bezár
 

film

2019. 02. 10.
Babaház és horrorkastély
Yorgos Lanthimos: A kedvenc
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Három nő érzelmi és fizikai élet-halál harca forgatja fel a kosztümös filmek békés világát Yorgos Lanthimos legújabb őrületében, A kedvencben.

Az egyre inkább nemzetközivé váló görög rendező, Yorgos Lanthimos művészetét leggyakrabban a kegyetlen jelzővel szokták illetni, erre pedig A kedvenc is rászolgál – azzal együtt, hogy talán ez a rendező eddigi leginkább „közönségbarát” filmje. Lanthimos és színészei egészen meredek referenciákat emlegetnek a film kapcsán, például klasszikus hollywoodi vígjátékokat (A párducbébi, A furcsa pár, Mi van, doki?), ami jelzi, hogy a rendező merre tett elmozdulást a korábbi filmjeihez képest – csak közben megtartotta az eddigi védjegyének számító könyörtelenséget is. A kedvenc hangnemváltásaival érzelmi hullámvasútra ültet, hiszen a bohózattól a pszichodrámáig széles skálát jár be. Eközben pedig mintha összegezné Lanthimos két utóbbi filmje, A homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása világképét: előbbi egy kegyetlen társadalmi rendszer, utóbbi a kegyetlen egyén mélyreható vizsgálatát nyújtotta. A szintézis viszont azzal együtt, hogy szintén nyomaszt és elborzaszt, lubickol a fekete humorban is, számtalan nevetséges és abszurd jelenettel törve meg a hárompólusú pszichológiai játszmát. De hiába kínál olykor feloldást és értelmezhető szatíraként is, nehéz felszabadultan nevetni rajta, összességében a zavarba ejtő, kínos, bántó és illetlen vonásai kerekednek felül.

A kedvenc

Feltűnő elmozdulás Lanthimos eddig életművéhez képest, hogy A kedvenc kosztümös film – ez a jellegzetesség pedig melegágya az ellentmondásosságnak, hiszen éles kontrasztban áll a film mondanivalója a kommersz kosztümös filmekével. Önmagában furcsa, hogy a kosztümös film kategóriával egy külsőséget emel kvázi műfaji gyűjtőkategóriává a közgondolkodás, Lanthimos pedig pontosan az ebben rejlő visszásságra játszik rá. A kedvenc látványosan felforgatja a kosztümös környezet keltette nézői elvárásokat, határozottan elválasztva önmagát az átlagos brit királydrámáktól. Anna királynő 18. századi udvartartását az alantasság és a mocskosság uralja, a szomorú, buja és sötét titkok pedig a maguk naturalista, a történelemkönyvek lapjaira aligha illő szánalmasságukban tárulnak föl. Természetesen Lanthimos törekvése nem előzmény nélküli, az angol barokk filmes irányzata már megelőlegezte ugyanezt a látásmódot – A kedvenc talán felszabadultságával és tabudöntögetésével feszíti tovább a határokat, mint Peter Greenaway vagy Derek Jarman tette.

A kedvenc

De A kedvenc nemcsak tartalmában, hanem számos külsőségben is dekonstruálja a kosztümös film hagyományát. A film egész vizuális megjelenítése a klasszikus, kiszámítható és „szép” történelmi filmes fényképezés ellen hat. Robbie Ryan operatőr szándékosan kerülte a mesterséges fényt, vállalva, hogy a természetes fény következtében akár szemcsés is lesz a kép, máskor a halszemoptikáig torzuló, extrém nagylátószöget és különös perspektívákat használt, tükrözve az ábrázolt közeg torz jellegét. A kedvenc anakronizmusokban is bővelkedik, a jelmezek, táncok (break), zenék (a hagyományos barokk zeneművek mellett többször, hosszan kitartva felcsendül Luc Ferrari embert próbálóan monoton Didascalies című kompozíciója, a stáblista alatt pedig Elton John szól) mind a történelmi közeghez asszociált színes-szagos külsőségek, a békebeli, áttekinthető világkép ellen hatnak. A kedvenc után vérszegénynek és hamisnak hat minden hagyományos kosztümös film, hiszen Lanthimos merész megközelítése relativizálja a megjelenített cselekmény óta eltelt időt, groteszknek, mégis élőnek mutatva hőseit.

kedvenc

A kedvenc tehát a végletek és ellentmondások filmje, minden rétegében ellentétes regiszterek ütköznek. Az undor képei (a történet folyamán például mindhárom főszereplő hány) a kifinomultsággal váltakoznak, a királyi kastély pedig felváltva tűnik babaháznak és horrorkastélynak. Hiába foglalható össze a film története egy mondatban (a gyermeteg, betegeskedő Anna királynő kegyeiért, valamint az ezzel járó hatalmas befolyásért régi és új kedvence, Sarah és Abigail vetélkedik), a három nő közt zajló hatalmi játszma gyakorlati megvalósulása, a „ki, kit és hogyan dominál?” bonyolult kérdésköre végig a vászonra szögezi a tekintetet.

kedvenc

A kedvenc a női uralom filmje, de a női kegyetlenségé is – a filmben a férfiak vagy igába hajtva léteznek (Sarah és Abigail férjei), vagy menthetetlenül nevetségesek (a Nicholas Hoult játszotta ellenzéki politikus). Ritka, hogy három ennyire erős női karakter legyen egy film három főszereplője, és az utóbbi évek társadalmi folyamatai nélkül ez nem is következhetett volna be: Deborah Davis ugyanis már húsz évvel ezelőtt megírta a film forgatókönyvét, de akkoriban a férfierő hiánya és a leszbikusság egyáltalán nem volt vonzó téma a filmfinanszírozók számára. Több mint tíz évvel később vonódott be Lanthimos és Tony McNamara forgatókönyvíró a projektbe, majd 2015-től kezdődhettek el a film előkészületei. A kedvenc végül

egyszerre hozta ki három kiváló színésznőből (Olivia Colman, Rachel Weisz, Emma Stone) életük egyik legjobb alakítását, erősített rá korunk női egyenjogúságot követelő törekvéseire, és helyezte is őket abszurd fénytörésbe a szélsőségességével. Bár mintha Lanthimosnak a tűréshatárig kitolt játszmázás megkoronázására nemigen maradt volna ötlete, a rendező nem hazudtolta meg eddigi önmagát, és A kedvenc joggal arat diadalt a világ legelőkelőbb fesztiváljaink és díjátadó gáláin, egészen új színt hozva a kiszámítható filmsikerek közé.

A kedvenc, ír-angol-amerikai film, 120 perc, 2018. Rendezte: Yorgos Lanthimos. Forgatókönyv: Deborah Davis, Tony McNamara. Fényképezte: Robbie Ryan. Főszereplők: Olivia Colman, Rachel Weisz, Emma Stone, Nicholas Hoult. Országos bemutató: 2019. február 7. Forgalmazza a Fórum Hungary. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott. 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gyöngyösi Lilla --

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán, valamint a Bálint György Újságíró Akadémián végzett. Specializációja a szerzői film, a magyar film, a western és az intermedialitás. Újságíróként, kritikusként dolgozik több kulturális médiumnál.


További írások a rovatból

Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség
Interjú Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezővel az univerzális történetek megkereséséről, a nézőkhöz vezető útról és a kitartás szerepéről

Más művészeti ágakról

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Más ország, más fények Más ország, más fények
Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
Esterházy az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés