bezár
 

zene

2019. 04. 10.
Napraforgók, álmok, és áramkörök
A MI kapcsolata a művészetekkel
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Napraforgók, álmok, és áramkörök A mesterséges intelligencia azóta visszatérő kérdése a tudományos diskurzusoknak és a popkultúrának, amióta csak megszületett a koncepciója, és megjelentek az entitás első hírnökei. Ilyenek voltak a primitív sakkautomaták, és számos más automatizált szerkezet is, amelyek már magukban hordoztak egy-egy olyan algoritmust vagy kezdetleges programozási nyelvet, amelyek később nagy mértékben hozzájárultak a mesterséges intelligencia fejlődéséhez.

Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan azonban már a korai időszakban is léteztek olyan csoportok, amelyek gyanakodva, ellenségesen vagy szkeptikusan viszonyultak a jelenséghez - elég például csak az angliai géprombolók, a ludditák mozgalmára gondolni. Ugyanakkor a tömegek mellett számos teoretikus is potenciális veszélyt látott (és lát ma is) a mesterséges intelligenciában, és vélte úgy, hogy előbb-utóbb nem csak az emberek megélhetését veheti el a gépek előretörése, hanem akár teljesen a helyünkbe léphetnek, hiszen már eddig is az élet számos területén bizonyultak tökéletesebbnek, sikeresebbnek, vagy közel olyan sikeresnek, mint mi.

Ez az alapelv pedig gyakori motívuma filmnek és irodalomnak egyaránt: a Mátrix, a Terminátor, és több tucatnyi sci-fi érinti valamilyen formában a problémát, sőt, még Herbert Dűne-univerzumában is úgy szól az egyik legfőbb szabály: „Ne készíts gépezetet az emberi elme hasonlatosságára!” A művek egy részében a MI azonban nem csak egy kellék, vagy egy háttér gyanánt szolgál, hanem ténylegesen igyekszik az olyan kérdésekre fókuszálni, mint, hogy lehetnek-e a gépeknek érzelmeik, vágyaik, vagy öntudatuk, és ebből kifolyólag felruházhatóak-e valamiféle jogokkal, kezelhetőek-e egyenrangú félként az emberrel.

Ezzel a dilemmával foglalkozik az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regény (amelyből a nagysikerű Szárnyas fejvadász is készült), A két évszázados ember című Asimov-novella (a hasonló című moziban Robin Williamsszel a főszerepben), illetve Spielberg A.I. című filmje, amely egyben egyfajta modern Pinokkióként is értelmezhető – sőt, némileg ugyanebbe a halmazba tehető talán Tim Burton rémmeséje, az Ollókezű Edward is, ahol az alkotás és a psziché szintén meghatározó szerephez jut a cselekményben.

Forrás: mafab.hu

A MI viszont ma már nem csupán fikció, hanem kézzelfogható valóság, még ha nem is egészen abban a formában, ahogyan a fantasztikumban találkozhatunk vele, így egyre újabb és újabb definíciók és megoldások születnek arra a kulcskérdésre, hogy ha valóban ennyire precízek és közel hibátlanok a gépek, akkor mi az, ami megkülönböztethet minket tőlük? A motivációk, az érzelmek, és a tudatosság mellett gyakran ki szokták emelni emiatt még a kreativitást is, amely egyben a művészetek és a teremtés egyik nélkülözhetetlen eleme is.

Ennek dacára számos művészeti ágban könyvelhet el már magának néhány MI alapú szoftver jelentős eredményeket, ami amellett, hogy új megvilágításba helyezi a fenti hipotézist, számos egyéb tisztázandó kérdést is felvet. Sok szakértő és alkotó úgy látja ugyanis, hogy egyébként is válság sújtja a művészeteket az utóbbi néhány évtizedben, és ezt még csak tetézi, hogy a mesterséges elmék különösebb energiabefektetés nélkül képesek előállítani bármikor, bármilyen mennyiségű művészeti terméket. Egyesek emiatt már egyenesen a művészet halálát vizionálják, mások viszont innovatív eszközöket, segítséget, lehetőséget, haladást látnak ebben az ún. „computational creativityben”, és üdvözlik a változásokat.

Néhányan ezt még kiegészítik azzal, hogy általa a művészeteket mintegy lehetséges demokratizálni, és képességeiktől függetlenül bárki, bármilyen művészeti ágban érhet el kimagasló sikereket, miközben nem is feltétlenül az a cél, hogy túlszárnyalja a gépi alkotás az emberit, hanem inkább az, hogy mélyebben tanulmányozhassuk a kreatív elmét. Természetesen a jelenségnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és ugyanúgy, ahogyan az a századforduló és az avantgárd idején történt, talán ezúttal is szükséges lesz újradefiniálni a művészetek és az ember viszonyát, szerepét és helyét a világban.

Forrás: fineartamerica.com

Nevezhetőek-e művészeti termékeknek azok a tartalmak, amelyeket a MI hoz létre? Ki a valódi művész, ki a szerzői jogok birtokosa ilyenkor: az ember, aki megalkotta (vagy használja) a programot, esetleg maga az intelligencia? Lehet-e önálló egyénisége, stílusa egy olyan rendszernek, amely algoritmusokon és előre betáplált információkon alapszik, de nem rendelkezik saját maga által gyűjtött tapasztalatokkal? Még ha teljes egészében képes is a MI lemásolni, vagy akár felülmúlni valamit, lesz-e vajon a megszületett műnek valódi „lelke”?

Tekinthető-e kreativitásnak az, hogy egy robotikus elme végső soron egy adott feladat minél hatékonyabb megoldására törekszik, és nem feltétlenül beszélhetünk  motivációról, szándékról, mögöttes tartalomról, sem pedig tudatosságról? Hozzátartozik-e a tökéletlenség, a szenvedély, a szenvedés, a hiteles inspiráció az alkotási folyamathoz, vagy ezek csupán puszta ideák, és mindannyian apró építőkockákból gazdálkodunk? Tényleg az alkotás körülményei a meghatározóak, vagy az, hogy a befogadó hogyan értelmezi, hogyan éli meg magát a végeredményt? Ehhez hasonló kérdéseket akár hosszú oldalakon keresztül lehetne még sorolni, azonban érdemes lehet egy pillantást vetni arra a folyamatra, ami lezajlik egy-egy művészi vénával „megáldott” MI esetében.

Lényeges különbség a hagyományos, tisztán logikai struktúrákkal foglalkozó rendszerekhez képest, hogy az alkotás ebben az esetben nem determinsztikus, vagyis nem kizárólag „igen” és „nem” dimenzióiban képes gondolkodni, hanem számos biológiai és társadalmi jelenséghez hasonlóan ún. sztochasztikus jellegű. Ennek szellemében a szoftver valószínűségeket rendel az egyes komponensekhez, és minden egyes mintához (inspirációhoz), amelyet előzetesen megismert a rendszer, véletlenszerűen generált százalékokat rendel hozzá.

Forrás: singularityhub.com

Az értékek megállapításában - ugyan tudatosságról nem beszélhetünk - nem csak a véletlennek van meghatározó szerepe, hanem meghatározott szabályokat és algoritmusokat követnek a rendszerek. Például az ún. Markov-láncot, amely azt mutatja meg, hogy bizonyos szavak, vagy motívumok után mekkora esélye van annak, hogy egy bizonyos komponens következik. Ebben pedig segítségére vannak azok az előzetes adatok és minták, amelyeket a MI-nak megmutattak, hiszen az ezek közötti összefüggések révén, mintegy empirikus úton tanítják meg a szoftvernek, hogy mi számít művészinek, szépnek, vagy éppen esztétikusnak, és a példák segítségével fejlesztik a rendszer neurális hálózatát a bonyolult függvények, vagy a különböző absztrakt „aranyszabályok” és sikerreceptek helyett.

Noha önálló kritikai készségekről, egyedi érzékenységről és preferenciákról nem beszélhetünk, léteznek olyan MI-k, amelyek pontozzák az egyes műalkotásokat, és képesek megállapítani, hogy az adott mű mennyire kreatív, jóllehet, ez sem szubjektív módon történik, mint a valódi bírák esetében, hanem meglévő formulák alapján: ilyen az ún. történeti, illetve a pszichológiai kreativitás, amelyek közül az előbbi a történelmi és a társadalmi kontextushoz mérten, utóbbi pedig az egyén életművén belül igyekszik értékelni, hogy az adott alkotás mennyire számít innovatívnak és  illeszkedik bele egy-egy aktuális tendenciába.

Források: artesliberales.blog.hu; telegraph.co.uk

Megemlíthető még a híres, és az újabban  játék gyanánt is közkedvelt Turing-teszt, amelynek lényege, hogy a bírá(k)nak meg kell állapítania, hogy mi származik MI-tól, és mi az, ami emberi eredetű - az eredmények pedig igencsak meglepőek szoktak lenni, amely elgondolkodtató abból a szempontból, hogy ha valami abszolút művészi értékkel bír, akkor kell-e különbséget tenni organikus és mechanikus között, és ha igen, hogyan lehetséges ez.

Melyek azok a művészeti ágak, amelyekben kiemelkedő gépi teljesítmények születtek? Habár a fejlesztők és a munkálatokba bevont művészek szinte valamennyi múzsával próbálkoztak már (még a filmmel és a táncművészettel is), a leglátványosabb előrelépés a zene terén történt, mind a zeneszerzés, mind pedig az improvizáció tekintetében. Ennek az a leginkább elfogadott magyarázata, hogy a zene sok szempontból matematikai alapú, és akármennyire is a szabadság egyik szimbóluma, számos szabálynak kell megfelelni ahhoz, hogy valóban kellemes, harmonikus érzetet keltsen a hallgatóságban az eredmény, így a számítógépes elme számára talán ez a leginkább megragadható ágazat.

Korábban is szoftverek egész sora állt már a zenészek rendelkezésére, de léteznek olyan MI-k, amelyek meghatározott műfajban, sőt, adott előadók és szerzők stílusában, azok jellegzetességeit is magukra öltve képesek alkotni - különösen népszerűek a Bach-művekkel való kísérletezések, a bennük megtalálható, letisztult barokk szabályosság ugyanis viszonylag könnyedén megemészthető a gépi logika számára, és a Turing-tesztek során sokszor a szakértők számára sem egyszerű megállapítani, mi az, ami mesterséges epigon, és éppen melyik kantáta vagy fúga a valódi mester műve. Noha az improvizálás alapvetően közelebb áll az MI-hoz, a komponálás terén is ért el érdekes eredményeket: például a Daddy’s Car című dallal, amelynek zenei alapja teljesen mesterséges szülemény, és a 60-as évek popslágereinek stílusát imitálja.

Az interneten is fellelhető néhány azok közül a szolgáltatások közül, amelyek a képzőművészetekre, mindenek előtt a festészetre és a grafikára összpontosítanak, ám ezek között is hatalmas különbségek fedezhetőek fel. Némelyek csak absztrakt alkotásokat képesek teremteni, amíg mások minden olyan információt és képet (ha úgy tetszik emléket) fel tudnak használni, amelyet előzetesen megismertek. Egyesek emellett egy, vagy több markáns stílus jegyében alakítanak át vagy kreálnak tetszés szerint képeket, többek között Van Gogh, Picasso, Bosch, Monet vagy Munch modorában. Habár a hagyományos tartalmak előállításában viszonylag profinak mondhatóak a vizuális MI-k, nem mondató el ugyanez a szürreálisabb és az expresszívebb jellegű képekről, ugyanis a gépi fantázia ilyen téren továbbra is szegényesnek mondható: nem rendelkezik ugyanis azzal a képességgel, hogy áthágja a szabályokat, és hogyha valamit ismer, és tudja, hogyan néz ki, akkor következetesen, minden alkalommal ugyanúgy ábrázolja.

Forrás: raicesdeeuropa.com

Az irodalom, a költészet, a narráció és a humorérzék még mindig valamelyest fehér foltoknak számítanak a MI-művészet szempontjából a fentiekkel ellentétben. Habár néhány kísérletről lehetett hallani az utóbbi időben (alternatív Harry Potter-történetek és Trónok harca-befejezések írása gépi elme által), mégis úgy tűnik, hogy ezek a múzsák olyan szintű képzelőerőt és elvont gondolkodást követelnek meg, amelyet a jelenlegi formájukban az MI-k csak viszonylag alacsony színvonalon tudnak reprodukálni. Újságcikkek, hírek és leadek írásában már értek el eredményeket, sőt, a Shelley névre keresztelt internetes intelligencia, amely a Frankenstein szerzőjének stílusában alkot rémisztő történeteket, külön népszerűségnek örvend, de inkább csak néhány olyan töredéket sikerült mostanáig megalkotni, ami megközelíti az egyetemes irodalom nagy klasszikusait.

Forrás: stories.shelley.ai

Az mindenképpen megkülönbözteti a fent említett rendszereket az emberi gondolkodástól, hogy valamennyiük kizárólag egyetlen profillal rendelkezik, és nem igazán látja olyan globális és szubjektív módon az emberi fogalmakat és jelenségeket, ahogyan mi - lehet, hogy ez zsákutcát fog jelenti a jövőben, de lehetséges, hogy olyan távlatokat fog megnyitni előttünk, amely a mi logikánk számára lesz szokatlan és újszerű.

A kritikusok egy része szerint mindenesetre továbbra is hiányzik ezekből a művekből egyfajta gesztus és elegancia, ami teljes értékűvé emelné őket: ilyen lehet a zenében egy vibrato vagy egy nyújtás egyedi képzése, egy hang leütése vagy lepengetése, amelyek egy-egy szerző védjegyévé válhatnak, de ilyen lehet a festészetben az ecsetvonás erőssége, vagy a költészetben egy-egy szó felruházása szokatlan, formabontó jelentéstartalmakkal.

Ezek miatt a nüanszok miatt egyelőre az MI művészeti ténykedése inkább egyfajta modellezése csupán az emberi gondolkodásnak, és mankó azoknak a művészeknek, akik technikailag kevésbé tapasztaltak, azonban az, hogy mennyire lehet fenyegetés ez a trend a művészet jövőjére nézve, hogy mennyire hasznos vagy káros, hogy valóban lelketlen és mechanikus-e, vagy csak valami egészen új, amire még nem áll az emberiség készen - ezek a kétségek az elkövetkezendő néhány esztendő során még biztosan végig fogják kísérni a szakmát és a kutatásokat egyaránt.

A bélyegkép forrása: tem.fi

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ocsovai Ferenc --

Zenész, költő, vilagjáró újságíró, végzettsége szerint pedig nemzetközi politológus. 1995-ben született, diplomáját az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. A blues- és a rockzene, valamint a latin kultúra szenvedélyes rajongója, hobbiszinten olykor filmekkel és építészettel is foglalkozik. Három kötete jelent eddig meg magánkiadásban, a Két világ határán (2016), az Oroszlán a ködben (2018), és a Huszonkét év zarándoklat (2019).


További írások a rovatból

Edin Karamazov lantestje a Zeneakadémián
Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében
zene

Az improvizatív zene ünnepe Budapesten Az improvizatív zene ünnepe Budapesten
Mats Gustafsson az Újbuda Jazz fesztiválon
Bánkitó, fesztiválemlék

Más művészeti ágakról

Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról
irodalom

A sellők fájdalma A sellők fájdalma
Krimírás és a nők elleni erőszak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés