bezár
 

színház

2018. 02. 13.
Szeretet, túlzások nélkül
Hinták az Erzsébetligeti Színházban
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Lackfi János Hinták című drámáját Galgóczy Judit rendezte meg a Zsámbéki Színházi Bázison. A tavaly nyáron debütáló produkció idén januárban az Erzsébetligeti Színházban vendégeskedett. A végeredmény egy pofátlanul tökéletes, mindenfajta felesleges pátosztól mentes, nagyívű előadás az emberi kapcsolatok szépségéről.

Lackfi János erős irodalmi jelenség, akit leginkább költőként ismernek, noha nem idegen tőle a próza és a dráma sem. Ugyanakkor ez utóbbi formákban alkotott munkáiból a Hinták szóban forgó feldolgozásáig kizárólag felolvasószínházi produkciók készültek. Ha van ok a színházi Lackfi-adaptációk készítésével kapcsolatos félelmekre, akkor az a szerző sajátos, műfaj- és műnemfüggetlen, széles skálán futó iróniája, amely azonban soha nem jut el a dühös és keserű cinizmusig, hanem a legdurvább esetben is maximum morbid humorként jelenik meg.

Lackfi nem az a szerző, akinek a műveiből vegytisztán elő lehet állítani kicsit is népnevelő jellegű, realista előadásokat, mert az alapanyag annál mindig szemtelenebb. Másrészt viszont a legöncélúbbnak tűnő viccei sem öncélúak annyira, hogy önmagukban elegendőek lennének felszínesen szórakoztató produkciók létrehozására. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy Lackfi munkásságát azért nem lehet a népneveléstől a szórakoztatásig tartó skálán egy bizonyos ponton elhelyezni, mert már a munkásság maga egy skála, méghozzá olyan, amelynek nincsenek szélső értékei, túlzásai. Az az alkotó, aki egy Lackfi-műhöz hozzányúl, akkor jár a legjobban, ha ráérez erre a bizonyos túlzások nélküli skála-létre.

A Hinták pedig már címbéli metaforikusságával is a legjobb választás ennek a skálának a megjelenítésére. A dráma egy anya és lánya tragédiáktól sem mentes élettörténetét meséli el, ezt időnként keresztülszőve Lisieux-i Kis Szent Teréz és Avilai Nagy Szent Teréz életével. Ez a keresztülszövés a gyakorlatban – egyetlen kivételt leszámítva – nem jelent többet vendégszövegek és utalások soránál, amelyek tökéletesen simulnak anya és lánya sorsához. Olyan metafizikai adalékként vannak jelen, hogy aki nem tudja, hogy az előadás részei, nagyjából csak annyit érzékel belőlük, hogy a képük megjelenik két gurulós bőröndön, amely megjelenés nem tartalmaz több misztikumot, mint amennyi az előadást amúgy is áthatja.

Bár a díszlet nagy, mégis csupán jelzésértékű: egy kerti sátor ponyvája, egy kórházi ágy és egy szekrény. Ezek csak a történet határait jelzik, nem a benne felbukkanó érzelmekét. Ez utóbbiakra ott a szöveg és a játék közös, végtelenül finom dinamikája. A Lackfi-féle iróniához egy olyan színpadi adok-kapok társul Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse párosától, amely a szereplők súlyos nézetkülönbségei ellenére sem egy kiábrándult, cinikus véleménycsere – az anya vallásossága a lány vallásellenességével szemben –, hanem egy folyamatos szeretetteljes játék formájában tölti be a teret. Pedig a lány szemtelen provokátor. Például amikor a tévében látott és az újságban olvasott tragédiákat sorolja erre különösen érzékeny anyjának. És olykor az anya sem riad vissza a merészebb megjegyzésektől. Olyan mondatok repülnek egymás felé valóban bűbájos szelídséggel, amelyek egy hétköznapi ember számára szimpla sértések is lehetnének. Ennek a legélesebb példái az anya hintáztatás közbeni mondatai: meglökésnél olyanok hangzanak el, mint „Mars, te csúnya, komisz!”, vagy „Ne is lássalak!”, míg a hinta visszaérkezésekor az „Arany bogaram” és a „Jaj de szeretlek” szól.

Hinták

Azonban mind az anya, mind a lány tudja, hogy ez csak játék. Mert bár sok mindent máshogy gondolnak a világról, mégis a legteljesebb figyelemmel és odaadással fordulnak egymás felé. És ez azután is így marad, hogy a lány egy véletlen baleset következtében súlyosan lebénul. Ez a minden szemtelenségével együtt is végtelenül meghitt és éppen ezen ellentmondásossága miatt megdöbbentően szórakoztató viszony a lány halálával zárul le, amely után az anya úgy beszél a történtekről, továbbá az élet nagy kérdéseiről, hogy annak egy pillanatra se legyen „na ugye megmondtam” típusú mellékíze. Ez ugyancsak egyszerre köszönhető Lackfi jól építkező szövegének és Peremartoni Krisztina hiperérzékeny játékának.

Amennyire banálisan hangzik, éppen annyira igaz, hogy Galgóczy Judit rendezése az egymás iránt tanúsított hit és szeretet hiteles ábrázolása miatt működik tűpontosan. Emiatt férnek el benne egyszerre gúnyolódások és kedvességek, valamint hétköznapi emberek és szentek.

 

Lackfi János: Hinták

A Zsámbéki Színházi Bázis produkciója

Rendező: Galgóczy Judit
Szereplők: Peremartoni Krisztina, Soltész Bözse
Jelmez, díszlet, látvány: Galgóczy Judit
Műszaki vezető: Vadász István

 

2018. január 28.

Erzsébetligeti Színház

 

Fotók: Borovi Dániel

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Rémségek kicsiny szállója Rémségek kicsiny szállója
A Familie Flöz vendégjátéka a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
színház

Tisztító erőtér Tisztító erőtér
Az Együttérző Tara a Bethlen Téri Színházban
színház

A végtelen megérint A végtelen megérint
Marcio Kerber Canabarro - Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre: DEEPER 2017. 01. 11., 12., Trafó Kortárs Művészetek Háza
színház

Szentivánéj görkorcsolyaélen Szentivánéj görkorcsolyaélen
A celldömölki Soltis Lajos Színház budapesti vendégjátéka

Más művészeti ágakról

irodalom

Budapest Nagydíj: Darvasi méltatta Kehlmannt Budapest Nagydíj: Darvasi méltatta Kehlmannt
„Története akár a mi történetünk is lehet”
Tudósítás a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválról
Interjú Harcos Bálinttal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés