bezár
 

zene / interjú

A flamenco inkább az imához hasonlít
A flamenco inkább az imához hasonlít
Péntek este. Sevillanas órát veszek Bucsás Györgyi flamenco-táncostól. A lábmunkához a karmozdulatokat már nem tesszük hozzá a harmadik versszakban, épp elég volt a láb is. Inkább arról beszélgetünk az első magyar nyelven megjelent flamenco-könyv szerzőjével, hogy mitől olyan ez a tánc, mint egy ima. (Az interjú 2. része itt olvasható.)
A bőrömön éreztem valami egészen másfajta hatást
Szerintem a népzene nagyon nyilvánvaló, nagyon direkt zenei kommunikáció, amit úgy is tud valaki művelni, ha nem skálázik naponta ezerszer. Máshogy gyűlik fel a tudás. Természetesebb csatornáról van szó, bár én nagyon szeretem a többi műfajt is – mondja Burns Katalin.
Zene és vizualitás – Péterfy Bori a zenekar legújabb klipjeiről
Néhány éve még a bölcsészbulik elmaradhatatlan kelléke volt Péterfy Boriék Vámpír című száma, a hozzá készült klipet pedig hol borzongva, hol rajongva néztük végig, újra és újra. Azóta persze megismertük a zenekar többi számát is és kíváncsian vártuk, hogy melyik kedvencünkhöz készítenek majd klipet. Most viszont egy igazán nagyszerű ajándékkal lepett meg bennünket a Love Band, hiszen az új album mindegyik számához tartozik egy vizuális anyag. Az énekesnővel ezekről a klipekről és az új lemezről beszélgettünk.
Kihangosított kaktusz, avagy a XX. század nagy forradalma
Látványos, ha tetszik szemet gyönyörködtető hangszercsalád a miénk, s hangszereink döntő többsége azonnal megszólaló hanggal bír, ám a megkomponált hangok lejátszása a fizikai szinten marad, s a mélyebb tartalom felfedésére nem vállalkoznak, vagy egyszerűen megelégednek a vizualitás manapság egyre inkább gondolatokat elhomályosító felületességével.
Egy s más a kóruséneklésről – nem csak szakmabelieknek
Látszólag egyre több sebből vérzik a magyar kórusmozgalom, s az amatőr kórusok működését sok minden (túlterhelt emberek, anyagi szükségek) nehezíti. De ha adott egy ilyen rendezvény, mint a Szinkópa Vegyeskari Találkozó, és sok énekes együttes rászánja idejét, erejét, igenis nagyon sokan boldogan részt vesznek rajta. Cseri Zsófiával, az Erkel Ferenc Vegyeskar karnagyával beszélgettem a márciusi Szinkópa rendezvényükről.
Könnyű és lófasz dolog
Buda, Fő utca, Mátra borozó. Horváth Boldi, alias Szerecsenkirály úr mesél önmagáról, a zenéről, a munkáról, a világot jelentő deszkáról és a popszakma rejtelmeiről - őszintén.
Mi Padre - 110 ember a korongon
Jávori Dávid hegedűművész egy spanyol produkciós cég, a Cojado Produksion zenei vezetője. Beszélgetésünk idejében lemezének utómunkáján dolgozott, amelyet 2007-ben elhunyt édesapja, a magyar jazz élet egyik legkiemelkedőbb alakja, Jávori Vilmos emlékére ajánl.
Hangok lámpafénynél
A Brüsszelből épp hazalátogató és nemzeti színházbeli előadására, a Lámpafényre készülő Harcsa Veronikát kérdeztük terveiről, kétlakiságáról, nyelvekről és országokról, valamint versekről...
Táncoltál-e már az ördöggel sápadt holdfénynél?
"Felkötve lógok a családfámon, egy-kettő-három, aki leszed az lesz a párom, tégy ágyba és mosd fel a hányásom" – György Imre, a Kilian énekese számol be most megjelent lemezükről, dalszövegeiről, irodalmi munkásságáról....
Amikor a fagyi visszanyal – kelet nyugaton
Ezen a sárplanétán a fehér ember győzött, és vele a kapitalizmus, kisöpörve ezzel az összes párhuzamosan létező másfajta politikai és gazdasági berendezkedést, gondolkodást, kultúrát. Ehhez a nagy folklorista, antropológiai, összehasonlító nyelvészeti törekvések is nagyban hozzájárultak: hisz elmentek egészen messze… elmentek egészen máshová megérteni azt a "mást", de közben sem felejtették el magukkal vinni a klasszikus görög-zsidó-keresztény gondolkodást.
14   15   16   17   18   19   20   21   22 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés