bezár
 

színház

2020. 02. 26.
Fiatal alkotók és a kreativitás színháza
FACT a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2020. február 6-9.
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Idén már negyedik alkalommal vált a Vas utca és környéke újból pezsgő kulturális centrummá egy februári hosszú hétvégére. A “FACT: Festival, Arts, Cinema, Theatre”, azaz a Színház- és Filmművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja négy nap alatt több hétre elegendő szellemi muníciót kínált az érdeklődő szakmai és szélesebb közönségnek. Színházi előadások, filmvetítések, látványterv- és egyéb kiállítások, „kritikustalálkozók” (Karsai György és Jászay Tamás vezetésével), filmes verseny, nemzetközi workshopok, a menzán közösségi „reggelik” és kreatív kézműves műhelyek versengtek a nézők és résztvevők figyelméért. Az inspiráló események mindegyikén lehetetlen volt részt venni, ez a beszámoló ezért inkább a színházi előadásokra fókuszál.

A megnyitót a hagyományok szerint a Színművészeti diákjainak zenés produkciója nyitotta. A harmadéves bábszínész osztály különböző zenei és mozgásstílusokat ötvöző, kevés eszközzel játszó, de igen lendületes performansza remekül ütötte meg a fesztivál alaphangját: populáris zenei alapra helyezve virtuóz módon szórakoztatták a Vas utcai aulában összegyűlt tömeget. Önironikusan hegyezték ki a produkciót arra, miről is szól a színészek élete (“Hey, dilida, and actor’s life is fun”). Ezután Upor László rektorhelyettes megnyitójában kiemelte a FACT mozaikszóban rejlő művészi szabadságot (freedom) és kreativitást (creativity), és nyitottságra, egymásra irányuló figyelemre ösztönzött, emellett megköszönte a diákok fontos szerepét a fesztivál létrejöttében, akik külön figyelmet fordítottak arra is, hogy minél inkább a környezettudatosság, a fenntarthatóság jegyében folyjon minden esemény.

Szkéné színház

Az első színházi vendégelőadás, a Végzetes szépség az ERACM (Cannes és Marseille Regionális Színiakadémia) öt hallgatójának előadásában mesélt a női szépség fogalmáról napjainkban. Szó szerint húsbavágó volt mind a téma, mind az előadás, hiszen a színésznők és színészhallgatók még inkább ki vannak téve annak a társadalmi nyomásnak, mely évszázadok óta próbálja meghatározni, milyennek is kéne lenni egy nőnek. Az előadás már Franciaországban is több díjat nyert, és az itteni közönség is nagyon szerette. Hétköznapi díszletek (öltözőasztalka, sminktermékek, ruhásszekrény stb.) között beszélt az öt fiatal színésznő arról – néha a közönséghez fordulva egyenesen, néha monologizálva, néha költői szépségű kórusként –, hogy mit jelent szépnek lenni ma, fiatal nőként, szinte bárhol a világban. A hangzó szöveget nemcsak a zenei hatások árnyalták, hanem az az összetett színpadkép is, amelyben az éppen hozzánk forduló színésznő mögött a többiek némán folytatták saját karakterük „történetét”, egyszerre illusztrálva és ellenpontozva a hangzó szöveget. Az előadás egyszerre volt humoros és szívbe markoló, ahogy a (női) test megváltoztatására való törekvésekről beszélt, vagy a tipikus női szerepek eljátszásának vágyáról és lehetetlenségéről. Ilyen megkapóan bumfordi tragikus pillanatot, mint amikor egyikük femme fatale-ként próbálgatta magát, csak Shakespeare Pyramus és Thiszbéjénél láthattunk. Nagyon ötletes volt a fényhasználat is, mely a fináléban egyenként adott reflektorfényt a görcsös mozdulatokba merevedett szereplőknek.

Érdekesen reflektált erre az előadásra másnap a cseh Előadó-művészeti Egyetem Színművészeti Karának (DAMU) vendégelőadása, a Masters of Movement (A mozgás mesterei), melyben négy fiatal férfi színészhallgató vallott arról, hogyan nevelődtek „férfivá” a sport által és a színművészeti mozgástanulmányok során. A viccesen kivitelezett gimnasztikai gyakorlatok és jelmezötletek érzékletesen mutatták meg, mennyi frusztráló elvárás veszi körül a fiúkat, férfiakat, milyen nagy mértékben határozza meg valaki férfiasságát a sporthoz való viszonya – legalábbis a társadalom, az apák szemében. Míg látszólag a két előadás tükörképe volt egymásnak, a cseh produkció kevésbé vált komollyá, inkább a humorra helyezte a hangsúlyt, és a megjelenő groteszk is inkább a szórakoztatást, mint az elgondolkodtatást szolgálta.

A harmadik külföldi előadás, melyet volt szerencsém megnézni, a svájci Academia Teatro Dimitriből (Verscio) érkezett: Jenny Szabo fizikai színházi monodrámája, a Pitch! Az Ódry nagyszínpadát is izgalmasan be tudta tölteni az előadás, mely sokféle médiumot felhasznált a kivetítésektől, tablettől, árnyjátékoktól kezdve a direkt színészi-mozgásszínházi eszközökig. Michael Ende Momo című regénye alapján mesélt nekünk arról, mennyire alárendelődünk a reklámoknak, közösségi médiának, a fogyasztói társadalomnak, mások elvárásainak, hogyan tűnik el közben belőlünk a jóra és szépre való éhség. A vetített és papírvirágokkal szimbolizált „másik” világ és az egyre jobban eltorzuló, fura, groteszk és vicces pózokba kényszerülő színészi test ellentéte hatásosan illusztrálta a monologikus szövegben is elhangzó kétséget: képesek vagyunk-e még meglátni, értékelni az igazi szépet?

Sajnos a müncheni Otto Falckenberg Előadó-művészeti Iskola Elefánt című előadását és a bécsi Max Reinhardt Szeminárium és Burgtheater koprodukciójában készült darabot (Dino Pesut: Az utolsó előtti panda, avagy a statik) és a litván Zene- és Színházművészeti Akadémia (Vilnius) Macbeth-jét nem volt szerencsém látni. Viszont a fesztiválon (is) bemutatott magyar előadásokat tekintve érdekes tény, hogy míg a mozgásszínházi és kevés eszközzel nagyon kreatívan dolgozó előadói nyelv közösnek tűnik mind az általam látott külföldi előadások, mind a Színművészeti saját produkciói (Octopus, Amphytrion) és a kaposvári egyetem Lear királyának esetében, a magyar előadások inkább a klasszikusok újraértelmezésén keresztül igyekeznek megtalálni saját színházi nyelvüket. Néha sikerrel, mint a rendkívül kreatív és egyéni Octopusban vagy a nem hibátlan, de izgalmas Amphytrionban vagy a Lear esetében sajnos elég esetlegesen és még nagyrészt kialakulatlanul. Talán gyümölcsözőbb és felszabadítóbb lenne a fiatal színész- és rendezőhallgatóknak, ha ebben a szabad és kollektív színházcsinálói gyakorlatban is tudnának több előadást létrehozni a nagyközönségnek, úgy, ahogy azt francia, cseh, svájci társaiktól láthatták. Mindenesetre a FACT valóban az inspiráló együttgondolkodás lehetőségét nyújtja minden évben – legyen még sok belőle!

A fesztivál honlapja:

http://szfe.hu/fact_2019/fact/

Fotó: ÉDER VERA és GÁLOS MIHÁLY SAMU

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pikli Natália --

Egykori magyartanár, jelenleg egyetemi oktató, kutató, örök szerelemben a színházzal - akit a színház és színházcsinálás füstje egyszer megcsapott kamaszként... Most épp a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke is.


További írások a rovatból

A Cipolla Collectiva Home Dancing című projektjéről
színház

Beckett újratöltve Beckett újratöltve
Könyvbemutató a Keletben
Interjú Vági Bencével az újcirkusz formáiról, az alkotóművészek sokszínűségéről, a fiatalok lehetőségeiről
színház

Hoztam is, meg nem is Hoztam is, meg nem is
Szeretett vezérünk őspremier a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

gyerek

Rendhagyó gyerekirodalmi videókritika-sorozat indul
Meseterasz – A gyerekirodalomra tekintettel
Fejérvári Zoltán Bach estjének visszajátszása
irodalom

Hát a vátesz, hát ez ilyen Hát a vátesz, hát ez ilyen
A Költő a nappaliban vendége Szálinger Balázs


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés