bezár
 

zene

2020. 04. 23.
A pop punk rock régi-új himnuszai
Green Day: Father of All Motherfuckers (2020)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A mainstream, rádióbarát rockot a tömegekkel megkedveltető pop punk klasszikusok között mindig előkelő helyet foglalt el egy amerikai zenészhármas, a Green Day, amelynek ha nem is teljes életművét, de ikonikus szerzeményeit szinte minden fiatalabb generáció ismeri. A banda három évtizedes pályafutása alatt nagyjából mindvégig hű maradt ugyanazokhoz a gyökerekhez, ahonnan elindult, és bár termékenység és színvonal tekintetében mindkét irányba kilengett már a görbe, a csapat iránti érdeklődés összességében töretlen.

Az együttes egyik legnagyobb húzása, a 2012-es ¡Uno! ¡Dos! ¡Tré! lemeztrilógia sokszínű és kísérletező szemlélete és a 2016-os Revolution Radio útkereső, de erősen nosztalgiára építő dalai után idén februárban új anyaggal rukkolt elő a punktrió, ami egyúttal az előző album törekvéseit is folytatja. A 2020-as Father of All... egyik nagy vívmánya, hogy visszatereli a zenekart a kétezres évekbeli aranykorba, ezáltal újra felfedezi és integrálja azt a vonalat, ami a banda védjegyévé vált, és ami miatt olyan hatalmas népszerűségre tehetett szert.

Forrás: musicserver.cz

A korai időszak csiszolatlansága mellett a letisztult, egyszerű és populáris formák dominálnak a korongon, amelyek a stílus eredendő féktelenségét ötvözik a szelídebb és dallamosabb tónusokkal, így a rajongók pontosan azt kapják, amit várnak, és ezt nem is titkolja az album. Szinte semmi kiszámíthatatlan vagy meglepő nem található a művekben, ám éppen ebben rejlik a varázsuk, hiszen ez az a hang, ami révén a bárki könnyedén azonosulhat a dalokkal, és ami miatt átélhetővé, érthetővé és értékelhetővé válik az egész.

Ezek tipikusan azok a számok, amelyeket hangulatfestőként vagy háttérzeneként bármelyik gengszterfilmben, westernben, szitkomban vagy krimisorozatban el tudna képzelni az ember, vagy amelyeket végigpörget egy házibuliban, egy hétvégi kocsikázáson vagy nyaralás közben, és amelyek még mindig autentikusan idézik meg a kaliforniai álmot – éppen ezért nem okoz csalódást a végeredmény, legyen szó régi rajongóról vagy első találkozásról.

HIRDETÉS

banner

A dalokból emellett hiányzik mindenféle mesterkéltség – sokkal inkább az időzítés és a funkcionalitás kap oroszlánrészt, a kérdés pedig nem az a tartalom esetében, hogy mit, vagy hogyan, hanem, hogy mennyire intenzíven adnak elő.

Greenday

Amíg a banda Jesus of Suburbia című híres rapszódiája egyetlen darabban jelenít meg eltérő stílusokat, a legutóbbi album ennek szöges ellentéte, így bárhol csatlakozik éppen be a hallgató, a lemez univerzális, egységes, lekerekített egész: maga is afféle modern, külvárosi zenei eposz, amely nincs túlfűszerezve és mentes mindenféle fölösleges máztól.

Ehelyett jól felismerhető és lehatárolható elemekkel operál, amelyek a hagyományos punk nyersesége, a garázs rock dinamizmusa és a pop minimalizmusa mellett egy sereg amerikai gitáros műfajt vonultatnak fel külön-külön vagy elegyítve, ily módon a country, a rockabily, a prog rock és a beat is szerepet kap néhány mű esetében.

magazin.aktualne.cz

A stíluson túl, ami leginkább összeköti és jellemzi a dalokat, az esszenciális lüktetés és a markánsan jelenlévő groove, ami magával sodorja és bevonja a közönséget a maga világába, ezzel önkéntelenül is tapsra, éneklésre vagy táncmozdulatokra csábítva az embert.

A darabok erős ritmusközpontúsága emellett az izmos és dísztelen riffekben is megmutatkozik, amelyek ugyancsak a punk alapkoncepció megtestesítői, és bár a szólók emiatt javarészt alárendelt pozícióban vannak, az ügyesen megszerkesztett, mindig a kellő helyre illesztett kiállások pótolják ezt a zenei élményt.

A vokál és az ének szintén több figyelmet élvez a szokásosnál és a ritmusszekcióval teljes összhangban dolgozik, miközben minden ötlet, minden hangszer ott kerül a fókuszba, ahol az a leginkább szükséges – ahogy azt a rock’n’roll nagykönyvében megírták.

Forrás: nme.com

A punk mércével mérve közepes tempó és a monotonitást megtörő, késleltető, elterelő, ugyanakkor hangsúlyos refrének, az újrahasznosított, de saját szájízre formált akkordok, valamint a már korábban jól bevált effektek egy ismerős, mégis felszabadító érzést idéznek elő, miközben a lemez épp emiatt nem tökéletes, de talán nem is kíván az lenni.

Már első hallgatásra is feldereng a kamaszos naivitás, a reménytelen lázadás és az olykor indokolatlan optimizmus egyvelege, ami az irányzat jellegzetessége, de a punk szellemiség vadságát gondosan becsomagolja egy sematikus popkörítés, ami a korai kétezres évek nosztalgiáját és a tízes évek kísérletezéseit tömöríti össze, néha kikacsintva a kilencvenes évek tomboló energikusságára.

A hatvanas és hetvenes évekre való tudatos rájátszás szintén masszívan jelen van, ami a már-már elcsépelt gitárfigurák és az echós hangzás révén egyszerre elidegeníti és közelebb vonzza a hallgatót, aki a punktörténelem afféle átiratát barangolhatja be rövid időutazásra indulva annak különböző korszakaiban.

A címadó dal messze nem a legkiemelkedőbb szerzemény a lemezen, ennek dacára mindenképp jó választás, mivel magában hordozza a Father of All… visszatérő miliőjét, amíg a Sugar Youth, a Take The Money and Crawl és a kimondottan kellemes taktusú, slágerszerű Meet Me On The Roof  ugyanebbe a kategóriába sorolható.

Az album mintadarabja számomra mégis a Fire, Ready, Aim, hiszen a frontember Billie Joe Armstrong erőteljes, harsány regiszterei, a feszes, dübörgő akkordvezetés, a ritmusba óvatosan simuló fillek, illetve a retróhangulatot megkoronázó billentyűk vegyülete ebbe az egy dalba sűríti az anyag velejét.

Érdekes egyéniség, és talán kissé kakukktojás is az Oh Yeah, amelyet Mike Dirnt fülbemászó, kissé hatásvadász, skálázó basszusa és a kommersz popműfajok határán lavírozó ritmusa tesz emlékezetessé, illetve mindenképp megemlíthető még az Red Hot Chili Peppers és Jimi Hendrix pszichedelikus alapjait idéző Junkies on a High is.

Személyes kedvencem a boogie alapú őrülettel tálalt és zajos, vibráló vintage punkba öltöztetett Stab You in the Heart, amely, akár maga a korong is, nem akarja megváltani vagy forradalmasítani a zeneipart - pusztán kikapcsol, felvillanyoz és szórakoztat egy kicsit.

Bélyegkép forrása: consequenceofsound.net

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ocsovai Ferenc --

Zenész, költő, újságíró, végzettsége szerint pedig nemzetközi politológus, diplomáját az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. A blues- és a rockzene, valamint a latin és a szláv kultúra szenvedélyes rajongója, hobbiszinten pedig olykor filmekkel is foglalkozik. Eddig három kötete jelent meg, a Két világ határán (2016), az Oroszlán a ködben (2018), és a Huszonkét év zarándoklat (2019).


További írások a rovatból

Requiem otthon: Mozart gyászmiséje Castellucci rendezésében
Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról
Interjú Vörös Szilvia énekművésszel az útjáról a győri Konzervatóriumtól a Bécsi Staatsoperig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés