Scherer Péter A piszkosak című rendezésében az a megkapó és remek, hogy nem akarja túlgondolni Rejtő karaktereit, és nem akar túlzott, kényszeredett hasonlatokat alkotni a színpadon. Egyszerűen felismeri a Rejtő alkotta párbeszédekben és jellemtípusokban a mai, XXI. századi, magyar P. Howard-féle karaktereket, és párhuzamot von. Finoman, humorosan, bárdalokkal és sanzonokkal fűszerezve, olykor burleszkszerű, hangulatos, színes fényeket alkalmazva (fényterv: Mervel Miklós). Vagyis, olyan „rejtősen”.

Az első jelenet során – miután elhangzik a híres „Uram, a késemért jöttem!” mondat – azt gondolnánk, hogy „csupán” A Piszkos Fred, a kapitány című, a szerző egyik legsikeresebb regényének színpadi átiratáról lesz szó a következő mintegy 90 percben. Marton Róbert és Molnár Gusztáv lendületesen, Rejtőhöz méltó iróniával és groteszkséggel adja elő, mutatja be nekünk Fülig Jimmy és a szállásmester legendás párbeszédét. Aztán elsötétül a színpad, felcsendül a zongora, majd egyszer csak egy korábban, a regényből készült hangjáték moraját halljuk a rádióból. Az előző jelenetben elhangzott párbeszédet hallgatjuk meg együtt Pápai Rómeóval, aki mint Rómeó van jelen a Rejtő Mauzóleum építkezésén – ám (képzeletében) Hercegként esik fogságba. Hercegként, aki az egyik kulcsfigura a regényben. Akit Piszkos Fred bandája elrabol. És akinek szívesen elképzeli magát bármelyik fiatal melós gyerek.

Az előadásban ettől a ponttól keveredik a mai magyar „melós” valóság a képzelet szülte, Rejtő Jenő alkotta, kocsmákkal, kétes előéletű tengerészekkel, kissé együgyű bűnözőkkel, nyelvi humorral és félreértésekkel teli világgal. Összeolvad a kifli, a májkrém és a malter a füstös homállyal és a vöröses, olykor élesen fehér fényekkel. Összeolvadnak Robi, a munkások vezetőjének (Marton Róbert) pénzügyi stiklijei a fogvatartott Herceg kikényszerített házasságával. Összeolvad a slag és a vödör a Honolulu Star hajó köteleivel és fedélzeti kellékeivel. No, meg összeolvad Vandácska meg nem jelenített, a munkát megrendelő szigorú és következetes apja Piszkos Fred kapitány rekedtes hangjával és pipázó alakjával. Scherer Péter egy az egyben megtestesíti P. Howard (Rejtő írói álneve) karakterét gesztusaiban, hanghordozásában éppen úgy, mint jellemében. Mintha kivágták volna a regény egyik illusztrációját. Ugyanolyan magabiztosan és energikusan, ám kicsit sem túljátszva lép elénk a színpadra Kovács Krisztián és Katona László is. Az előbbi hol a banda dörzsölt Holdvilág Charlie-jaként, hol a melósok Sanyikájaként, az utóbbi pedig a szemünk láttára változik át az értetlenkedő Bandiból az egyszerű gondolkodású Buzgó Mócsinggá.

A figurák közötti párhuzam felfedezhető Banovits Vivianne esetében is: könnyedén vált át a rablóbandában ismert Vöröskaromból, a csábító, a férfiakat könnyen irányító nőből Vandácskává, akiért mindenki odavan – még a Rejtő regényeket olvasó Rómeó is, akinek a képzeletében (végül is) kirándulást teszünk. És a kirándulást élvezetessé teszik Pirityi Emese élethű, igazán „rejtős” jelmezei, illetve a Horgas Ádám által koreografált tánc- és mozgásbetétek, amelyek nemcsak üdítőbbé és pergőbbé, hanem színesebbé és egyedibbé is teszik a mai, élő magyar nyelv humorában is gazdag előadást. Ehhez a ritmikához hozzátesznek még Marton és Molnár zseniális, a regény szövegéből vagy saját maguk által alkotott dalszövegei. Egyediek, amiképpen Rejtő Jenő életműve is egyedi jelenség mind a mai napig. Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy a lefújt építkezés romhalmai közt csücsülő Rómeóhoz egyszer csak fentről megérkezik Mucsi Zoltán alakításában maga a szerző. Mucsi a maga eleganciájával, fanyar humorával és megértő, sokatmondó mosolyával szinte hibátlanul megidézi a magyar irodalom egyik nagy alakját. Legalábbis úgy mindenképpen, ahogyan Rómeó elképzeli – és ahogyan talán mi magunknak is elképzeljük.

A Scherer által életre hívott Rejtő „adaptáció” tulajdonképpen egy közös jutalomjáték. Együtt játszunk hasonlóságokkal, Rejtő recepciótörténetével és a fejünkben élő Rejtő- képpel, a fantáziánkban felbukkanó figurákkal. Jutalom mindkét fél számára. A színészeknek azért, mert egyik vicces, néhol improvizált jelenetből ugranak át a másik, rejtői humorral gazdagon fűszerezett jelenetbe. A nevetés, a paródia, a vicc és a karikatúra pedig hálás társ tud lenni a színpadon. A közönség számára pedig jutalomjáték azért, mert a nevetés, a rácsodálkozás, a „Jé, tényleg!” és a felszabadultság érzése mindig jutalom, jóleső érzés az ember számára. S noha manapság egyre nehezebben engedjük meg magunknak az önfeledtség és a vidám nevetés luxusát, mégis, a Karinthy Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadás teret és időt ad nekünk mindehhez. No, meg persze Rejtő Jenőt, aki – a sparkli bohózat szerint – ma is köztünk, bennünk él. Csak éppen álruhában és álnévvel. De nem P. Howardként.

Rejtő Jenő: A piszkosak

Vöröskarom – Vandácska: Banovits Vivianne

Herceg – Rómeó: Pápai Rómeó

Nagy Bivaly - Szállásmester - Robi a főnök: Marton Róbert

Fülig Jimmy - Tulipán – Imi: Molnár Gusztáv

Buzgó Mócsing - Pap – Bandi: Katona László

Holdvilág Charlie - Orvos – Sanyika: Kovács Krisztián

Piszkos Fred: Scherer Péter

és Rejtő Jenő szerepében: Mucsi Zoltán

Jelmez: Pirigyi Emese

Mozgás: Horgas Ádám

Fényterv: Mervel Miklós

Zene: Marton Róbert

Dalszövegek: Marton Róbert, Molnár Gusztáv

Dramaturg: Gyulay Eszter

Szakértő: Thuróczy Gergely

asszisztens: Fábián Ilona

Rendező: Scherer Péter

A Karinthy Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadása

Bemutató: 2018. március 2.

Karinthy Színház

Fotó: Karinthy Színház