Burns Katalinnal, aki tavalyi pakisztáni útjáról két cikkben (Magyar népdal, hindusztáni rága, szúfi rock; Napot is szeretem, Holdat is szeretem...) is beszámolt, idei utazása előtt beszélgettünk.

PRAE.HU: Hogy állsz az utazással?

Egyáltalán az utazással? Hát, én eddig nagyon sokat nem utaztam...

PRAE.HU: A mostani utazással. Mert úgy tudom, hogy nemrég még gondok voltak a pakisztáni utaddal..

Igen, készülődés közben folyamatos ütközések vannak a mentalitásban. Azt látom, hogy Pakisztánban sokkal képlékenyebbek a dolgok: amikor azt gondoljuk, hogy egy program már fixálva van, még akkor is alakulhat – ezért maximális nyitottsággal kell mindent kezelni.

PRAE.HU: Rajtuk múlik ez?

A szponzoráció egyharmados most. Lett volna egy ehhez kapcsolódó másik út is, de azt a fesztivált elhalasztották, és én nem akartam, hogy a pakisztáni programom vele együtt bukjon, ezért próbáltam megmenteni.

PRAE.HU: Tehát jól értem, hogy egyharmadot ők szponzorálnak, és kétharmadot keresel te hozzá.

Igen, de például az ottani szállás soha nem kérdés, azt mindig teljesen ingyen megoldjuk.

Teljes lelki békével nehéz készülni ezekre az eseményekre, mert nagyon sok minden közbejöhet, az embernek néha egy olyan művésszel kell együttműködnie, akivel soha nem is találkozott, nem is egyeztetett. Néha nincs a facebookon, mert mondjuk a Szindh vidékről egy népzenész. Még azt sem tudom, hogy angolul szót fogunk-e érteni, ezért ennek van egy érdekes mellékíze is...

PRAE.HU: Az angol mellett rádragadt már valami? Mert nem először mész ki.

Én nagyon szeretem a nyelveket. Átrágtam magam már egy hindi nyelvkönyvön, és most már az urduban is haladok, de nem biztos, hogy ott urduul akarok kommunikálni. Viszont vannak, akik már tudják, hogy a nyelvvel is foglalkozom.

PRAE.HU: Hogy indult ez az egész? Tudom, hogy régóta, szóval nem akarok annyira mélyre menni...

Igen, ez a tavalyinak a folytatása. Szerettem volna visszamenni, s az utat arra a dubaji meghívásra építettem volna, ami időközben el lett halasztva. Érdeklődött egy szakmai szempontból is jelentős helyszín, és hát annak a diplomata úriembernek, aki a részbeni szponzorációt vállalta, szintén nagyon jól jön, hogy valami közös magyar-pakisztáni műsort tud csinálni, és erre meghívja a helyi diplomáciát. Viszont pont ez az, ami kevésbé tud elmélyülni művészileg.

A másik koncertprogram már egy tavalyi közös munkára tud ráépülni, és át tudjuk végre élni egy kicsit, hogy valami érni kezd, van egy története, amire tudunk építeni. Mert a diplomata esemény is nagyon érdekes lesz, és biztosan azoknak is ad valamit, akik értenek a zenéhez, de az egy első kölcsönhatásról fog szólni valakivel, akinek megpróbálom egy kicsit megnyitni a szívét, hogy egyáltalán hajlandó legyen együttműködni a magyar népzenével. Mert ott annyira nem szokás a más népzenével való együttműködés.



PRAE.HU: Ez a kommunikáció hogyan működik? Mármint ahogy megkeresnek, ahogy válaszolsz...

A facebookon, ezért aztán nem is veszek mindent elsőre túl komolyan. Igaz, ott nagyon sokan kifejezetten a facebookon keresztül kommunikálnak. Tavaly normális mp3-akat csak a civil e-mailen keresztül tudtam küldeni, hogy előzetesen felkészüljünk. De hát ez az idei úriember nem egy e-mailezős valaki, úgyhogy még annyit sem tudok megtenni, hogy mp3-akat küldjek, csak az ő zenéjébe tudok a youtube-on belehallgatni.

PRAE.HU: Megkérdezem, mert nem tudom, nem értem: szerinted mi a népzene? Azért is kérdezem, mert az előbb azt mondtad, megnyitni a szívét a magyar népzene iránt.

Szerintem a népzene nagyon nyilvánvaló, nagyon direkt zenei kommunikáció, amit úgy is tud valaki művelni, ha nem skálázik naponta ezerszer. Máshogy gyűlik fel a tudás. Egy természetesebb csatornáról van szó, bár én nagyon szeretem a többi műfajt is. Nagyon szeretnék belenyúlni másba is, de nyilván ehhez értek a legjobban. Olyan ez, mint amikor az ember beszélve kommunikál, csak éppen több érzést visz bele, és belevonja azokat is, akik hallgatják.

PRAE.HU: Mennyire nép ez a zene?

Amit én képviselek ott?

PRAE.HU: Igen. Még mindig ez a "megnyitja a szívét a magyar népzene iránt" foglalkoztat.

Sokan feltehetnék a kérdést: mennyire magyar népzene, és mennyire Burns Katalin ez? Mert én nem vagyok az a csontra radikális valaki, és biztosan sokaknak problémájuk lenne velem, akik a magyar népzenét nagyon radikálisan nézik...

PRAE.HU: Mit értesz itt radikális alatt?

Hát azt, hogy csakis a gyűjtések alapján. Ha az ember figyelembe veszi, hogy egy dallam egy bizonyos tájegységről származik, és akkor én azt csak úgy díszíthetem, ahogy azt ott szokták.

PRAE.HU: Azért is kérdeztem, hogy mennyire nép, hogy mennyire a néplélek, ami a népből fakad?

Nagyon sok mindent, nagyon sok dallamot azért szeretettem meg, ahogy azt az adatközlő énekelte. Lehet, hogy ha egyébként kottában látom, akkor meg sem próbálom elénekelni, de van benne valamilyen lelkület, vagy valamilyen mélység, amit egy olyan ember ad át sok esetben, aki nem is előadóművész, hanem megörökölt valamit, és ebben van valami érdekesség, amit aztán az előadók értelmeznek. Vannak, akik nagyon hűek akarnak lenni ahhoz a dialektushoz, és vannak, akik azt mondják, hogy nem ez a lényeg.

PRAE.HU: Kicsit másképpen fogalmazva: ez mennyire nemzeti, és mennyire internacionális? Mennyire értheti mondjuk egy hindusztáni? Mennyire van egy közös gyökere, amire rá lehet rezonálni?

Hát, én ezt soha nem akarom ráerőltetni, mert ha törökökkel csinálnám a fúziót, akkor sokkal egyértelműbb lenne az a közös valami, de a pakisztániakkal nem annyira. Az életérzés is más a zenében: állandóan kérdezik, hogy miért szomorú az a magyar dal, miért sír, miért sirat, miért mondja, hogy jaj – a cigány keservesben például.

Amit az én bőrömön ezzel kapcsolatban most megtapasztalok azzal kapcsolatban, hogy mennyire magyar és mennyire internacionális, hogy amikor én oda kiülök és kölcsönhatásba kerülök valamilyen hallgatósággal meg azokkal az illetőkkel, akikkel fellépek, akkor a népdal nem úgy jön ki a számon, ahogyan itthon megtanultam.

Abból adódóan is – és ez egy túlélési, kifejezetten túlélési ösztön –, hogy nekem ott szórakoztatnom kell meg közben kommunikálni, valahogy egy kicsit a helyi díszítési módok is megjelennek az előadásomban.



PRAE.HU: Az, ami ott szokásos?

Ami ott szokás, abban ahogy ott énekelek egy magyar népdalt. De mondom, ez lehet a túlélési ösztönömnek köszönhetően is: ha a szöveget nem értik, akkor valami olyan pluszt kell a dallammal együtt adnom, amivel ők azonosulni tudnak.

Ezt én soha nem futtattam végig az agyamban, nem így akartam, de szinte kívülállóként észleltem, hogy így sikerült, meg látom a felvételeken is, hogy a próbán ugyan ragaszkodtam egy hagyományhű éneklési módhoz, de amikor ott ültünk a színpadon, a bőrömön éreztem valami egészen másfajta hatást, és akkor a pillanat hatására született egy kicsit más dolog.

Szerintem ez igazából nagyon jó, de nyilván sokan ezt nem így oldanák meg mint feladatot, hanem ragaszkodnának ahhoz, amit itthon megtanultak, és nagyon mélyen kigyakoroltak.



PRAE.HU: Kérdés, hogy mi az, amihez ragaszkodnod kell...

Hát igen, de lehet hogyha jazz-zenészként mennék oda, akkor is ez történne...

PRAE.HU: Ez megint egy fura dolog, mert hogy az egy amerikai műfaj...

Hát igen, és a jazz ott is népszerű, mert a jazzben valami nagyon kreatív dolgot látnak. Ugyanúgy, ahogy a hindusztáni klasszikus zenében is nagyon nagyfokú kreativitást lehet kiélni, miközben megjelenik a tanultság is. A jazz-ben ugyanezt látják, csak hát én nem vagyok jazz-zenész, pedig abban is kipróbálnám magamat...

PRAE.HU: A hideg kiráz, és nem jó értelemben, amikor filigrán szőke csajokat hallok négeresen énekelni, vagy azt a blues b-t, blues hangot kiénekelni.

Ott a gitározásnak sincs nagy hagyománya.

PRAE.HU: Elég fura volt számomra, hogy ott is gitároznak...

Én ilyen szempontból nagyon igénytelen vagyok. Hogy milyen hangszerek legyenek és milyen hangosítás, ezt az a testvérpár döntötte el, akikkel együtt dolgoztam. De szükség is van erre, mert én soha nem verem az asztalt, hogy milyen és hány mikrofon legyen, és ők mondták azt, hogy ha fusion, akkor kell egy gitár, mert valahogy össze kell mosni a dolgokat.

PRAE.HU: Ha fusion, akkor egyben a jazz-nél is járunk, mert igazából a jazzből indult ki a fusion...

Igen, de a gitár miatt lett is néha jazz-es íze a dolognak, ami egyáltalán nem volt ellenemre. Sokszor jöttek létre véletlen hangzások pont azért, mert csak másfél óra tiszta próbánk volt előtte, ami nagyon durván kevés.

PRAE.HU: Mennyire élő dolog a népdal, a népzene? Azért is kérdezem, mert ha egy lezárult dolog s a múltról van szó, akkor a hagyományőrzés jelentősebb, ám ha élő dolog, ami ma is születik, akkor a kifejezés fontosabb.

Erre azt tudom mondani, hogy a népzene valamiért egy rezonanciát szólaltat meg bennem. Én nem jövök táncházas családból, még a zenéhez se nagyon van köze a családomnak. Egyszerűen valami megszólítást éreztem benne, erre a mélységre vonatkozóan, a természetessége miatt, és engem a misztikus dolgok nagyon vonzanak.

Ezért aztán van is egy szegmense a népzenének, amit én kevésbé szoktam felhasználni, legalábbis nem viszem színpadra saját választásom szerint... Ha szívből jön, akkor hagyomány vagy nem hagyomány, az ember tanulgatja és csinálja.

Eszembe jut az, hogy amikor még bölcsészkarra jártam, volt egy ismerősöm a júdaisztikán, aki arról mesélt, hogy egyszer el kellett menniük egy házi imakörbe, ahol éneklés volt az asztal körül. Egy olyan radikális közösségbe látogattak el, ahol tévét nem néztek. És ahogy ment a kántálás, éneklés, egyszer csak a Dallas motívuma úszott be, és nagyon nehéz volt nem nevetni ezen. Nyilván hallották valahol, vagy csak a hallgatóság képzelte, hogy ez az a dallam, nem tudom.

A falusi prímások is néha beleszövik a zenébe a szappanopera zenéjét; nem minősítem, hogy ez jó vagy nem jó, de beleteszik, mert az ember folyamatosan, a levegőből kapja a benyomásokat.

PRAE.HU: Mellesleg ez a klasszikus zenére is igaz. Azt akartam kérdezni, hogy amikor egy népdalt előadsz, akkor az mennyire te vagy, és mennyire rezonálsz valamire? De ugyanúgy azt is kérdezhetném, hogy mennyire ő az, akitől tanultad, vagy ő is rezonált valamire...

Igen, ez egy nehéz dolog. Aki ezzel foglalkozik, az kevésbé gondolkodik el azon, hogy mi az, ami a szívéhez szólt. Lehet gondolni hagyományokra, népszokásokra meg rituálékra, altatókra, regölésre meg sok mindenre, de igazából bennem ez nem tudatos soha. Engem az érdekes énektechnikák is mindig vonzottak.

PRAE.HU: A torokéneklés például?

A torokéneklés, igen, de a másik meg az, hogy bár ez közhelyes gondolat, de az énekhanggal mély érzéseket lehet átadni, és látni lehet direktben, hogy hogyan reagálnak rá azok, akik hallgatják.

PRAE.HU: Mert ez kommunikáció, ahogy mondtad.

Igen, ez érdekel, de mégis megvan az oka annak, hogy miért mondom az egyik dalra azt, hogy ez az enyém, ezt muszáj valahol elénekelnem és meglátnom hogyan működik, egy másik meg kevésbé fog meg.

PRAE.HU: Múltkor, az egyik cikkedben - most nem emlékszem pontosan, de - arról volt szó, hogy egy magyar népdalt előadtál, és ott mintha az derült volna ki, hogy ez akár egy ottani is lehetett volna. Tehát "összefolytak" a néplelkek. Azért is kérdezgetlek, hogy mi van a dolog mögött? Mert lehetséges, hogy van valami univerzális néplélek, aminek különböző vállfajai vannak, és mi ebben a masszában vagyunk valahol.

Az embernek szüksége van az éneklésre. Akkor is, ha valaki ettől elzárkózik, mert van olyan, aki egyszerűen csak azt mondja, hogy neki nem jó, ahogy olyan ember is van, aki azt mondja, hogy ő nem táncol.

PRAE.HU: Mármint a hallgatásától, vagy az éneklésétől zárkózik el?

Az énekléstől, pedig az tényleg nagyon fontos, és nagyon nagy nyitó meg önismereti hatása van. Én nem néplélekben gondolkodom, hanem emberekben. Nem keresgélek párhuzamokat, mert az néha van, néha nincs, néha véletlenség van, vagy zenei ősképletek vannak.

Csak arra gondolok, hogy ki akarok fejezni valamit a hangommal, és ezt igényesen akarom csinálni. És adni akarok ezáltal valamit. Valaki adni sem akar, csak csinálni akarja, mert örül annak, hogy mások ezt csodálják, de egyetemes az mindig van, az ember az mindig összefog mindent.

PRAE.HU: Mi jön elő akkor, amikor egy hindusztáni zenész meg egy magyar népdalénekes mondjuk másfél hét összeszokás után egymás mellé áll és elkezdenek játszani?

Hogy mi lesz? Nagyon sok lesz a pillanatszerűség - de ez bevallottan így van, ezt nem tagadjuk. A próbákon megpróbálunk összerakni legalább kilóra valamit, amiről tudni fogjuk, hogy az jelen lesz a műsorban, meg hogy mi miután következik, de hogy hogyan adjuk át a szót egymásnak, az attól lesz jó, ha találunk egy emberileg közös nevezőt és alázatot mutatunk egymás iránt: mert fontos, hogy mennyiségileg is tudjunk felelgetni, senki ne uralja a terepet sokáig és megszólaljon mindaz, amit a műsorból megbeszéltünk.

PRAE.HU: Néha problémáim vannak a crossoverrel, mert azt gondolom, hogy ez egy divat, ahogy a világzenében is nagy divat az, hogy egymás mellé raknak tök idegen kultúrákat. Én - legalábbis a crossoverrel kapcsolatban azt gondolom, hogy ha ebből valami új jön létre, valami olyan, ami nem a részek összege, hanem valami más, akkor jó. De ha csak egymás mellé rakunk két idegen dolgot, akkor az tök felesleges. Ezért is kérdezem, hogy mi lesz akkor, ha...

Én sokszor kiszúrom azt, amiről érzem, hogy túlzottan mesterkélten kerül valami más mellé, és hát az első koncert diplomatáknak lesz, diplomáciai céllal, nem is olyan szervezi, aki ért a zenéhez. Tehát itt egy kicsit ki kell szolgálni egy elvárást, és nem sokat kukacoskodni a minőségen. Ez egy ár, amit megfizetek többek között azért, hogy megint találkozzak azzal a testvérpárral, akikkel tavaly, és velük a második, mélyebb produkciót megcsináljam.

Bizonyos anyagi segítség kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ezért a diplomata szervezőnek is megteszem azt, amit kér. De arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog működni ezzel a népzenésszel...

PRAE.HU: Miért csinálod ezt?

Őszintén szólva én nem gyerekként kezdtem az éneklést, szóval nem volt soha mentorom és kapcsolati tőkém. A magam útját próbálom megtalálni, hogy egyáltalán zenélhessek. És ha itthon nehéz, akkor megpróbálom így megoldani.

De amúgy is a profilomba vág az ilyen párbeszéd: hogy kimegyek és valakivel leülök zenei párbeszédet csinálni, és remélhetőleg az jó is lesz. Remélek lehetőségeket itthon, de amiatt, hogy kevés van, másnak is nehéz. Ezért ezt találtam ki magamnak egyelőre.

PRAE.HU: De akkor miért nem mész mondjuk Hollandiába vagy Amerikába? Van valami speciális, ami éppen India és az a terület felé vonz?

Az igényes énektechnika és az egésznek a lelki átitatottsága. Nem a vallásról beszélek most, hanem hogy én még nem találkoztam sem Hollandiában, sem Angliában olyan énektechnikával, ami komolyabb kihívást jelentene egy énekesnek. Még skótoknál, íreknél csak-csak, de az indiai, hát az valami egész más, főleg a klasszikus. És a díszítésformák fogtak meg nagyon.



PRAE.HU: Egyik barátom szokta mesélni, hogy amikor Indiában járt, kérdezgette az embereket, hogy milyen vallásuk van, meséljenek a vallásukról. Abszolút nem értették, majd egy idő után valaki elmagyarázta neki, hogy "Neked van vallásod. Mi élünk itt valamiben, de ez nem az a vallás, amit te annak nevezel".

Igen, kicsit megfoghatatlannak érzem. Persze Pakisztán más, mint India. A szállásomon, a falon lógott egy kép az egyik szúfi szentről, és megkérdezték, tudom-e, ki az. Egy-két csodatételét is elmesélték, mert ott ezt fontosnak tartották.

És én nagyon örülök, ha ilyen ér, mert nagyon fontos a vallás a klasszikus zenében, meg vallás nélküli dalszöveg szinte nincs is, mert a szerelem egybefonódik az isteni szerelemmel. Csak hát én még nyelvileg nem állok úgy, hogy ezeket teljesen megértsem. Valamit tudok, valamit nem. Szeretnék elmélyülni benne. Nagyon szeretem az írást is, az írás az már oké, most rá kell építeni az alapszintre a középszintet...

PRAE.HU: Irigyellek érte. Én egyszer nekifutottam a szanszkrit betűket, a szanszkrit írást megtanulni, mikoris eljutottam odáig, hogy megszereztem az ábécét és elkezdtem tanulni, majd hamarosan rájöttem, hogy ha két betű találkozik, akkor azokból egy harmadik születik, és ott feladtam.

Igen, én is először bosszankodtam ezen, aztán azt mondtam, hogy végülis ez nagyon érdekes, és hogyha szavakat tanulok meg, írásképszerűen, akkor az már elég nyerő tud lenni. Persze, az urdu írás az arabhoz hasonlít, de a hindit kezdtem előbb, ott is megtanultam a betűket. Csak szinten kellene tartani.

PRAE.HU: Ha valamilyen értelemben egy hagyományőrzés, egy hagyománynak az életben tartása lenne a népzene – ami persze csak feltételezés - akkor van különbség kettőnk között? Már úgy értem, hogy ők vannak közelebb ehhez az élő hagyományhoz, vagy mi?

Szerintem közelebb van ott, még a városiak számára is. Bár sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs a klasszikus zenéről, a népzenéről, viszont akiknek van, azok erősen kötődnek hozzá, tehát sokszor igenis erős bázisa van a klasszikus zenének.

PRAE.HU: Egy picit zavaró lehet, hogy a klasszikus zene alatt mást értesz, mint amit mi általában.

A helyi, a hindusztáni klasszikus zene tartozik oda, az indiai északi és déli közül az északi, hiszen az országhatár új fejlemény, mert Pakisztán Indiához tartozott régen.

Mellesleg nekem ez az egész utazás inkább egy öncélú dolog: vagyis ebből a szempontból önző vagyok, s a népzenét azért viszem oda, hogy én odamehessek és zenéljek.

Mert ők nem tudnak a mi zenénkről, szinte alig nyitottak más népzenékre. A magyar zenét nyugatinak érzékelik. Tiszteletből esetleg meghallgatják, de nem feltétlenül érdeklődnek más konyhák iránt sem, az egy európai dolog, hogy legyünk nyitottak és érdeklődjünk és kóstoljuk meg és olvassunk bele. Ott ezt kevésbé láttam.