–ír–német vígjáték, filmdráma, 110 perc, 2025. Rendező: Jim Jarmusch. Forgatókönyvíró: Jim Jarmusch. Operatőr: Frederick Elmes, Yorick Le Saux. Vágó: Affonso Gonçalves. Zene: Annika Henderson, Jim Jarmusch. Szereplők: Adam Driver, Tom Waits, Mayim Bialik, Charlotte Rampling, Cate Blanchett, Vicky Krieps, Sarah Greene, Indya Moore, Luka Sabbat. Magyar bemutató: 2026.02.05. Forgalmazó: Cirko Film. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek: Cirko Film