bezár
 

színház

2020. 04. 22.
Gyomor és szellem
Knut Hamsun Éhség című regényének adaptációja a Trafóban, Nagy Péter István rendezésében
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A perifériára szorult, egyúttal önsajnálatában meg-megmerítkező művész alakjára afféle közhelyként gondolhatunk – talán joggal, hisz ahogyan ábrázolják, az gyakran merő giccs csupán, az ember szenvedésének hamis megédesítése, majd kiárusítása. Knut Hamsun regényének színpadi adaptációja azonban az éhező író figuráján keresztül egy olyan általános hiányállapotra, egy olyan éhségre mutat rá, mely nemcsak a test, de a szellem és a lélek enyészetét okozhatja.

A soványra fogyott Pedersen Kristiania utcáit rója, átadva magát csapongó képzeletének. Pimaszkodik, közönyös járókelők arcába grimaszol, provokálja őket, hazudozik – eljátszik. Mindenekelőtt azonban éhes, nem képes írni. E kettő szorosan összefonódik, amennyiben az élelem és az íráshoz szükséges figyelem, valamint kusza gondolatainak, képzeteinek elrendezése egyaránt hiányként jelennek meg Pedersen esetében. A koplalást ő maga úgy írja le, mintha agyveleje kifolyna koponyájából, ő pedig üresen lebegne. A testi „üresség” ebben a képletben tehát a szellem meddőségét is jelenti; az én „lebegése”, fizikai helyzetének meghatározhatatlansága pedig jellemzően gondolatai szétszóródásával kapcsolódik össze, ahogyan tévelygése is inkább szellemi vagy lelki folyamatainak „tér-képe”. Az újra és újra megtett vagy egymást keresztező utak, a visszatérés, az eltévedés allegóriák: a gondolkodás fizikai térben való elgondolásai. Mindezt az írás vagy általánosabban: a világjelenségek és az azokat leíró vagy feldolgozó gondolatok rendszertelenségeként is érthetjük.

Szkéné színház

Ehhez hasonlóan az alkotás, az evés (és az ürítés), a létrehozás nyűgje és a testi kín is mintegy magyarázzák, illetve megérzékítik egymást, motívumaikban összemosódnak a fizikai és a szellemi tapasztalatok. Az étel nem marad meg Pedersenben: az elérhető, közönséges, megfogható dolog nem táplálja, „hazugsága” hányingert, undort kelt, öklendésre készteti. Egyszerre vonzza és taszítja őt a táplálék. Ahogy kokettál az étellel, ahogy felidézi ízét, illatát, vagy a zabálást követően rosszul lesz, mintha a sebét újfent megnyitó, kapargató gyereket látnánk. A viszolygás és a vágy itt egy. A var alatti élő, „igazi” hús látványának vágya és a felnyitás, a behatolás iszonyata a megismerés atavisztikus jelenete és tünetegyüttese. Ősiségénél fogva ártatlan kíváncsiság. És mintha ez az ártatlanság, vagy annak vágya diktálná Pedersen önsorsrontását: annak keresése, amit igaznak és talán öröknek fogadhat el.

Keresése azonban rendre kudarcot vall. Isten, tisztesség, becsület, őszinteség – e számára különösen fontos, azonban bonyolult fogalmak kavargása kétségbe ejti, összezavarja, így viselkedése hisztérikus, érthetetlen formát ölt. Mindez Pedersent újabb hiány tapasztalatában részesíti: az egységes és egyértelmű világmagyarázat létében csalódik.

HIRDETÉS

banner

Éhség

Igyekezete, hogy önmaga számára értelmezhető fogalmakat alkosson, a rendőrségi zárkában töltött éjszaka megejtő jelenetében tetőzik. Valódi szellemi gyötrődés ez az őrület határán. Itt érdemes néhány szót ejteni az előadás azon aspektusáról, mely a Hamsun-regény naplószerűségéből fakadó önismétlést és monotonitást egyrészt szuggesztív zenei betétekkel, zajokkal, másrészt pedig a mindvégig forgó kamera képeivel lazítja fel. A színpadi kamerahasználat s az élőképek vetítése alkalmas arra, hogy az arc rándulásai a legkisebb részletekig megfigyelhetők legyenek. Így az elmebomlás folyamatát, a valóság elhagyását, az elvont fogalmak konvencionális jelentéstől megfosztott örvénylését ijesztően közelről, felkavaró álomszekvenciaként látjuk. Végül a szó, a forma mintegy létrejön a semmiből: kuboaa. Ahogyan az éhséget csillapítani hivatott élelem, úgy az eleve adott szókészlet is közönségesként tűnik fel Pedersen előtt. Az egyedülállóság, a kiváltságosság pótléka, de bizonyítéka is számára, hogy egy új szó kiötlésével mások számára elérhetetlen szférákat ér el. Egy ál(om)-nyelv, egy saját nyelv megalkotásának gesztusa ez. A jelentés elmaradása, vagyis a vágyott csend maga.

Ez a csend a Pedersen számára értelmezhetetlen jelentések, jelenségek keltette zaj megszűntét jelenti, mely zajban egyébként részesül a néző is, miközben a főszereplőt hallgatja: az asszociáció, a képzelet áramlása, a fel-felvillanó jelentések határozzák meg ezt a belső beszédet, így magának a figyelemnek a gyakori irányváltozását, dinamikáját is. Az előadás ezt a lázálomszerű, delíriumos tudatműködést szerencsés módon képes nemcsak Pedersen megnyilatkozásai által, hanem egyenesen a néző idegrendszerét célzó megoldásokkal közvetíteni, méghozzá a fent említett felzaklató képek és zenei eszközök használatával.

Pedersen zavara így ragályossá válik. Nézőként, befogadóként tehát meglehetősen nehéz lehet megértéssel, türelemmel fordulnunk e figura felé. Frusztrációja, önértékelési zavara, az elismerés, a szeretet iránti vágya, illetve az ezekből fakadó infantilis viselkedése zavarba ejtő, méltatlan. Ugyanakkor az ezen tünetek mögött húzódó hiányérzet egyetemes jellegű, mind részesülünk belőle, ezért a képmutatás, a sumákság, a kisebb-nagyobb hazugságok szintén egyetemes volta – épp, ahogy Pedersennél láthatjuk.

Az előadás Pedersen sajátos nehézségein, valamint a tönk szélére sodródott alkotó nyűgén túl olyan, a nyelvet és a megismerést érintő, az egzisztencializmusból is ismert problémákra kérdez rá, amelyek tudatosítása Camus értelmezésében a „megrendüléshez” vezet. Az értelemadás, az átfogó magyarázat lehetetlenségének belátásán, a látszatokra, hangulatokra való hagyatkozáson túl – Camus abszurdról szóló esszéje szerint – a létezésbe vetett emberi lénynek nem igazán marad más lehetősége. E gondolat egy alapvető hiányállapotra utal: a már említett egységes, rögzíthető értelem hiányára. Milyen más fiziológiai tünettel volna ez a hiányállapot hasonlítható, mint az éhséggel?

Sándor Júlia – Nagy Péter István: Éhség. Knut Hamusn regénye alapján. Az előadás szövege Pap Vera-Ágnes fordításának felhasználásával készült. A Trafó és a Vörösmarty Színház közös produkciója. Szereplők: Domokos Zsolt, Dunai Csenge, Galkó Balázs, Nagy Norbert, Pallag Márton, Pálya Pompónia. Dramaturg: Sándor Júlia. Látványtervező: Devich Botond e.h.. Zene: Dargay Marcell. Sound design: Csizmás András. Operatőr: Vincze Alina. Videó: Virág Balázs. A látványtervező munkatársa: Pestalits Benjámin. Kamera asszisztens: Tóth Artúr. Produkciós vezető: Trifonov Dóra. Rendező: Nagy Péter István e.h. Fotók forrása: trafo.hu, a képeket Éder Vera készítette.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Gergely Bethlenfalvy --


További írások a rovatból

színház

Mese a jó csábításáról Mese a jó csábításáról
Mikszáth Kálmán: A fekete kakas Fabók Mariann előadásában
Interjú Veress Annával a német és a magyar színházi rendszer különbségeiről és hasonlóságairól, a dramaturgok pozíciójáról, alkotótársakról
színház

Mert szolidaritás nélkül megfulladunk… Mert szolidaritás nélkül megfulladunk…
Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre

Más művészeti ágakról

irodalom

(K) mint Kukorelly (K) mint Kukorelly
Cé cé cé pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, Budapest, Kalligram, 2019
Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban
The Lazys: Tropical Hazards (2018)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés