bezár
 

színház

2019. 11. 10.
Drágám, megjöttek a perverzek!
Többszörös orgazmus a Budapesti Anarchista Színház előadásában
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
Mindig is nagyon érdekeltek a normától eltérő modellek, viselkedés-, élet- és létmódok, ezért különös érdeklődéssel, várakozással tekintek a ma este elé, amikor a poliamóriáról, erről a kapcsolati szempontból a jelen uralkodó normatívájától igencsak eltérő formáról nézhetek meg egy előadást. A címe Többszörös orgazmus, és ahogyan az alkotók írják, az etikus nem monogám kapcsolati formákat járja körül. Hogy miért igazán fontos, hogy ezekről előadás született, és ezt az előadást idén hetedik éve játsszák? Mert egyre erősebben érzékelhető, ahogyan feszítjük szét eddigi megszokott kapcsolati építményeinket, miközben az újabb formákra, megoldásokra még mindig alig-alig vagyunk nyitottak. Előbb ítélkezünk, mintsem megismerkednénk velük. Erre az ismerkedésre ad lehetőséget a Budapesti Anarchista Színház előadása.

Először is tisztázzuk a poliamória fogalmát, amihez az alkotók szövegét hívom segítségül. A következő sorokkal találkozhatunk a színlapon:

Szkéné színház

A Budapesti Anarchista Színház úgy gondolja, hogy elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A „poliamória”, vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális, sem érzelmi értelemben. A darab Dossie Easton és Janet Hardy The Ethical Slut című kultkönyvén alapul, mely magyarul Szexbolondok illemtana címen jelent meg, és olyan értékeket állít középpontba, melyek deficitje nem csupán a nemi életünk minőségét ronthatja: becsületesség, önismeret, intimitás, szabadság. Ilyenformán bátran ajánlhatjuk megrögzött monogámoknak is!

Az előadás jelenleg az RS9 pincéjében látható, ami ezúttal is tele volt. Nagy szerencsémre sikerült az első sorban helyet találni, így a lehető legközelebbről élhettem át újra és újra és újra azt a bizonyos élményt. Nem, nem azt, a másikat: a színház általi elvarázsoltság élményét. És a meglepődést és a már fáj a rekeszizmom-típusú jóízű kacagások sorozatát és a bevonódást és azt, hogy a színház, a színházcsinálók képesek úgy beszélni, mesélni, tanítani, ahogyan senki.

fotó: broadway.jegy.hu

A téma befogadását segítik – egyben oldják a néhol igen komoly, másutt határokat feszegetően túlfűtött jeleneteket –, az okosan elhelyezett popkulturális utalások, melyek közül néhányat egyértelműen felismerek. Ilyen izgalmas #easteregg, (vagyis „húsvéti tojás”, azaz adott alkotásban elrejtett popkulturális utalás, egy másik alkotásra) a Holt Költők Társaságából származó emblematikus „Kapitány, ó kapitányom!” felkiáltás az előadás egy különösen meredek pontján. Néhány ilyen popkult utalást magyar figurákra cseréltek, így kerül a swingerező jelenetbe a Mézga házaspár és a Macskafogóból ismert szőke balettpatkányok, Cookie és Billy.

Hogy a szexualitást kicsit túltolták, arra lényegében maga a rendező hívja fel a figyelmem: „Ez a kritika már többször érte a darabot, és el kell ismernem, hogy van benne igazság.” Az előadás valóban annyira explicit, amennyire csak lehet, habár mind a meztelenséget, mind a jó ízlés keretein túlmutató megoldásokat szerencsésen elkerüli.

Ahhoz, hogy a mindenkori nézőt megszólíthassa, belevisz minket kínos, felkavaró helyzetekbe rögtön a legelején. „Drágám, megjöttek a perverzek! Tudod, akik a mi nem monogám szerelmi életünkre kíváncsiak!” És máris farkasszemet nézhetünk Szász Dániellel, a Tünet Együttes nagyszerű táncosával, hogy nem sokkal később megérkezzen darabbéli párja, Karolája, akinek betekintést nyerhetünk tinikori önkielégítős fantáziáiba, mely egyes nézők számára akár megbotránkoztató is lehet. Mégis, ha figyelünk magunk körül a hétköznapokban, pontosan tudjuk, mennyire valódi, mennyire nem csupán az önkényes polgárpukkasztás kedvéért színpadra álmodott jelenet, amikor a kiskamasz lány a Biblia egyik részletét olvasva élvez el.

fotó: rs9.hu

Ilyen és hasonló képekkel hívnak meg bennünket az alkotók a szexualitásról, az azt övező tabukról, a mai napig élő legkülönfélébb sztereotípiákról való együttgondolkodásra. A téma azért is különösen fontos, mert a poliamor életformáról alig hallani, vagy erőteljesen kétpólusú kommunikációval találkozhatunk a jelenség kapcsán. A józan, ítéletmentes, tiszta énüzenetek ritkák. Ifj. Sebő Ferenc rendezésében elfért volna úgy 10-20 százalékkal több „poliamória gyorstalpaló”, és ugyanennyivel kevesebb szexualitás, mégis gondolatébresztőnek, figyelemfelhívónak több mint megfelelő. Könnyed, pont annyira bulvár, amennyire a jó ízlés még épphogy megengedi, szellemes, kedves, szerethető, és… valljuk be, izgató. Az pedig, hogy életben tartja a témáról való közbeszédet az előadás folyamatos jelenlétével a színházi palettán, úgy gondolom, múlhatatlan érdemeket szerez neki. 

Többszörös orgazmus – a Budapesti Anarchista Színház előadása. Szereplők: Bakonyi Alexa, Balogh Orsolya, Birta Dominika, Győrik Ágnes, Paizs Miklós, Vetlényi Lili, Horváth András, Szász Dániel, ifj. Sebő Ferenc. Jelmez: Dávid Kata. Stylist: Gajárszky Szilvia. Szöveggondozás: Gazdag Péter. Nyersfordítás: Balogh Marcell. Rendezőasszisztens: Lipták Noémi. Rendező: ifj. Sebő Ferenc. 2019.október 16. RS9 Színház. Fotók: rs9.hu, broadway.jegy.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dósa Judit --

"Csak két dologban hihetsz. Vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem."


További írások a rovatból

színház

Mi ez a mutyuli a színpadon? Mi ez a mutyuli a színpadon?
Gombrowicz Yvonne című darabja a Maladype Színházban
színház

Megszületett a félig született egésze Megszületett a félig született egésze
Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel című vízigót kosárlabda darabja
Interjú Kelemen Kristóffal pályakezdésről, munkamódszerekről, dramaturgstátuszról, külföldi tapasztalatokról

Más művészeti ágakról

art&design

A csönd hangjai A csönd hangjai
Kadosa Kiss József: A művészet rendje – Arte legis
gyerek

Különleges gyerekhősök, avagy mi van a Disney és Pixar filmeken túl?
A gyerekeket szólítják meg a filmek a Cinemirán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés