bezár
 

irodalom

2020. 01. 03.
A börzsönyi tisztástól az Óvóhelyig
A Kóspallagi Írótanya bemutatkozása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Decemberben mutatkozott be új antológiájával a Kóspallagi Írótanya, amelyet nyáron rendeztek meg másodszorra. Egy börzsönyi kis tisztás adott otthont az alkotni, fejlődni vágyó fiataloknak, akik előzetes pályázás során kerültek be. Az Óvóhely pedig már antológiájuk bemutatójának volt a színhelye, ahol tizenhat verset és novellát hallhattunk tőlük.

A felolvasást és beszélgetést Melhardt Gergő moderálta, aki négy blokkon keresztül beszélgetett a felolvasókkal. A kérdések nemcsak a bemutatott szövegükre vonatkozott, hanem az egyéb irodalmi érdeklődésükre is, amelyek illeszkedtek a bemutatkozók karakteréhez. Nehéz egy-két kérdést feltenni úgy, hogy ne szövegmagyarázat legyen, de azért valamit meg is tudjunk az alkotóról. Melhardt megragadta azokat a pontokat a szövegben, vagy akár a szövegen kívüli világukban, amelyek által kicsit meg tudtuk őket ismerni.

prae.hu

Kóspallagi Írótanya Budán

Sokszor ismétlődő problematika a műnemi meghatározás volt. Líra vagy próza? Mitől az, mitől nem? Néhány prózai szövegben érzékelhető volt a lírai sűrítettség, személyesség, például Bozó Benedek Halak című novellájában, sok lírai szövegben pedig a prózai történetvezetés, például Locker Dávid felolvasott versében. Az elbeszélő, beszélői szólamok elkülönítése, izgalmas játék Gáspár Sára Nyomd le és szorítsd című novellájában vagy Weeber Luca Borbála Magamat sosem versében. Több szövegben a természetképek dominálnak, amelyek egyrészt a személyes- személytelenség kifejezőeszközei (Korsós Gergő Zoltán: Pillangó-effektus), másrészt az ember és természet sajátos kapcsolódási pontjával a klisé elleni harcok (Kovács Boglárka: csak haboskávét) vagy az erdélyi-magyar írói hagyomány örökségei (Fancsali Kinga: ha nem akarom). Az inspiráló személyek közt Pilinszky, Nemes-Nagy Ágnes, a Beat-költők és Béatrice Bonhomme neve is felmerült. Említettem, hogy nemcsak a szövegekkel kapcsolatban hangoztak el kérdések: megtudhattuk, hogy valaki fantasy regényen dolgozik, valaki zenél, slammelt vagy újságíró. Persze az egy-két kérdés kevés, nem volt idő ezeket mind kifejteni, de izgalmas képet kaphattunk általuk a fiatal pályakezdő alkotókról.

Kóspallagi Írótanya Budán

Sajnos magáról a táborról, az ott folytatott alkotói munkáról nem sok szó esett, természetesen nem lehet mindent belesűríteni egy estébe, de a zine bemutatkozó szövegében azért szintén kirajzolódott valami. A tábor missziója a fiatal írók szakmai támogatása, az összefogás, az egymástól való tanulás és a közösségteremtés. „Az írás magányos műfaj, mondá a közhely”, és tényleg, ez csupán közhely. A Kóspallagi Írótanya már másodszorra bizonyította be, hogy az írás nem is annyira magányos műfaj. Az Óvóhelyen pedig ki is tágította ezt, hiszen a széksorok tele voltak, a fekete oszlopok mellett libasorban álltak, a színpad előtt pedig szőnyegeken ültek az érdeklődők. Nemcsak a táboron belül teremtették meg, hanem azon kívül is. A tizenhat bemutatkozó mellett egy új közösség is bemutatkozott, a börzsönyi tisztás a Móriczig nyúlt, amely a Kóspallagi Írótanya.

Fotó: Vörös Szilárd

nyomtat

Szerzők

-- Martzy Réka --


További írások a rovatból

irodalom

A magyar származású kanadai költő második kötete a Könyvfesztiválra jelenik meg
Kemény Lili Nem című regényéről
Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés