bezár
 

színház

2020. 06. 16.
Matrózkaland, kalózhadak
Színház a karanténból – Kincses sziget a londoni National Theatre-ből
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A londoni National Theatre 2013-ban vitte színre Stevenson klasszikusát Polly Findlay rendezésében. A National Theatre at Home program keretében az előadás ingyenesen hozzáférhetővé vált online. A sodró adaptáció mesés kalandokat kínál minden nézőnek, modern csavarokkal, melyek feltárják a fejlődéstörténetben megbúvó traumát.

A Kincses sziget pompás színpadképe új világot épít fel a néző szeme előtt. A nyitóképnél a játékteret a sziget bordaszerű sziklái ölelik körbe és kék-narancs fények világítják be, hull a hó, és tűz lobog, ahogy Jim mesélni kezdi kalandjait. A szereplők maguk mozgatják a masszív díszleteket köteleket húzva és kellékeket görgetve, így a helyszínek változása az előadás szerves részévé válik: a látvány a történettel együtt bontakozik ki, mintha a képzeletünk festené elénk. Az első felvonás egy diadalmas pillanatában a Hispaniola legénysége egy öt méter magas hajódíszletet húz fel gondosan berendezett kabinnal, árbóccal és kormánykerékkel, mire a felvételen a közönség tapsban tör ki. A lenyűgöző látványvilág remekül adja át a kalandregény határtalan fantáziáját, és közvetíti a serdülő Jim gyermeki ámulatát.

Szkéné színház

Kincses sziget

Jim egyszerre narrátor és főszereplő, akit Patsy Ferran elragadóan lelkes, heves, nyughatatlan figuraként jelenít meg. Lehetetlen nem rá figyelni. Az adaptáció Jim nemét kérdésessé teszi: női színész játssza, férfiruhában, és a többi szereplő felváltva hivatkozik rá lányként vagy fiúként. Ez teret ad az előadásnak, hogy Jim fejlődéstörténetét komplexebbé tegye. A kapitánynak felcsapott Trelawney ráripakodik, hogy a térképek csak férfiaknak valók, és a konyhába küldi dolgozni. Bár Jim tud olvasni, kuktaként pedig nincs tapasztalata, feltételezett neme olyan helyzetbe kényszeríti, ahol tudása és tehetsége nem érvényesülhet. Ez lehetőséget kínál a haramia Long John Silvernek, hogy magához édesgesse, mint az egyetlen felnőtt, aki látja benne a potenciált, függetlenül attól, milyen nemhez tartozik.

Az előadás szerelmi szálat fon kettejük közé, mely a könyvben nem volt jelen. Amikor csillagokat néznek, a Vénusz az első bolygó, melyet Jim meglát a planetáriumként felvetített égbolton, érzékeltetve, hogy Long John Silver az első férfi, aki felé vonzalmat érez. Ez a könyvhöz képest új motivációt ad Jimnek, hogy vakon bízzon a haramiában. Amikor viszont Long John Silver megcsókolja, Jim a közönség felé fordulva megdöbbenve kijelenti, hogy „ehhez túl fiatal vagyok.” Ez a fordulópont rezonál a regény fő témájára, ami a határt keresi álmodozás és valóság között. Bár képzeletben nagy mulatság felcsapni kalóznak, Jim szembesül a valóság morális kihívásaival, felismerve, hogy bűnözőkkel barátkozik. Ugyanígy a serdülő vonzalom viszonzatlanul csak ártatlan ábránd, Long John Silver futó csókja viszont aggasztó.

Ez a vonal egy új tanulságot tár a közönség elé. Míg a regény „ne álljunk be kalóznak” üzenete manapság már ugyancsak megkopott, a színpadi adaptáció behozza a trauma aspektusát. Jim és Ben Gunn, a szigeten hagyott egykori kalózinas és Long John Silver másik átejtett áldozata közösen gyógyulnak lelki sebeikből. Jim bizalma egy időre teljesen megrendül a felnőttekben, olyannyira, hogy elhiszi, hogy az őt oltalmazó Dr. Livesey elárulta. Végül nagyanyja emlékének köszönheti, hogy visszatalál önmagához. Az otthon és a család morális biztonságot nyújt, mely erőt ad Jimnek, hogy ismeretlen helyzetekben, egyedül is kiálljon magáért, kiteljesítve fejlődéstörténetét.

A komoly témák behozásával együtt is az előadás mindvégig könnyed és komikus. Erre nagyban rájátszik a humorral átszőtt narráció, a sorozatos helyzetkomikumok, mókás jelmezek és kellékek, Billy Bones feneketlen kincsesládájától a fegyvernek használt bőrfújtatóig. A párbajok mesterkélt mozdulatai közben nem aggódunk senki életéért, és a holtakat jótékony homály fedi.

Az oldott hangulat mélyebb üzenetekkel párosul a zenei megoldásokban is. Az élő muzsika legfőbb eleme a jeleneteket összekötő tengerésznóták, melyeknek Angliában évszázados hagyománya van. Ezek a dalok történelmi kontextusba ágyazzák a mesés történetet. Bár a Kincses sziget dicső, letűnt korként tekint vissza a tengerészet épp letűnő aranykorára, az előadás kritikusabban reflektál az imperializmus emlékére. Erre a történelmi kontraszt mellett példa pár hangsúlyos kijelentés („A kincstől még az angolok is megőrülnek,” „A sziget nem szereti, ha bántják”) és Ben Gunn karaktere: a calibáni barbár egy fehér angol srác, aki felismeri, hogy az általa korábban élvezett civilizáció története sötét és véres.

Az előadás egy keretes szerkezet beemelésével tartogat még újdonságokat. Megnyugodva térünk vissza a nyitó díszlethez, ahol Jim boldogan fut nagyanyja karjaiba – ez a váratlan csavar viszont megkérdőjelezi a happy endet. A csattanó tovább bátorítja a nézőt, hogy gondolja át és értelmezze újra a forrásmunkát. A kedves gyerekkori klasszikusaink modern szemmel talán nem olyan ártatlanok, és érdemes feltárni mögöttes tartalmukat.

Robert Louis Stevenson: Kincses sziget (Treasure Island)
Színpadra írta: Bryony Lavery
Játsszák: Patsy Ferran, Arthur Darvill, Nick Fletcher, Gillan Hanna, Helen Lymbery,  Aidan Kelly, Raj Bajaj, Oliver Birch, Danial Coonan, Claire-Louise Cordwell, Angela de Castro, Paul Dodds, Heather Dutton, Joshua James, Lena Kaur, David Langham, Jonathan Livingstone,  Alexandra Maher, Alastair Parker, Tim Samuels, David Sterne
Díszlettervező: Lizzie Calchan
Zene: Dan Jones, John Tams
Rendezte: Polly Findlay
Az előadás felvételét 2015-ben rögzítették 
National Theatre at Home
Fotók: Johan Persson

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Székelyhidi E. Johanna --

Székelyhidi E. Johanna az ELTE BTK Doktori Irodalomtudományi Iskolájának hallgatója, ahol genderkérdéseket kutat kortárs angol drámákban. Az EASPop kutatócsoport tagjaként rajongói történetekkel foglalkozik a popkultúrában.


További írások a rovatból

A Trojka Színházi Társulás Dekameron2020 című színházi kísérletéről
Színház a karanténból: Milo Rau LENIN című előadásáról
Interjú Rab Gyula tenor énekművésszel az énektanulmányok adta lehetőségekről, szerepeiről, hatásról és sikerről
színház

Az önmagába zárt én Az önmagába zárt én
Világszínház otthon: Bodó Viktor Peer Gynt rendezése a bécsi Volkstheaterben

Más művészeti ágakról

Judd Apatow: Staten Island királya
art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez
gyerek

Különleges videós produkció készült a rendszerváltásról
A Faktor Terminál produkciója a Tilos az Á Könyvek kötete alapján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés