PRAE.HU: Honnan érkeztél most?

Tegnap reggel értem Brüsszelből Budapestre, de aznap este már Brnóban játszottunk, Csehországban, úgyhogy viszonylag lazán kezelem most az országhatárokat. Október elseje óta kint élek Brüsszelben, igaz, hogy gyakorlatilag ingázom Brüsszel és Budapest között, mert kint végzem a Királyi Konzervatórium két éves mesterképzését, de közben hazajárok koncertezni, lemezfelvételeket készíteni és a zenekaraimmal foglalkozni.

PRAE.HU: Én ennél egy kicsit mélyebben akartam belemászni, mert azt gondoltam, hogy most a Nemzetiből jösz.

Nem, nem pont a Nemzetiből. Ma délelőtt interjúkat adok, de egyébként innen egy felvételre megyek ma egy stúdióba, ahol éppen a Nemzeti Színházbeli estünk anyagának az egyik dalát fogjuk felvenni.

PRAE.HU: Engem most elsősorban ez érdekel, mert szerintem ez az igazán aktuális. Mi lesz ez?

Tavaly májusban jelent meg a zenekarommal, a kvartettemmel a negyedik albumunk, aminek a címe az, hogy Lámpafény. Huszadik századi magyar költők verseit válogattam össze ehhez az albumhoz, ezeket zenésítettem meg, zenésítettük meg a zenekarommal, és ezekből a versdalokból, versfeldolgozásokból van egy est november 19-én, hétfőn a Nemzeti Színházban.



A zenei anyagot tehát a Lámpafény című lemeznek a versfeldolgozásai adják, de ennél több is elhangzik majd, hiszen a vendégünk Kulka János, aki prózai szövegeket mond. Ezeket a szövegeket Lackfi János válogatta számára, és az volt a célom velük, hogy ne csak az adott, kiválasztott verseket hozzam közel a hallgatósághoz, hanem egy kicsit - amennyiben lehet - a költőket, az alkotókat is. Tehát ezek a prózai szövegek vagy az adott költőknek a leveleiből, naplóbejegyzéseiből valók, vagy pedig róluk szólnak a kortársaik tollából, vagy pedig általánosságban a huszadik századi költőlétnek a szépségeiről és viszontagságairól.

Ebben az értelemben – tehát hogy nem csak a versek hangzanak el és nem csak zene hangzik el, hanem próza is, illetve van állandó díszletünk, állandó fényjátékunk az előadáshoz és vetítésünk is - ebben az értelemben egy kicsit a koncert és a színházi élmény között van ez az előadás. Tehát nem csak koncert: nem egészen színház, de nem is koncert.

PRAE.HU: Épp kérdezni akartam, hogy mennyiben más ez, mint egy koncert?

A szerkesztettségében. Nyilván abban is, hogy próza is elhangzik, nem csak zene, nem csak dalok. A szerkesztettségében, tehát sokkal jobban meg van konstruálva, kvázi meg van rendezve, mint egy klubkoncert, hiszen egy klubkoncerten belül nagyon sokat improvizálunk, a számszerkezeteket megváltoztatjuk, a daloknak a szerkezete, a sorrendje változik.

PRAE.HU: Tehát akkor a zene sem lesz pontosan ugyanaz.

Itt, most az előadáson a dalok azok ugyanazok. Az előadás természetesen változik, hiszen jazzről van szó, tehát sok benne az improvizáció, akár a dallamokat, akár a konkrét hangszeres szólamokat tekintve. Mégis, ez egy sokkal inkább kompakt, megrendezett előadás mint egy klub koncert.

PRAE.HU: Mennyire hangsúlyos az előadásban a költészet?

A vers a főszereplő ebben az előadásban. Én magam is háttérbe vonulok, s ugyan én adom elő a verseket, meg én állok a színpad közepén, de háttérbe vonulok például olyan szempontból, hogy nem konferálok. Mert a versek mindent elmondanak, amit kell. Magyarul, hiszen magyar versekről van szó.

PRAE.HU: Tehát végig versek lesznek.

Végig a versek és az átvezető szövegek. Nincs konferálás, nincs sztorizás, ami a többi koncerten természetes. Ez is egy kicsit színháziasabbá teszi az egész élményt. Én is máshogyan állok ki, és a koncentráció is más.



PRAE.HU: Hogyan történt a versek kiválogatása?

Ez egy nagyon személyes válogatás. Jónéhány estét eltöltöttem a lámpafénynél a verseskötetekkel. Első megközelítésben az volt a szempont, hogy melyek azok, amelyeket a leginkább el tudok képzelni a saját hangomon megszólalva. Az egy dolog, hogy megérintenek, és természetesen csak olyan verseket válogattam, amelyek megérintettek, de ezen felül a saját hangomon is el kellett, hogy tudjam képzelni őket, hiszen az volt a kívánt végeredmény. Ezek után persze praktikusabb szempontok is szerepet játszottak a megzenésítésnél, de a személyes érintettség a legfontosabb.

PRAE.HU: Szerintem egy vers megzenésítése picit mindig veszélyes dolog. Mennyiben tud más lenni a vers zenével? Mennyit lehet hozzáadni valamihez, ami már önmagában is komplett egész?

Tényleg veszélyeket rejt az, hogy ha valaki még egy plusz réteget szeretne hozzáadni egy vershez, és én igyekeztem úgy hozzáállni a megzenésítésekhez, hogy semmiképpen se nyomjuk el a verset a zenével, ne telepedjünk rá, hanem inkább alátámasszuk az eredetit, vagy azt a hangulatot, amit számomra az adott vers jelentett.

PRAE.HU: Úgy érzem, hogy itt két nagyon nagy váltás van az életedben. Az első az, hogy eddig – tudomásom szerint – angolul énekeltél, meg angol szövegeid voltak.

Így van, igen.


PRAE.HU: Most meg, egyszer csak áttérünk a magyar nyelvre.

Nem tértem teljesen át, hiszen most két lemeznek a készítésén is dolgozom, és mindkettő angol nyelvű lesz. De régóta szerettem volna egy magyar nyelvűt.

PRAE.HU: Szóval ez inkább csak egy kitérő volt?

Ez kitérő volt, de biztos, hogy nem egyedülálló, mert nagyon szeretném a magyar nyelvet repertoáron tartani. Régóta szerettem volna egy magyar nyelvű albummal előhozakodni, és az is benne volt a pakliban, hogy esetleg magam írom a szövegeket, mivel az angol szövegeimet is magam írom. Elkezdtem verseket olvasni, pusztán azért, hogy egy kicsit jobban elmélyedjek a magyar lírában, és olyan nagy élmény volt most, annyi idősen amennyi vagyok a versolvasás, mint korábban soha. Korábban nem voltam nagy verses.

PRAE.HU: Kicsit későn kezdted.

Egy kicsit későn kezdtem, biztosan megvolt az oka. Meg kellett, hogy érjek arra, hogy be tudjak fogadni mélyebb szinten költeményeket. Mindenesetre most olyan nagy élmény volt verseket, versesköteteket, költőket falni egymás után, mint korábban soha, és emiatt határoztam el azt, hogy ezzel az élménnyel kell kezdenem valamit.

PRAE.HU: Az angol nyelvű szövegekről jut eszembe, hogy amikor az ember egy idegen nyelven ír, akkor nincs az a veszély, hogy a saját nyelvét, a saját nyelvének a képzeteit rakja bele?

Nyilvánvalóan.


PRAE.HU: Gondoltál valamilyen kontrollra, hogy egy angol anyanyelvű mit hall bele?

Van, persze, mindig átnézetem anyanyelvű emberekkel, ismerőseimmel a szöveget mielőtt megjelennek, illetve mielőtt feléneklem őket. A dalszövegírás angol nyelven számomra nyilvánvalóan játék. Nagyon szeretek angolul énekelni, mert szeretem a nyelvnek a prozódiáját, meg a szavaknak a formálhatóságát, rugalmasságát, ami a magyar nyelvben sok szempontból nincs meg. Angolul gyakorlatilag olyanok a szavak, mint a gumi. És lehet őket hajlítani meg pattogtatni, meg bármit csinálni velük, ami a jazzhez nagyon jól passzol. Ezért is szeretek angolul énekelni.

Szükségképpen, mivel dalokat írok, ezért el kellett kezdenem szövegeket is írni hozzájuk, és ez játék szinten megy. Nyilván ezek nem nagyon magas szintű alkotások hanem sokkal inkább dalok, tehát a zenei rétegnek a kísérői az angol szövegek. A zene nekem fontosabb valami, mint a szöveg.

PRAE.HU: Szerintem elég jól beszélsz angolul. Hogyan tanultál meg?

Tanultam iskolában is, de mindig is fontos volt nekem, és gimnázium után elkezdtem magánórákat venni, mivel angolul énekelek, meg amúgy is szeretem a nyelvet, meg egyáltalán, a kommunikációhoz, a nemzetköziséghez ez elengedhetetlen. Úgyhogy még tavaly is vettem angol órákat. Most nyilván az, hogy külföldön élek, Belgiumban, bár franciául is igyekszem beszélni, de azért többet beszélek, főleg a flamandokkal angolul, azért ez karbantart.



PRAE.HU: Milyenek a flamadok egyébként?

Nehéz általánosítani. Nagyon jól érzem magam Belgiumban, pontosabban Brüsszelben. A Konzervatórium eleve egy végtelenül befogadó környezet és nagyon nemzetközi, tehát nem lógok ki semmilyen tekintetben. Sem a származásom, sem az életkorom miatt, sem a nyelv, a beszélt nyelvek miatt, tehát nem vagyok kívülálló, rögtön egy olyan közegbe kerültem bele, ami befogadott, ahol be tudtam illeszkedni, nagyon hamar. Úgyhogy valószínűleg ez az alapja annak, hogy nagyon élvezem a kintlétet.

PRAE.HU: Éreztem egy kis ellentmondást - és ez lenne a második nagy váltás - egy fura kis látszólagos ellentmondást abban, hogy eddig azért többnyire angolul énekeltél, majd egyszer csak csinálsz egy magyar nyelvű lemezt, közben viszont elhagyod az országot.

Nem hagyom el az országot, vagy nem hagytam el. Most kint töltöttem egy időt Brüsszelben, ez igaz, de ez egy két éves képzés, és azalatt ez valószínűleg így lesz. De gyakorlatilag ingázom Brüsszel és Budapest között, szóval nagyon sok időt töltök itthon is, koncertek vannak, lemezek készülnek...

Az, hogy készítettem egy magyar nyelvű anyagot, nyilvánvalóan a Magyarországhoz való kötődésemet erősíti, de nem gondolom kizárólagosnak ezt a kötődést, tehát attól még, hogy én magyar vagyok, és nagyon szeretem Budapestet, meg nagyon szeretem a magyar közönséget, attól még nem gondolom azt, hogy ne lehetnék máshol is jelen.

PRAE.HU: Hogy jött ez a brüsszeli dolog?

Nagyon sok nyugat-európai intézménynek utánajártam az interneten, és Brüsszelben egy David Linx nevű belga énekes tanít, akit én egy izgalmas karakternek tartok, és hál istennek az bizonyosodott be, hogy nagyon jó tanár is.

PRAE.HU: Ami nem rossz. Miért akarsz továbbtanulni? Nem félsz attól, hogy túlképzett leszel?



Nem (nevet)... Eleve nagyon későn, 21 évesen határoztam el, hogy énekes leszek, és bár jártam előtte zeneiskolába, azért sok szempontból hátrányból indultam azokkal szemben, akik már gyermekkoruk óta komolyzenei képzésben részesültek. Meg egyébként is, az énekhang olyan hangszer, amit folyamatosan tovább kell képezni, és nem csak a konkrét iskolai órák, hanem az új közeg inspiráló hatása is nagyon fontos, tehát nem is csak konkrétan azok miatt...

PRAE.HU: Ez most konkrétan Brüsszelre vonatkozik?

Meg a külföld. Szerintem ha az ember bárhol is idegen környezetben próbál boldogulni, akkor olyan dolgokkal szembesül, amikkel itthon esetleg nem. Kicsit jobban megismeri önmagát is. Új helyzetekkel találkozik, és ez mindig inspiráló.

PRAE.HU: Szerintem nagyon is tanultan tudsz énekelni. Most nem a klasszikus értelemben, hanem úgy, hogy nagyon jól kontrollálod a hangod.

Hát, érdekes amit mondasz, mert sok mindent magamtól tanultam meg. Tehát 21 évesen, amikor fölvettek a Jazz Tanszakra a Zeneművészetire, akkor nagyon ösztönös volt a technikám, míg sok társam már túl volt néhány tanáron és túl volt egy csomó technikai képzésen meg gyakorlaton.

Nekem ez az ösztönösség egyrészt segített abból a szempontból, hogy talán ettől egyedibb volt ahogy megszólalt a hangom, vagy többen felismerik ettől, másrészt viszont nyilván a technikai elmélyülésnek a hiánya az meg sok nehézséget is okozott, és nyilván nehezebb volt technikailag megvalósítanom olyan dolgokat, amiket másnak, aki kórusban tanult kiskora óta és egyik énektanártól a másikhoz került, annak sokkal egyszerűbb volt és magától értetődő. Ez egy ilyenfajta kettősség.



PRAE.HU: Az elektronika, a digitalizáció. A jazzben, a magyar jazzben milyen lehetőségeket látsz erre? Ha jól tudom, a Bin-Jipben van elektronika.

Hát, lehet használni az elektronikát, de a Bin-Jip nem jazz zenekar. Nagyon sok jazz elem van benne, jazz harmóniák, vannak benne hangszeres szólók, és hát jazz zenészek vesznek benne részt többnyire, de azért az sokkal inkább pop produkció. Nem biztos, hogy a műfaji határoknak van jelentősége.


Az elektronikát lehet használni, de nem muszáj, mert ez csak egy lehetőség. Van aki ezt választja, van aki meg azt, hogy novellát ír, van aki meg regényt vagy verseket. Tehát ez egy lehetőség, amit lehet használni, fel lehet használni zenei módon, meg lehet nélküle is élni.

PRAE.HU: Te itt most Magyarországon eléggé befutott énekes vagy, és pont most hagyod el az országot. Nem veszélyes ez?

Nem érzem veszélyesnek, mert egyrészt nekem nem az ismertség az, ami a legfontosabb, hanem hogy mi az, ami belőlem kijön, és ez az egész képzés meg az utazás meg a kétlakiság azt szolgálja, hogy el tudjak mélyülni abban, amit csinálok, és esetleg magasabb szintre tudjak lépni. Nekem ez fontosabb, mint az, hogy mennyire vagyok ismert. Másrészt bízom benne, hogy itthon már vagyok annyira ismert, hogy ha nem folyok állandóan a csapból és nincs minden héten koncert, akkor sem fognak elfelejteni.




A képek - egyetlen, a helyszínen saját magam által készített kivételével - Glódi Balázs fotói.