bezár
 

zene

2008. 05. 26.
Zenés est, két pólussal
Level Exit, Kill With Hate, Stigma, Almost Saint, Baskíria és Depths Of Depravity koncert a Kék Yukban, május 17
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zenés est, két pólussal Bőrgatyában f*sz feláll, nincs jobb mint a black metal!” – Hangzik a Tesstimony Tóth Balázsának örökérvényű jelmondata. A Kettőnégy parodisztikus tudósításában elhangzottakra igencsak rájátszani látszik a hazai metál fellegvárának, a Kék/Vörös Yuknak keményzenei közönsége. Az észak-budai klub darabolós fémzenenei rendezvényén kezdtem az estét, s Dél-Pest egyik leghírhedtebb underground klubjában, a Gyárban fejeztem be. Szubkultúra-fasizmusom kétpólusúságáról alább lehet olvasni.
Május 17.: Black/Death Night néven egy közepes keménymetálos esemény veszi kezdetét a Kék Yukban. A hangulatfelelős most a hazai black körök legszélesebb körben ismert üdvöskéje, a Baskíria, illetve az a death metál banda, amelyik (a Gutted után) a legnagyobb nívót tudhatja magáénak idehaza: A Depths Of Depravityvel elég sok feketeruhás, bőrmetálost csábított le a rendezvény. Eredetileg úgy volt, hogy Dark Sensation néven egy belga extrém metál együttes is ellátogat a klubba, de a végére nem lett belőle semmi. Sebaj, eggyel kevesebb kitalálnivaló együttes a vízfejű hazai metálközönségnek (valamiért ugyanis még mindig nem tudják egyesek, hogy milyen koncertre jönnek el).

Eleinte most is láthatóan kevesen tudták, milyen banda készülődik a színpadon: hatalmasat néztünk, amikor hírtelen rádöbbentünk, hogy a Level Exit az első fellépő – azért illene előre beharangozni, hogy a 100 közül épp melyik hazai metál bandát hívták el előzenekarnak. A Level Exit abszolút nem nagy durranás, egyszerű koncert death metál; bár a vontatottsága hasonlóvá teszi a legtöbb mainstream doom együtteshez: hömpölygősebb, kevésbé feszes, tehát a zene instrumentális része – ha jól ki van dolgozva – megfelelően érdekes.

A bandával kapcsolatban sajnos most is ugyanaz maradt meg bennem, mint egy régebbi fellépésük alkalmával: meglepő, hogy vannak még olyan, sok éve aktívan koncertező előadók, akik csak kemény alkoholos befolyásoltság alatt tudnak kiállni a nagyérdemű elé. Már-már én éreztem égőnek azt, amit az énekes a színpadon művelt: vérciki részeg bohóckodás, görcsösen erre-arra kapkodás, mindehhez pedig túlságosan kevés zenei hozzáértés. Csak hogy a legnevetségesebb részeket említsem: showmesterünk az egyik pillanatban a közönségnek háttal mutogat písz-jeleket, máskor a sörösdobozért tántorog el a színpad másik végébe, majd üveges szemekkel maga elé bámulva próbálja tettetni, hogy még köztünk van: illúzióromboló látvány.

Nem kevésbé illúzióromboló, mint a Stigma (szintén nem szerepelt az eredeti fellépőlistában) produkciója. Sima, sablonos darabolós death metál, noha nem igazán lehet eldönteni, hogy inkább a szétesettebb, thrashesebb vonal felé húznak vagy a pattogósabb oldschool kompromisszummentes death felé. Ez némiképp zavaró volt, amellett, hogy eléggé tipikus, masszás egyvelegszámokat hoztak össze. Megpróbálkoztak egy Behemoth feldolgozással is (Conquer All), de sem instrumentálisan, sem az énekkel nem sikerült hozni a lengyel példakép színvonalát. A saját számok közül a Frederik című volt a legélvezhetőbb. B-kategóriának nem rossz, bár én ennél többet várnék.

A fellépés végig olyan volt, mintha a kelleténél kettővel, de legalább eggyel több ember állna fenn a színpadon. Egy énekes a mélyebb morgásoknak, egy a reszelősebb magas regisztereknek: ez előbbi teljesít zeneileg, az utóbbi csinálja a show-t. Az ötlet nem rossz, de egyiket sem sikerült maradéktalanul hozni, ráadásul kimondottan zavaró volt az élesebb, kevésbé öblös énekhang időszakos hiánya, illetve a tagok durrbele, rövidnadrágos nu metál stílusa, ám – a körülöttem állókat idézve – legalább zúzott. Élvezhető is volt meg nem is; el is ment meg nem is, az összhatás vegyes.

Hasonlóan vegyes, mint a kezdés maga: a fenti két együttes fellépése között, úgy nagyjából fél óra erejéig szerencsénk volt a Kill With Hate produkciójához is. A Sin Of Kain énekesét, Cathart, illetve az underground black metál egyik kisebb csillagát, Khrult köszönthettük a színpadon, mint az együttes vokalistáját illetve dobosát. Mint mindig, az oldschool death metál gyilkos hangulata az egész közönséget magával ragadta: a gitárok reszelése már az első pillanatokban hatalmasat robbant, majd egészen a koncert végéig szőnyegbombázásként hatott az első sorokban állókra.

A technikás riffek egymással incselkedő, itt-ott egészen progresszívnak tetsző futama kiváló összhangban volt a feszes tempójával kalapáló dobbal. Amikor a zene futama felgyorsult, mintha napalmos hordó robbant volna, mialatt a basszus finom duruzsolása úgy hatott, mintha tompafejű ütvefúróval feszítenék az ember koponyáját. Az emberek adrenalinszintje az egekben, a hangulat pedig pattanásig feszült. (Az énekes buzdításának hála a közönség még meg is mozdult a zenére...) A légkör bombasztikus volt: belevalóságból, hitelességből 5-ös, betonozásból úgyszint.

Kimondottan vicces volt, hogy eközben a koncertezők közül elég kevesen tudták, éppen melyik együttes áll az orruk előtt. Egyesek a Level Exitre azt hitték, hogy a Kill With Hate, mások a Stigmát nem tudták hová tenni. Volt olyan, aki valamelyik együttesre szemrebbenés nélkül rámondta, hogy a Baskíria. Elgondolkodtató, hogy a közönségből hányan lehettek ott a zene miatt (végignézve a megjelenteken, pesszimistán 20%-ot mondanék. A többiek apropója csak a sör, a zúzás és persze a nők lehetett).

A lehangoló órás átszerelések, a felemás produkciók már az Almost Saint kezdése előtt ellaposították a koncert hangulatát. Amikor a melodikus black/death együttes a lovak közé csapott, a közönség kétszeresére dagadt a nagyteremben. Furcsa: A Kill With Hate megfelelően igényes, technikásan kidolgozott zenéjére jóval kevesebben voltak kíváncsiak, mint az Almost Saint masszás, hatásvadász módon összedobott szintetizátoros–gitáros-dallamos kazalzenéjére.

Az Almost Saint rengeteg felesleges ritmusváltással él, pedig ettől nem lesz összetettebb a zene – ahhoz jóval több hangnemváltásra is szükség volna. Sokan hozzák fel pozitívumként, hogy hangulatilag igenis nagyon összetett (egyszer sírnak a gitárok, máskor keményen feszülnek a dobhártyáknak), nekem azonban valahogy mégis kevés. Talán azért, mert ezt a se nem ilyen, se nem olyan, középfinom stílust millióan játsszák a világon: unalmas, sablonos, elcsépelt, még csak nem is ötletes, a hangulata pedig egyáltalán nem elég atmoszférikus ahhoz, hogy az érzelmekre gyakorolt hatásáért legyen érdemes hallgatni.

A technikásság, progresszívitás olyan távol áll tőlük, mint ide Timbuktu. Már sokadjára csodálkozom el azon, hogy a hazai metalzine-írók miért értékelik 10-ből 8-9-re a lemezeiket (már a meglévő kettőt), amikor az Almost Saint számomra csak átlagos (egy ilyen kezdés után pedig már idegesítően semmilyen) zenekar.
 
 
A színvonal ezek után a béka feneke alá süllyedt, úgy minimum 20m-rel. 1 óra is elmúlt már, mire a Baskíria hajlandó volt kiállni a koncertezők elé: új felállás, láthatóan tagcserék történtek ismét, már nem is igazán tudom követni, ki van a bandában és ki nincs benne. Az Almost Saint után pedig nekem már a Baskíria is a B-kategória legalja volt: szabványkemény grindolgatás, károgás, hörgés, semmi extra. Pogány anarchia néhány belassulással fűszerezve: az embert 5 perc alatt túljuttatta azon a holtponton, ami a semmilyen zenéket választja el a karakteresektől. Miután megállapítottam, hogy a Baskíria még mindig nem az (pedig lehetne…), úgy döntöttem elmenekülök.

… és így jutottam el a bőrnadrágos blackerek világából a Gyár aznapi Suttyódiszkó nevezetű rendezvényére. Sok különbség nem volt: itt feketeruhás zenei analfabéták, ott meg szándékosan rossz zenére táncoló színesruhások. Lényeges különbséget nem látok.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

A prae.hu művészeti portál körkérdése zeneszerzőkhöz: Dinyés Dániel válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Bujdosó Márton
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Beischer-Matyó Tamás válaszol
Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés