bezár
 

irodalom

2020. 07. 02.
A heterogén lét igenlése
Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
A heterogén lét igenlése A lét elviselhetetlen könnyűsége a kunderai regényvilág és alkotási mód egy mintapéldánya, melyben a minket végnélkül körülvevő világproblematikák és létkérdések kelnek életre, egy egészen különleges szemantikai tánckörben[1]. A regény karakterei közti feszültség olyan heterogén hálózatot alkot és képez le, melybe a mindennapok embere újra és újra belegabalyodik. Így Kundera, bár megkísérli a zűrzavar, és ezáltal a modern egyén visszatérő léthelyzeteinek ábrázolását, feloldást mégsem ad. A regény válasza a heterogenitás katartikus ünnepe: a világ sokszínű, rendezetlen és kiismerhetetlen szépségének igenlését olvashatjuk ki belőle.  

A regény egyik különlegessége, amely hozzájárul a bonyolult szemantikai hálózat felépítéséhez, a metanyelv folyamatos használata a karakterteremtés és a tagolás során. A kompozíció szándékolt láttatása[2] egyrészt abban nyilvánul meg, ahogy a regény a megszokott kunderai hetes tagolást követi, mindezzel pedig folyamatosan felhívja a figyelmet a megszerkesztettség és a regénykompozíció konstruktív jellegére. A karakterteremtés kapcsán mindez még explicitebb módon, a narrátor közvetlen reflexióiban jelenik meg. Ezáltal a mű időről időre rámutat önmaga fikcionalitására, létrehozva ezzel egy olyan metateret, melyben a befogadót újra és újra kizökkenti a regényszerű történetmesélés illúziójából. A szöveg így felfedi saját maga konstruált voltát, az általa működtetett karakterek pedig elvesztik az emberi jellegüket.

Ekképpen ők is csak jelekké, szimbólumokká, hordozókká válnak a jelentésrétegek kunderai komplexitásában.

A regényben tehát a karakterek reflektált eredettörténeteket kapnak, melyek alapján a szöveg pontról pontra bizonytalanítja el a befogadóját azok hús-vér létéről. A karakterteremtéshez való folyamatos visszacsatolás a narrátori attitűdöt és a szövegtestet egy „szöveg előtti” látásmóddal ruházza fel, melyben a teremtés alapvető aktusait a kijelentés és a szövegvezetés irányítja. Ezáltal Tomas, Tereza, Sabina és Frank mind–mind a szöveg jelenlétében konstruált karakterekként értelmezhetőek, amelyek a szövegszervező szimbolika és jelentésmozzanatok sorába beékelődve képezik azt a sokszólamú kánont[3], amely a szöveg alapjellegét adja.

Emellett a regény jellegzetessége, hogy a belső metaforikus-filozófiai tér a zenei szerkesztést idéző szemantikai hálóként konstruálódik meg, melyben dinamikusan változó jelentéselemmé redukált szereplőket működtet. A hálón belül – amely nem csak a cselekmény, de a narráció szintjét is szervezi – folyamatos tézis-antitézis pulzálásra figyelhetünk fel, melyet a fel-felvillantott eszmék és motívumok végnélküli bukása, elismerése és újraértelmezése ad. Mindennek dinamikája a karakterekben teljesedik ki, hiszen az adott motívumok létfilozófiai aspektusai közé modellizált valóságként költöznek be a szereplők. Így a mű által felállított szemantikai hálóban a karakterek különböző gondolatok képviselőjeként, árnyékaként és adott esetben inverzeként működnek. Ebben a kísérleti térben az egyetlen stabil jelenléttel rendelkező létérzet a viszonylagosság, amely többszörösen visszaigazolt szervezőfogalma a regénynek. Az eszmerendszer, mely minden aspektusában más-más igazságot közvetít, egyedül a viszonylagosság és a bizonytalanság állandóságának hírnöke. Az eszmék és gondolatok a karakterek működtetésében mindig újabb oldalukat fedik fel, elbizonytalanítva az olvasót a valóság és az objektív igazság létezésében. Így teremti meg a Kundera-szöveg a világ érthetetlenségének létérzetét, amelybe beágyazva a különböző filozófiai létkérdések újabb perspektívái nyílnak meg. Ehhez a létérzethez tehát egyszerre játszik össze a metaszöveg-szerkezete és a karakterek eszmeigazolása és tagadása. Az előbbi esetében ennek az érzetnek a legfőbb táptalaját a befogadó teljes kizökkentése adja, melyet az újabb áltatás, majd újabb kizökkentés követ.

A regény így olyan módon számol le a valósággal, hogy szembefordul minden didaktikus üzenethordozói szerepkörrel. Teszi ezt annak a meggyőződésnek a nevében miszerint a szöveg mint fikció is csak bizonytalanság függvényében értelmezhető. A karakterek pedig többé már nem tükörképként, hanem eszmék képviselőiként és tagadóiként lépnek színre, folyamatosan emlékeztetve az olvasót a fikcióra és a valós világ koherenciájának teljes hiányára.

A regény tehát Kundera kezei között nem a lét bizonyosságának, hanem annak teljes ellehetetlenítésének és kételyeinek a színtere.

A kunderai reflektált karakterteremtés esetében megfigyelhetőek fő csomópontok, melyeket az adott karakterek magukban hordoznak, megszemélyesítenek, cáfolnak, és a léthelyzetükből kifolyólag folyamatosan körbejárnak. Így foglalják el a helyüket a felépített jelentésmezőben, ahol a mozgásukat lekövetve különböző eszmék, gondolatok és szimbólumok leáldozásának és igazolásának lehetünk szemtanúi. A szereplők által lejtett „szemantikai keringő”[4] – melyben a jelentésrétegek egymással összejátszva el-elbillentik a gondolati tér szilárdnak hitt igazságait – a regény cselekményviszonyainak szervezőelve.[5] Tomas karakterének belső szemantikai csomópontjaként az üresség vagy testetlenség jelenségét, az együttérzés alapérzetét, a küldetés, azaz az „es muss sein” beethoveni alapelvét és a Trisztán-Don Juan oppozíciót jelölhetjük ki. A testetlen üresség Tomas életének többször visszaigazolt szervezője, a családtalanság, gyökértelenség és a giccs alapvető ellentéteként. Az együttérzés létrendező problematikája Tereza jelenlétében bontakozik ki. A szerelem és az együttérzés összeolvadt és mégis ambivalens érzetkörei adják a műben többször felbukkanó hermafrodita szerelmi egyesülés ideáját. Az „es muss sein” küldetéstudata, a belső késztetés egyetlen megnyilvánulása Tomas létében, mely adott perspektívából a létezés értelmének a magyarázata. Tomas esetében a sebészet az „es muss sein” tiszta akarata, mely a szentségtörés aktusát, és az isteni lezártság megtörését hordozza magában. A Trisztán és Don Juan ellentét pár Tomas életének két pólusát reprezentálja, amelyeknek igaz és hamis volta felfedhetetlen.

Tereza karaktere a gyermekiesség és a szexualitás ellentmondásos mezsgyéjén mozog, mely mellé a testben való meghatározott létezés és a mózesi sors motívumai társulnak. A gyermekiesség és a testi létezés szorosan összefügg az identitásképzés bizonyos aspektusaival, amely kapcsán Tereza a belső bizonytalanságából fakadóan külső oppozíciós párok jelentéssel való felruházásával, külső oszlopok közé építi az életét. Így válik Tomas és a saját teste is tájékozódási ponttá az identifikációja során. A gyermeki függőség és a felbontott testhatárok mind-mind a belső koherencia illúziójának hiányára utalnak, melyet például a testi tükörkép segítségével próbál megkonstruálni. A Mózes-párhuzam, bár erőteljesen Tereza gyermeki létére, és kiszolgáltatottságára is utal, a mű előrehaladtával további jelentésrétegekkel bővül. [6] Tereza esetében mindezek akkor nyerik el igazi jelentésüket, amikor a Prágai tavasz folyamán a karakternek az orosz tankok kiegyensúlyozottságot hoznak. Itt mutatkozik meg a mózesi sors közvetlen jelenléte, mely alapján Tereza megszállás iránti extázisában az elnyomás ellen harcoló vezér szerepe teljesedik ki.

Sabina karakterének fő reflektált származási motívumai az árulás aktusa és a fekete keménykalap. Az előbbi a műben úgy mutatkozik meg, hogy Sabina élete az árulások és antitézisek sorozata. A létének dinamikáját a folyamatos megtagadás, kiábrándulás és elhagyás adja, amelyet az élet minden lehetséges kötődésével szemben megtesz. Így válik Sabina karaktere gyökértelenné, társadalmilag és individuális szinten is könnyeddé, mely által a könnyűség perverz függőségként válik létének alapelemévé. A folyamatos elszakadás aktusa és az antitézis az egyformaság és a homogenitás végnélküli tagadásából fakad, mely a regény heterogenitást hirdető szerkezeti módjának ad önigazolást. Az egységesítésre és az egy meghatározott valóságra és perspektívára építő elnyomó rendszereknek a kritikája sejlik fel Sabina által újra és újra felhangzó tagadásban.

Franz, a regény negyedik szereplője a Meg nem értett szavak fejezetében lép be a történetben, mely előrevetíti az egyik meghatározó létezési motívumát, a tévedést és a világ érthetetlenségét. Franz, bár a regény történetében próbál különböző ideológiák és gondolatok képviselőjévé válni, újra és újra félreértelmez és eltéved a szöveg eszme és jelentés-kavalkádában. Az egyetlen stabilitást számára a rá meredő metafizikai szem tudata, azaz a transzcendens felső vezető iránti vágya adja, melynek szerepével Sabinát ruházza fel.

Így válnak Kundera karakterei és a köztük húzódó viszonyok  a világunk sokszínűségének tükrévé, emlékeztetve minket arra, hogy, ahogy a szöveg szemantikai hálózata, az emberi lét is újabb és újabb rétegeket rejt.

fotó: szentimreantikvarium.hu



[1] Barabás Zénó: Érdemes-e embernek lenni?, Beszélő, 1987/22., 171

[2] Csanda Gábor: A regényíró (Kundera két könyvéről), Kalligram, Budapest, 1992/ 7-8

[3] Barabás, Uo..

[4]  Uo.

[5]  Uo.

[6] Mózes alakja egyszerre képviseli az evilági kegyetlenség ellen való lázadást, az isteni gondviselést, a származás felőli tudatlanságot, az idegenséget, az identitáskeresést és a vezérség jelentésrétegeit is.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tóth Ramóna Mirtill --

1999-ben született Budapesten. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán tanul, kultúratudomány és művelődéstörténet szakirányon. Publikációi a prae.hu, az f21.hu és a Nincs.online felületein jelennek meg. A Nincs online folyóirat alapítótagja és szerkesztője.


További írások a rovatból

irodalom

Aranykapu Aranykapu
Gáspár-Singer Anna novellája a Prae spekulatív fikció témájú számából
irodalom

47° 47′ 40″N 19° 02′ 05″E 47° 47′ 40″N 19° 02′ 05″E
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 6. nap
irodalom

Értékelés, felolvasás, lazulás Értékelés, felolvasás, lazulás
SZÍN Szépírónők Évadzáró Buli

Más művészeti ágakról

színház

Shakespeare, amikor magyar és abszurd Shakespeare, amikor magyar és abszurd
Hamlear a Gyulai Várszínházban
színház

A színházi nevelés felelőssége A színházi nevelés felelőssége
Ahogy teccik a Gyulai Shakespeare Fesztiválon
Rómeó-misszió avagy Rómeó és Júlia a Kaposvári Egyetem harmadéves színész osztálya előadásában Gyulán
színház

Ennél hangosabban nem lehet kiáltani Ennél hangosabban nem lehet kiáltani
A Mefisztó bemutatója az Átriumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés