bezár
 

irodalom

2008. 06. 04.
Tandori és Woolf
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tandori és Woolf „Nagyon bízom könyvem jócskán ígérkező egyediségében” – olvasható Tandori könyvének második fejezetében (hihetünk neki?), s tegyük hozzá, nem is ok nélkül való ez a bizakodás. A szerző Kilobbant sejtcsomók című művében ugyanis arra vállalkozik, hogy sorjázó gondolatait Virginia Woolf általa lefordított regényeinek irányába terelve, megossza olvasóival a fordítás alatt-után-közben-mellett szerzett élményeit, tapasztalatait, valamint emlékeit, megjegyzéseit, gondolatait.


Igazából nehéz, majdhogynem lehetetlen megállapítani vagy behatárolni, mi is ez a könyv valójában. Egy, a Woolf-művek szubjektív interpretációjával (is) vegyített szeretetteljes, fordítói viszony bemutatása, egy – Virginia regényeihez és Virginia elképzelt személyiségéhez való – kötődés lenyomata, vagy a fordító-Tandori egy életkorszakára történő utólagos (ön)reflexió, impresszionisztikus visszatekintés csupán? („Furcsa manapság ez az egész.”)
Nehéz megmondani (kell-e egyáltalán?), kinek is szól a Kilobbant sejtcsomók kilenc különálló-összetartozó-egymásba folyó fejezete.

Azoknak, akik olvasták az írónő műveit, vagyis akik többé-kevésbé otthon vannak Virginia szereplőinek világában? (E nélkül az előzetes tudás nélkül ugyanis egész fejezetrészek válnak értelmezhetetlenné és követhetetlenné.)

Azoknak, akik ismerik Londont? (Tandori szemével? Vagy Virginiáéval?)

Netán azoknak szól a könyv, akik személyesen még nem találkoztak Virginia Woolf regényeivel (semmi esetre sem!), és avval a naiv várakozással lapozzák fel Tandori saját kezűleg illusztrált könyvét, hogy az majd kedvet csinál Woolf műveihez? (Ők csalódni fognak.)

Vagy azoknak íródott a Kilobbant sejtcsomók, akiket a fordítás rejtelmei, Tandori titkos fordítói módszere érdekel? (Sajnos nem lesznek okosabbak: a szerző ugyanis nem rukkol elő a „tuti recepttel”.)

Vagy talán elképzelhető, hogy nem is Virginia a Tandori-könyv voltaképpeni főszereplője, hanem maga az idős Tandori, aki Woolf regényeit matériaként használja fel arra, hogy (ismét) magáról beszélhessen? (Megjegyzem, nem mond el túl sok(új)at magáról.)

Ki tudja?

.

.

.

A Kilobbant sejtcsomók mindenesetre kicsit tudatfolyam („egyáltalán?”), kicsit eklektikus („buta kifejezés, jaj”), és / de mindenképpen nagyon tandoris – a szó játékos értelemében (szójáték?).

Tandorinak Virginia Woolf munkáihoz való személyes viszonyán túl szó van itt bőven, például a jelenről – Tandori jelenbeli testi-lelki állapotáról, megmagyarázhatatlan, rejtélyes-komikus-alattomos „alhasi bajáról(epe, vese?), amelynek okát mindvégig homály fedi („Az időjárástól, akkor?) –, a múltról (aminek néhol köze van Virginiához, máskor meg nem).


És persze szó van teddy-mackókról, madarakról és lovakról is. És Virginiáról. Mindenek előtt, alatt, közben vagy után. Mellett. Helyett.


A titokzatos Virginiáról, akiről annyian annyit írtak már, és akiről mégis több a tárgyi adat, a tényanyag, mint a valódi, kritikai reflexió. (Tandori könyve sem az. Nem kritikai. Reflexió?)


Tandori írás közben listázza a rendelkezésére álló szakirodalmakat, odamegy a könyvespolcához, leltárt készít. Elhúzza előttünk a mézesmadzagot; várjuk, hátha elárul magáról valami érdekes, új részletet. Gépelés közben madárkákat etet, miközben elénk csak emlékmorzsáit hinti – inkább mutatóba, semmint tényleges fogyasztásra.

Semmit sem fejez be egészen, minden megmarad darabokban.


Elkezdi az anekdotákat, felkelti és fokozza az érdeklődésünket, hogy aztán elegánsan félbeszakít(has)sa önmagát... „de hagyjuk”.


Az olvasó pedig, nem tehet mást, mint hogy valóban hagyja.


Hagyja, hogy Tandori a saját ritmusában csapongjon, meséljen, elidőzzön „egy böhöm, kavicsnál”, egy ballonkabátnál vagy egy sétabotnál; aztán hirtelen témát váltson.


Hogy merengjen és panaszkodjon, hogy dicsérjen, vagy minősítsen. Hogy felidézzen, emlékezzen és emlékeztessen. Hogy csak úgy spontán(nak tűnő) módon írjon, „fore
√er”.


Utószó

1963-ból, mikor még nem sokat hallhattam

Virginia Woolf regényeiről, de…


Csak elhomályosítom, ami már

mögém oly élesen kirajzolódik:

tőlem csak egyre kihaltabb lehet,

egyre élőbb, egyre kihaltabb.

Ha majd mindenem lemarad

egy hirtelen rámnyílt határon,

befogad, hol nincs folytatásom,

mindenem a helyén marad.

Elvesztik elmúlásukat,

nincs mi következzen mire,

átváltozásuk már örök,

két fele nélkül összeér.”


/Tandori Dezső Kilobbant sejtcsomók, 223.o./

 

 


Tandori Dezső, Kilobbant sejtcsomók, Európa Könyvkiadó, Bp., 2008, 224 oldal, 2500 Ft.

nyomtat

Szerzők

-- Pelesek Dóra --


További írások a rovatból

Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022
Kun Árpád: a takarító férfi, Magvető kiadó, Budapest, 2022.
Vaktérkép
Szarka Károly: Az én hibám című könyvéről

Más művészeti ágakról

Beszélgetés a képeskönyvekről a Pagony Szalonban
Scruton zenei írásainak magyar fordításáról
Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész
Andrei Kutsila Amikor a virágok nem hallgatnak című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés