„Itt már a szárny nélküli angyalok repülnek, mert újabban a két lábon járást vagy álldogálást vagyunk kénytelenek repülésnek nevezni” – Vörös István Talált szárnyak című írásában a Krasznahorkai László Nobel-díjas beszédében hallott angyalkeresést idézi meg. Vajon mi az író szerepe? El tudjuk még kerülni a ránk leselkedő apokalipszist? Ezen kérdéseket boncolgatja többek között.

Urbán Andreától három verset olvashatunk. A Vivát címűben ugyancsak a megnyilvánulás szabadsága kerül a középpontba, pontosabban annak hiánya: „Mind próbáljuk nyitni / – vadkacsák – szárnyainkat”. A Valaki felnevet társadalomkritika, ami szerint a mai világban már nem a tudás a legnagyobb érték, hanem a fényűzés, hogy minél nagyobb vagyonunk legyen. De ez vajon kinek az érdekét szolgálja? A Figyelő Osztag egy disztópia képeit tárja elénk: mindennapos cselekedeteinkből könnyen kiderülhetnek akár legféltettebb titkaink is, és vigyázni kell még szomszédainkkal is, mert bárki megfigyelhet minket. Csehy Zoltán mindkét verse (Hagesichoreusok, Ünnepi berzsenyizés a magyarokhoz) ugyancsak a jelenlegi magyar társadalomhoz szól.

Nyilas Attila versében fővárosunk sárga metróvonaláról ír A kisföldalatti címmel. Végigveszi a megállóhelyeket a belvárosi Vörösmarty tértől indulva, s a helyekhez kötődő emlékei mesélése közben eljut egészen a Mexikói útig. Térben és az emlékezetben.

Szív Ernő a tárcatárban az emberi nagyravágyást parodizálja (Rövid történet). Egy település lakói úgy vélik, megtalálták az élet forrását, ám a víz iránt érzett hálájuk gyorsan átcsap birtoklási vágyba.

Palkovics Nóra Nordik című írása bebizonyítja, hogy semmi sem állandó: „Ha egyáltalán lesz ez az ország még, és lesznek benne iskolák, könyvek, én, és lesz az apám.” A felnőttkor megannyi nehézséget hordoz magában a gyerekneveléstől kezdve a zsákutcába futó párkapcsolaton át egészen szüleink elvesztéséig. Palkovics egy koncerten keresztül érezteti apró utalásokkal, hogy mennyi viszontagsággal kell megküzdenünk életünk során.

Pap-D. Kata Tiszta terítékében a válás kerül a fókuszba, a hamarosan papíron is egyedülállóvá váló nő vacsorát főz a bírósági tárgyalás előtti estén, s még odaképzeli volt férjét a konyhaasztalhoz. „Van kérdésük?, folytatja. Összenézünk. Már csak megválaszolhatatlanok maradtak.” A fokhagymává zsugorodó gyomor képe érezteti a szituáció súlyát.

„Azután kezdett újra utazgatni, hogy Flóra elhagyta. A feszültséget csak egy másikkal tudta csillapítani” – Szántó T. Gábor (Nem alszik, nem szunnyad) egy újságíró izraeli útját meséli el, ahol egy különleges beszélgetőpartnerrel találkozik a főszereplő.

Szilágyi Zsófia a Követési távolságban Lichter Péter A detektív, aki tintahalakkal álmodott című könyvéről (Prae Kiadó) ír kritikát (Indítékok és vörös heringek). A magyar krimiregényről és annak filmesztétából lett írójáról nemcsak véleményt ír, hanem a cikk végén igyekszik tanácsot is adni Lichter következő köteteihez.

Tavaly volt Friedrich Wilhelm Joseph Schelling születésének 250. évfordulója, melynek alkalmából az Attraktor Kiadó a filozófus négy könyvét jelentette meg, ebből hármat először magyar fordításban. Czétány György az Ex librisben erről a négy kötetről ír. A filozófia propedeutikája a Würzburgi Egyetemen tartott előadásainak gyűjteménye. Schelling beemelte a történelmet a filozófiába, ezáltal filozófiai diszciplínává tette a tudományág történetét. Megemlíti az idealizmust, és ezen témakörön belül megidézi Leibnizet. Filozófia és vallás című írásában a címben szereplő két fogalom kapcsolatáról elmélkedik. Czétány értelmezése szerint „a filozófiának az azonosság levezethetetlen előfeltevéséből kell kiindulnia, melyből minden más levezethető.” Ez az előfeltevés vezet el minket a valláshoz is. A Filozófiai vizsgálódások az emberi szabadság lényegéről és az ezzel összefüggő tárgyakrólban az ember és Isten kapcsolatát taglalja. Vajon hogyan tudunk függetlenedni a teremtőtől, ha maga az emberi szabadság is belőle ered? Az 1808-ban megtartott Stuttgarti magánelőadásokból jelent meg ugyanazon címmel a negyedik kötet. Az előző könyvéhez kapcsolódva továbbgondolja mondanivalóját: „Istennek élő, egzisztenciáló Istennek kell lennie, ám ehhez meg kell nyilatkoznia” – fejti ki Czétány. Schelling Isten tudatossá válásának folyamatát a világ teremtésével azonosítja, amikor Isten lényének alacsonyabb részét kizárja magából.

Bazsányi Sándor Oravecz Imre Alkonynapló II. című kötetét veszi górcső alá (Semmi kellemesebb), melyről így vélekedik: „Pőrén láthatjuk az öregedő embert, jó és rossz tulajdonságaival együtt”. 

„A fiatalság sejtés, és félelem és készülés az eljövendőre – rosszra vagy jóra, ki tudja azt – az ifjúság magány és bizonytalanság és vágyakozás.” Földes Jolán művének főszereplője egy tinilány, aki az érettségi előtt áll. Az 1932-ben megjelent Mária jól érett című regényről – mely most 2025-ben ismét kiadásra került az Atlantic Press Kiadónál – Kellei György írt (Ellibegő illúziók). Maca naplóját olvashatjuk, melyet anyja halála után kezd el írni: nyomozás, tiniszerelem, érettségi és változások a család dinamikájában.

A színek megközelítésére több lehetőség is fennáll: impresszív, expresszív és konstruktív módszer. Kovács Ágnes a magyar filmtörténetet vette végig Szín – kép – elemzés című kötetében, melyet Bárdos Judit foglalt össze (A magyar színes film). Kifejti, hogy a színes film nem olyan gyorsan terjedt el, mint a hangosfilm annak idején, ám amikor a fekete-fehér filmeket háttérbe szorította, a rendezőknek megannyi új módszert kellett kiötölniük, hogy a színvilággal való játékot beépítsék mondanivalójukba. „A színnek az expresszív ereje teszi lehetővé, hogy beilleszkedjék a film narratív struktúrájába.” Kovács korszakonként kiemeli a legfontosabb, magyar mozivásznon megjelent műveket.

Grecsó Krisztián nemrég megjelent verseskötetét (Ott maradtok egymásnak) Juhász Tamás és Szabó T. Anna elemezte a Ketten egy új könyvről rovatban. Míg Szabó T. inkább néhány verset emel ki a sok közül és Kosztolányit emlegeti, addig Juhász Grecsó egyik korábbi kötetével (Magamról többet) állítja párhuzamba a legújabbat.

A tárlatban Medvigy Édua Kata Jenny Saville velencei kiállításáról számolt be (A Test a lagúna szövetében), Hemrik László pedig a Néprajzi Múzeum Vágatlanul című kiállításáról (Vágatlanul: a teljesség felé).

„Ez a dolguk: belelátni a semmibe a valamit.” Az idegen című film rendezője, François Ozon Albert Camus regényéből inspirálódott (Közöny), melyben a lélektelen főszereplő büntetőtárgyalásáról olvashatunk. A környezete igyekszik rajta segíteni, de ő nem érti, miért teszik mindezt, sőt, untatja őt a folyamatos figyelem – teljesen közömbös.

Ruff Borbála a Kiskunsági Nemzeti Park Bakancsos című hangoskönyvéről (Alkonyati harmat idején), Gergics Enikő a Vígszínház Frankenstein – A modern Prométheusz darabjáról ír (Jégsivatag), melyben a vizualitás dominál. Fáy Miklós a Müpában megrendezett Csajkovszkij-koncertről (Kezeletlen depresszió), míg Csengery Kristóf a Magyar Valentin által összeállított Scubert-Liszt lemezről számol be (Találkozások). Grecsó Krisztián megemlékezik a héten elhunyt Sebő Ferencről, akit az utolsó magyar zenei polihisztornak nevez. A számban Gaál József festményei kísérik a szövegeket.

Az aktuális lapszám kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.