bezár
 

színház

2018. 02. 02.
Az orvosok az udvaron fociznak
Reggeli dinoszauruszokkal a Stúdió K-ban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Stúdió K-ban bemutatott Reggeli dinoszauruszokkal  csendben és lassan csordogáló jeleneteiből lazán egymáshoz kapcsolódó történetek bontakoznak ki, vagy inkább történtek mozaikjai, és közben nagy teret kap a nézők fantáziája is. Fekete Ádám darabjának szereplői egy isten háta mögötti kórházban gyűlnek össze, és azt képzelhetik magukról vagy egymásról, hogy dinoszauruszokkal reggeliznek. Brontoszauruszokkal, főleg.

Olyan az egész, mint amikor az ember beül a kocsmába, és a szomszéd asztalnál ülők beszélgetését hallgatja. Lehet, hogy éppen nincs jobb dolga, de az is lehet, hogy a beszélgetés résztvevői közötti feszültség vonzza a figyelmét, vagy az, ahogyan beszélgetés közben gyakran csendbe burkolóznak. Az ember végül akár még csalódott is lehetne, mert ezek a csendekkel szabdalt beszélgetések nem túl izgalmasak. Hétköznapiságuk mögött viszont minden pillanatban ott bujkál az abszurditás, amiért mégsem lehet rájuk nem figyelni. Ráadásul a helyszín – bár nincs megnevezve – egy világvégi helynek tűnik, ami legalább olyan titokzatos, mint amilyen unalmas. Eszünkbe juthat róla például a Twin Peaks, mert a helyiek itt is éppen annyira furcsák, mint a sorozatbeli városka lakói.

Szkéné színház O. márkiné

Sipos György, Spilák Lajos, Pallagi Melitta

Persze ha valakit furcsának bélyegzünk, kérdés, hogy kit tekintünk normálisnak. Kérdés, hogy nem sértőbb-e átlagosnak titulálni valakit, mintha különcnek neveznénk. A beilleszkedés szempontjából valószínűleg a normális vagy átlagos embertársainknak könnyebb a dolguk, legalábbis hajlamosak vagyunk ezt gondolni, persze az is kérdés, hogy hova és miért akarunk beilleszkedni. Fekete Ádám darabjának furcsa vagy különc szereplői mindenesetre nem tűnnek boldognak, és hiába tartalmaz komikus elemeket több jelenet, ahogy a darab egészén, ezeken is átüt az elhidegülés, az elidegenedés érzése. Közben érezhető a megértés szándéka is.

Először egy fiatal párt (Pallagi Melitta és Sipos György) látunk, és már a köztük tátongó szakadék is egészen ijesztő mélységek felé mutat – nehéz eldönteni, hogy a lány apátiája és jeges dermedtsége távolította el őket jobban egymástól, vagy a fiú görcsös akarása és frusztrációja. A központi figura viszont a Microwave Horse Johnson művésznéven ismert, tizenkét év hallgatás után visszatérő zenész (Spilák Lajos), aki anélkül áll színpadra, hogy egyetlen hang kijönne a torkán, vagy egyetlen hangszert is megszólaltatna a több mint száz közül, amiken állítólag játszik, és ezen kívül csak annyi derül ki róla, hogy fia (Lovas Dániel) tizenkét éve fekszik kómában. Vele kapcsolatban hangzik el, hogy talán „dinoszauruszokkal reggelizik, brontoszauruszokkal, főleg”.

Homonnai Katalin, Spilák Lajos

De éppen a félhomályban maradó sorsok miatt lesz érdekes a darab, aminek láthatóan nem is célja, hogy tökéletesen kibontsa a szereplők hátterét. A kocsma közönyös pultosa (Homonnai Katalin) és a körülötte lévőkről tudomást sem véve folyton telefonáló vendég (Nyakó Júlia) története sem kerek, ahogy az otthonról elmenekülő lányról és fiúról (Songoro Laura és György Zoltán) sem tudunk meg sokkal többet annál, hogy a veterán énekeshez és fiához hasonlóan ők is egy kórházban élnek. A kórház és a kocsma között egyébként nem nehéz párhuzamot vonni: mindkét hely nyomasztó, mégis menedéket ad azoknak, akiknek nincs otthonuk, vagy nem érezték jól magukat ott, ahonnan jöttek.

És ahogy a kocsma színpadán álló énekes sem énekel, úgy a kórház orvosai sem gyógyítanak – helyette az udvaron fociznak, és ha valaki napi szinten fogyasztja a híreket, annak ezt nehéz nem aktuálpolitikai utalásként felfogni. A színészek egyébként a saját keresztnevükön szerepelnek (még a művésznevén megszólított Johnson is kéri, hogy szólítsák Lajosnak), és nagyjából mindannyian ugyanannyi teret kapnak. A díszlet egyszerre puritán és egyedi – több bútordarabot is szőrmével vontak be. Néhány jelenet után pedig már sejthető, hogy ha valaki egy csokipapír kibontásával bíbelődik, nem végez vele pillanatok alatt, ha pedig cipők kopogása hallatszik a háttérből, tudható, hogy az illető léptei nem fognak felgyorsulni.

Sipos György

A hosszan kitartott, már-már idegtépően lassú jelenetek humorának és melankóliájának aránya éppen megfelelő, közben pedig előtérbe kerül a nézők fantáziája is. A mozaikosan töredezett cselekmény lassú és csendes epizódjai közé csak néhány harsányabb részlet ékelődik be, és ezeknek is megvan a maga funkciója. Ilyen például az osztálykirándulás és a hóvihar, amiből semmit nem látunk, mivel nemcsak a színpad, hanem a nézőtér is elsötétül. De kilóg a kómából ébredő fiú monológja is: kijelenti, hogy olyan helyen szeretne élni, ahol nem alázza meg a boltos, az orvos, a tanár, és a saját szülei sem bántják. A mozaik többi darabja ugyanabba az irányba mutat: az elfogadás irányába, és egy olyan állapot felé, ami leginkább a gyerekkorra emlékeztet, amikor még senki nem bántott minket, vagy legalábbis nem vettük észre.


Fekete Ádám: Reggeli dinoszauruszokkal
brontoszauruszokkal, főleg

Szereplők: György Zoltán, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György, Songoro Laura, Spilák Lajos
 

Díszlet: Márkus Sándor
Jelmez: Szabados Luca
Fény: Szapu Márk
Hang: Bartha Márk
Rendezőasszistens: Székely Rozália

 

Rendező: Fekete Ádám

Stúdió K
Bemutató: 2017. december 15.

 

Fotó: Mészáros Csaba, Pintér Leo

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés