bezár
 

irodalom

2018. 10. 14.
A nagyon mély tavak nyugalma
JAK műfordító-tábor 2018, hatodik nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Arany János versének fordítói tanulságai derültek ki délelőtt, érkezett hozzánk egy kupac Élet és Irodalom, Károlyi Csaba szárnyain, ezek a szárnyak körberöpítettek a magasba, hogy az idei megjelenések domborzati térképét rajzolhassuk jegyzetfüzeteinkbe, este pedig Benedek Anna tárta fel Szvoren Edina korábban nem olvasott mélységeit. Egy remek nap krónikája.

A fordítószemináriumon az Arany-vers, A világ fordításkezdeményeinek problémáit tárgyaltuk meg, és ismét bebizonyosodott, hogy a fordítás közbeni nagyon szoros olvasás olyasmiket is segít feltárni, amiket a magyar olvasó észre sem vesz, átsiklik rajtuk. Nem vesszük például észre a helytelen írásjelet a sor közepén, és elsőre azon sem akadunk fenn, hogy Arany azt írja, „moly, penész, por összeette”, holott a mollyal és a penésszel ellentétben, amelyekhez társíthatjuk az evést, más ige kívánkozik a por mellé. (Például belep. Lepény.  Belepény [bocsánat]). Gondot okozhat a szótagszám és a rímelés is, a magyar változat egyértelműen dal, tehát ha nem is pontosan nyolc szótagszámú sorokkal fordítjuk, inkább rövidebb sorokat alkossunk, mint hosszabbakat, hogy a dalszerűség megmaradjon. A rímekkel ugyanakkor nem árt csínján bánni azokban a nyelvekben, ahol ritka a rím, és egészen más beszédmódhoz tapad.

Délután Károlyi Csaba érkezett egy nagy kupac Élet és Irodalommal, és mint mindig, most is az év könyvújdonságait mutatta be a hallgatóknak. A mint mindiget mint időtávot nem sikerült közelebbről meghatároznunk; mindenesetre abban a táborban is Csaba mutatta be az adott év könyvtermését, ahol Nagy Ildikó Noémi először, méghozzá magától Csabától hallotta Garaczi nevét. Szokása szerint minden megjelenésből válogat: antológiákból és esszékötetekből éppúgy, mint a prózairodalom terméséből és a verseskötetek közül. Az előadás oroszlánrésze persze a prózáé: „Ennyit a költészetről, mert fél négy van” – mondja Károlyi Csaba, hogy a hátralevő jó két óra megmaradjon a prózakötetek tárgyalására. Ezzel nem az egyes műnemek fontossági sorrendjét állítja fel, egyszerűen csak meghagyja a költészetről való beszédet az abban avatottabbaknak. Összesen negyvenhat könyvet tárgyalunk, ebből huszonegy szépprózai mű. Összefoglalni nincs értelme a hallottakat, olyan élő és olyan inspiráló volt minden könyv bemutatása, hogy még azokat is kedvünk támad elolvasni, amelyekről a méltatás mellett kritikát is megfogalmazott. Azt elárulom, hogy Krusovszky Dénesnek szentelte a legtöbb szót és időt, de a lista a közös titkunk marad.

ÉS

Sűrű és tartalmas az esti beszélgetés Benedek Anna és Szvoren Edina közt, talán ezt is fel kellett volna vennünk az Alföld interjúrovatának, hogy az este teljessége is megmaradjon a nyilvánosságnak; én itt csak szemezgetni tudok belőle. Magam akkor láttam először Edinát pódiumon, amikor 2011-ben a Pertu megjelenése kapcsán volt a műfordító tábor vendége. Mintha két egészen más nő volnának ők ketten, az akkori és a mostani Szvoren Edina. Az akkoriban volt valami vibráló nyugtalanság, a mostani sima, szép és nyugodtan lüktető, akár egy tó vize. Valami mély tóé, ami csak keveset fecseg fel a felszínre, legalábbis sejthető, hogy még hatalmasabb mélység rejtezik a felcsillanó gondolatritmusok mögött.

Edina frissen megjelent kötetének Verseim a címe. A címadás egyik oka, hogy a kötet novelláinak zöme közvetlenül tematizálja a verseket, az írást, vagy más alkotói folyamatot. „A másik ok tulajdonképpen olyasmi, amely miatt bármelyik kötetemnek lehetett volna ez a címe, mert a novella eleve olyan műfaj, ahol teherbíróbbak a mondatelemek, mint a nagyepikában, én meg eleve olyan novellákat írok, amelyekben verses terheket cipelnek a mondatok. A versírás azért nem vonz, mert szükségem van arra, hogy a szövegnek legyen valamilyen időbeli kiterjedése, a versben pedig nincs időszemlélet.” „Minden írói munkát az jellemez, hogy milyen a lélegzése, milyen rend van a mondatok között, akar-e rendet, milyenek az eszmetársításai. Oldalazva asszociál, vagy van valamiféle egész, amelyben jobbra-balra furakodik előre. A nyelvi szövet milyensége jobban hordozza a gondolkodás sajátságait, mint az, hogy kiről írok” – mondja Szvoren Edina. 

Benedek Anna és Szvoren Edina

A történetek pedig jórészt buszon, boltban, egyebütt elkapott, kontextus nélküli mondatokból jönnek; olyan mondatokból, amelyek nem különösebben érdekesek, nem olyanok, amiket ki lehetne írni a Facebookra, de Edinában elindítanak valamit. Ahogy a történeteket inspiráló mondatok ilyenek, úgy a karakterek is. „Hogy olyasvalakiről írjak, aki ír, korábban elképzelhetetlennek tartottam. Azt most se tudom elképzelni, hogy egy novellám szereplője olyasvalaki legyen, aki novellákat ír, akinek hozzám hasonló társadalmi viszonyai vannak. Olvasóként van ott egy kijózanodás, a mese ott számomra véget ér, ha ez egy művelt, kulturális életet élő ember. Ha valaki, teszem azt, koncertre jár, az a személyiségnek egy olyan külső burka, ami az én prózámban nem érdekes.”

Benedek Anna és Szvoren Edina

Edina prózáját sokszor illetik olyan jelzőkkel, mint a sötét, a szorongó vagy szorongást keltő, miközben az ő olvasatában ezek a szövegek nem ilyenek. Az az emberi kettősség érdekli – az első kötetnél különösen az érdekelte –, hogy nem lehet olyan szörnyűt vagy retteneteset mondani, amivel ne lehetne együtt élni. Károlyi Csaba is kiemelte délután, hogy Szvoren Edina novelláiban a szereplők megtalálják a helyüket, függetlenül attól, hogy egyébként kiszolgáltatottak, betegek, vagy egyéb nehéz helyzetben vannak – megoldja a beszédmóddal, hogy ne érezzük nagyon letaglózónak ezt a sötét világot.

Anna kérdésére, hogy mennyire gondolja fordíthatónak, más közönség számára is érdekesnek, vagy épp helyhez kötöttnek a novelláit, Szvoren Edina így felel: „Nem tudom, mert én nem tudom, milyenek az emberek. Azt se, hogy milyen a magyar ember, azt meg végképp, hogy milyen a nem magyar. Én mindig jelzőkben, konkrét emberek konkrét emberek történeteiben gondolkodom, akik fiktívek. Nem tudom ilyen távolról nézni az embert – olyannak látom, aki csak a kamaraszituációkat képes átlátni. Hogy amit úgy hív, hogy gondolat, azok is érzések – csak azokat más nyelven beszéli el, jobban leválasztja magáról.”

Benedek Anna és Szvoren Edina

A hallgatóságból érkezik egy kérdés, hogy hogyan éli meg, hogyan lendül túl azokon az időszakokon, amikor nem megy a munka. Szvoren Edina felel, és amit mond, abban talán arra is ott a válasz, hogy hogyan csendesült el, simult ki, rendeződött háborgó hullámokból nyugodt fodrokba a művek mögött álló szerző:  „Nyilván tévképzet az, hogy az életben maradáshoz kell az, hogy írjak. Kamaszkorom óta erőteljes vágyam, hogy írjak, mégis későn kezdtem el igazán írni. Megfoghatatlan, hogy valaki miért csinál valamit kitartóan, ami nem megy. Én tizenhat éves korom óta írtam úgy, hogy nem megy. Nem arról van szó, hogy rosszak a művek. Arról van szó, hogy nem voltak művek. Vannak rossz munkanapok, és nem gondolom, hogy ha nem írok meg valamit, attól szegényebb lesz a világ. Csak van ez a nyilvánvaló tévképzetem, hogy nekem írni kell.”

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Helyzetjel: A világ vége Helyzetjel: A világ vége
Világom kezdete
irodalom

Díjeső a Szépírók Társaságánál Díjeső a Szépírók Társaságánál
Újra van Szépíró-díj
irodalom

huszonegyedik #0 huszonegyedik #0
Tizenkilencedik: John Ruskin és William Morris
irodalom

Karinthy-novella az, ami nem sikerül Karinthy-novella az, ami nem sikerül
Karinthy Frigyes-konferencia az ELTE-n, 2. nap

Más művészeti ágakról

Dr. Kárpáti György (szerk.): A vígjáték
Szilágyi Zsófia: Egy nap
Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak az Ódry Színpadon
Kovács Eszter mesélt karácsonyi könyvekről, gyönyörű illusztrációkról és hajléktalan főhősről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés